Mit tanít a Biblia a válásról?

Elválni szinte soha nem muszáj, de Isten megengedi* (és a válással együtt az újraházasodást is), amikor valamelyik fél megszegi házassági fogadalmát. A válást meg kell engedni nemcsak a szexuális hűtlenség, hanem a bántalmazás és a hűtlen elhagyás esetében is.

Fontos a szövetség bibliai fogalmát érteni ahhoz, hogy a házasságra vonatkozó részeket értelmezni tudjuk, ezért javaslom, hogy mielőtt a továbbiakat elolvasod, nézd meg, mit jelent a szövetség (rövid és fontos)!

Az alant következők összefoglalása:

  • A Biblia tanítása a házasságban szenvedőknek gyakorlati és könyörületes.
  • A házasság életreszóló kapcsolat Isten szándéka szerint, de a szövetség megsértése okot adhat a válásra.
  • Jézus megengedte a válást, amikor valaki nem bánja meg és nem hagyja el a szövetségszegő magatartást.
  • A döntés a szenvedő fél, nem a szövetségszegő kezében van
  • Mindenki újraházasodhat, aki biblikus válóokok megléte esetén vált el: az is, akit szexuálisan nem csaltak meg, “csak” bántalmaztak.
  • Akit elhagytak, az is újraházasodhat; mindegy, miért hagyták el.

És most nézzük meg, honnan tudhatjuk mindezt:

Amit az Isten egybekötött…

Első olvasásra nem könnyű megérteni, mit mond az Újszövetség a válásról, és hogy kire mi vonatkozik belőle. Úgy tűnik, mintha Jézus azt mondaná: a válás csak akkor megengedett, ha házasságtörés (szexuális hűtlenség) történt:

“…aki elbocsátja feleségét – a paráznaság esetét kivéve -, és mást vesz feleségül, az házasságtörő.”
– Máté 19:9 620531k4433

Sokan sokféleképpen értelmezték már ezt a mondatot. A leggyakoribb értelmezés szerint Jézus csak “paráznaság”, azaz szexuális hűtlenség, megcsalás esetén engedi meg a válást. Egyesek ezt is vitatják, és azt mondják, hogy eredetileg Jézus még ezt sem engedte meg. Egyedül itt, a Máté evangéliumában említ lehetséges kiutat a házasságból: a paráznaság esetét kivéve.

Azon túl, amit Jézus mond, Pál apostol megengedi* a válást abban az esetben is, ha valakit a nem hívő házastársa elhagy:

“A többieknek pedig én mondom, nem az Úr: ha egy testvérnek hitetlen felesége van, aki kész vele élni, ne bocsássa el. És ha egy asszonynak hitetlen férje van, és ez kész vele élni, ne hagyja el a férjét. Mert a hitetlen férj meg van szentelve hívő felesége által, a hitetlen feleség pedig hívő férje által; különben gyermekeitek is tisztátalanok volnának, így azonban szentek. Ha pedig a hitetlen házastárs válni akar, váljék el, nincs szolgaság alá vetve a hívő férj vagy a hívő feleség az ilyen esetekben. Mert arra hívott el minket az Isten, hogy békességben éljünk.”
– 1Korinthus 7:12-15

Sokak szerint a házasságtörésen kívül ez a válás másik megengedett oka a Bibliában.

Egyes lelkészek ugyanakkor nehezen fogadják el ezt, annyira nem életszerű; sőt, bizonyos esetekben kifejezetten kegyetlen. Azt sugallja, hogy a testi, vagy lelki bántalmazás esetén nem megengedett a válás. Mintha Pál még az ideiglenes különélést is megtiltaná:

“A házasoknak pedig nem én parancsolom, hanem az Úr, hogy az asszony ne váljon el a férjétől.”
– 1Korinthus 7:10

Emiatt aztán sok hívő csöndben figyelmen kívül hagyja, vagy megkerüli ezt a látszólag nem praktikus bibliai tanítást. Azt mondják például, hogy amikor Jézus “paráznaságról” (szexuális házasságtörésről) beszélt, akkor talán mást is értett ezalatt, például a bántalmazást. Vagy amikor Pál a hitetlen házastárs általi elhagyattatásról beszél, talán ebbe beletartozik az is, amikor valaki olyan dolgokat művel, mintha nem lenne hívő. Sokan örülnek az ilyesfajta lazább értelmezéseknek, mivel nem tudják elfogadni, amit a szó szerinti szövegben olvasnak.

