A gyermek: tiszta lap, vagy csiszolatlan gyémánt?

Nem mindegy milyen elméleti alapra helyezkedünk, mielőtt mindennapjainkat egy új kis ember testi és szellemi táplálásával, gondozásával, formálásával kezdjük tölteni.

Más célokat tűzünk magunk elé, és másképp oldunk meg minden újabb “nevelési” helyzetet, ha szerintünk a gyermek tiszta lap, “akire” bármit írhatunk, és legfőbb feladatunk, hogy romlatlanságában, tökéletességében kár ne essék… és mást fogunk tenni, ha úgy véljük, hogy gyermekünk csiszolatlan gyémánt, akinek gondos, értő, gyöngéd megmunkálásra van szüksége ahhoz, hogy legszebb fényében ragyogjon, értékes emberré váljon.

Általános vélekedés az emberi természetről

A materialista (szocialista-kommunista) és a humanista gondolkodás szerint az ember alapvetően jó, romlatlan; csak a környezete rontja el. Közöttük a leglényegesebb különbség az, hogy amíg a szocialista gondolkodás az egyént a közösség alá rendeli, a humanisták szerint az egyén jogain nem gázolhat át a közösség. A kommunizmus lényegében azért nem valósult meg, mert nem ismerte fel, hogy az ember legjobban önmagát szereti, és önszántából csak azt teszi, amit saját érdekének ismer fel; az egyenlők között mindig voltak „egyenlőbbek”.

Freud (a pszichoanalízis atyja) szerint az örömelv elfojtása áll a neurózisok hátterében. Ezek szerint, ha az ember föloldódna, akkor csupa öröm volna az élete.

Tragédiák egész sorából látjuk, hogy ez nem így van. Olyan világban élünk, ahol minden más, mint régen volt, nincsenek egyértelmű, megkérdőjelezhetetlen szerepek és helyzetek. Az egész amerikai nevelés – bevallják már – teljes csődhöz vezetett. Aron Theben professzor, a kognitív viselkedésterápia kidolgozója, aki pszichoanalitikusként kezdte, állítja, hogy Amerikának ugyanannyit ártott a pszichoanalízis, mint a mi régiónknak a kommunizmus.

A kapitalista piacgazdaság azt a felismerést hasznosítja, hogy az ember érdekvezérelt lény. Mai nyelven így fogalmazzák meg, amit a Biblia már évezredek óta mond: az ember önző, romlott, bűnös. A humanista filozófia szerint viszont az ember jónak születik, és csak a nem értő, nem támogató környezet hatására romlik el.

A mai magyar közfelfogás a kapitalista és a humanista gondolkodás nem túl logikus egyvelegét tartja magától értetődőnek. Legtöbben alapvetően jónak tekintik a gyereket, mint Freud és dr. Spock, így nálunk még mindig felszálló ágban van az önmegvalósítást fő célul kitűző engedékeny, egyoldalúan toleráns, az érzelmek és késztetések szabad kiélésére ösztönző engedékeny “nevelés”. Célja, hogy a gyermekben rejlő lehetőségek minél teljesebben ki tudjanak bontakozni. Ez a gondolkodás ugyanakkor erősen individuális, tehát az egyén boldogulása a fő szempont.

A pszichológia mára felismerte, hogy a korlátok nélküli kibontakoztatás súlyos magatartászavarokat és boldogtalanságot okoz, és nem elősegíti, hanem akadályozza az egyén későbbi sikeres pályafutását. A szakemberek nagy része tehát már túl van ezen a Freud és Spock hatására elterjedt elképzelésen, de a közgondolkodás valószínűleg még sokáig nem fogja kivetni magából.

A szakemberek ma már nem állítják a gyermeket angyali piedesztálra; megértették, hogy minden ember, már a gyerek is önérdeke által vezérelt lény, azaz elsősorban önmagát “szereti”. Akárcsak egy kutyakölyköt, eleinte a pici gyereket is csak saját érdekei mentén lehet olyan együttműködésre rávenni, amiből később neki is jó származik. Emberi természetünk alapvető mozgatórugója a maga érintetlen, “neveletlen” (azaz szocializálatlan) mivoltában nem más, mint saját szükségletink és vágyaink, azaz a saját érdekünk.

kekszemu

A Biblia szemlélete az emberi természetről

1. A saját lelkiismeretében minden ember érzékeli, mi a jó, és mi nem az.

“…akik nem ismerik a törvényt, természetes eszük szerint cselekszik azt, amit a törvény követel, akkor ezek a törvény nélküliek önmaguknak szabnak törvényt. Ezzel azt bizonyítják, hogy a törvény cselekedete be van írva a szívükbe. Erről lelkiismeretük és egymást vádló vagy éppen védő gondolataik együtt tanúskodnak majd.”
– Róma 2:14-15

A lelkiismeretünk tehát sejteti velünk, hogy mi a jó, mert a teremtő Isten beleírta saját “törvényét”. Ezért van az, hogy a legtöbb ember világnézetétől függetlenül is nagyjából egyetért abban, hogy mi a jó és mi a rossz. Belül tudjuk, milyen mércének kellene megfelelnünk, és azt is, hogy legtöbbször nem felelünk meg ennek a mércének. A lelkiismeretünk azonban nem működik megbízható iránytűként, mert a környezeti hatások, tapasztalatok módosítják, hogy valaki mit érez jónak, rossznak; kívánatosnak, megengedhetőnek, vagy elfogadhatatlannak.

2. Egyetlen ember sem képes mindig és teljesen megfelelni a lelkiismeretébe írt törvénynek.

“Nincs különbség: mindenki vétkezett.”
– Róma 3:22-23

Hitem szerint ebből az alaphelyzetből indul az ember.

Ahhoz tehát, hogy jól értelmezzük szülői feladatunkat, előbb meg kell értenünk, hogy egyrészt soha nem leszünk tökéletes szülők, másrészt pedig azt is, hogy ártatlan gyerekeink sem igazán ártatlanok.

Bizalmas kapcsolatra épülő következetes nevelésre van szükségük, és ez a mi szülői feladatunk.

Kapcsolódó:

Alkossunk embert a képmásunkra!
Az élet lehelete
Az emberi méltóság
Személynek születik
A gyerek gondolkodó elméje nem a nevelés műve
A gondolkodó elme táplálása
Ördög, vagy angyal?