De vajon, ha szigorúan megvizsgáljuk, az eredeti szöveg valóban azt jelenti-e, amit jelenteni látszik?

Amikor David Instone-Brewer, [1] a Cambridge Egyetemen a doktorátusára készült, valószínűleg minden ránkmaradt rabbinikus iratot elolvasott Jézus idejéből. Eléggé megtanult a fejükkel gondolkodni ahhoz, hogy helyesen értelmezze, mit akartak mondani.

Gyülekezeti lelkészként kezdett dolgozni, és szinte azonnal megrohanták kérdéseikkel az elváltak, akik szerettek volna újraházasodni. Az első reakciója az volt, hogy újra végigolvasta a Bibliát. Korábban is olvasta már sokszor a válásra vonatkozó bibliai részeket, de ez alkalommal, a rabbinikus iratok tanulmányozása után újraolvasva szokatlanul új élményben volt része. A jólismert szöveg más tartalommal telt meg, mint annak idején, mielőtt a rabbik írásait megismerte.

Válás “egyéb okból” 620531k4433

A szöveg nem változott, az ő ismeretei azonban változtak: ezúttal már ismerte a nyelvet, és azt a kultúrát, amelyben íródott. Ez alkalommal egy első századi zsidó szemével olvasta, és a korábban annyira életszerűtlennek és zavarosnak tűnő részek kitisztultak. Azóta több részletes teológiai tanulmányt írt arról, hogy mit tanított Jézus valójában a válásról; ezek lényegét a Divorce and Remarriage in the Church (Válás és újraházasodás az egyházban) c. könyvében foglalta össze (InterVarsity Press).

Az egyik legmegdöbbentőbb felfedezése azzal a kérdéssel kapcsolatos, amit a farizeusok tettek fel Jézusnak:

“Szabad-e az embernek bármilyen okból elbocsátania a feleségét?”
– Máté 19:3

Jézus előtt néhány évtizeddel rabbik egy csoportja (a hilleliták) új válóokot talált ki, amelynek “egyéb okból” történő válás volt a neve. Jézus idejére ez az “egyéb okból” történő válás annyira bevett szokás volt, hogy szinte senki nem foglalkozott azzal, mit mond a válóokokról az akkori ember Bibliája, az Ószövetség.

A “bármilyen okból”, vagy “egyéb okból” történő válás intézményét egyetlen szó alapján vezették be a hillelita rabbik. Ez a szó az 5Mózes 24:1-ben található – sajnos a magyar fordítások egyáltalán nem adják vissza:

“Ha valaki feleségül vesz egy lányt, és férje lesz annak, de később nem találja kedvére valónak, mert szemérmetlenség (porneia) okát találja benne, és ír neki válólevelet, kezébe adja és elküldi házából – ”
–5Mózes 24:1 (IMIT és MBT)

Mózes itt a házasságtörés, pontosabban “szemérmetlenség oka” (porneia) miatt engedte meg a válást. A legtöbb korabeli zsidónak világos volt, hogy Mózes a szexuális hűtlenségről, azaz házasságtörésről beszél. A mózesi szöveg azt mondja, hogy ha valaki házasságkötés után rájön, hogy a házastársa mással is “szemérmetlen”, azaz a szövetséges kapcsolaton kívül mással is intim kapcsolatra lépett, akkor elválhat, de köteles volt íratni neki egy hivatalos, a válás tényét tanusító válólevelet.

A hillelita farizeusokat nagyon elkezdte érdekelni, hogy Mózes mért használta az “oka” kifejezést is, amikor elegendő lett volna a szemérmetlenség szót használnia. Arra a következtetésre jutottak, hogy ez a szótöbblet újabb megengedett válóokot jelent: válást valamilyen “egyéb okból”. Azt kezdték tanítani, hogy a férfi más, a házasságkötés után felmerülő negatívumok miatt is elhagyhatja a feleségét: akár azért, mert odaégeti a vacsorát, akár azért, mert az idő múlásával ráncok jelennek meg az arcán! Azt tartották tehát, hogy Mózes szövege alapján el lehet válni nemcsak házasságtörés, hanem az ún. “egyéb ok” miatt is.

Rabbik egy másik csoportja, a sammaiták vitatták ezt az értelmezést. Azt tartották, hogy Mózes szavainak alapján a válás a szexuális hűtlenség okán kívüli “okból” nem megengedett. Érvénytelennek tekintették tehát az “egyéb okból” kimondott válásokat.

E két ellentétes nézet ismert volt minden első századi zsidó előtt. A farizeusok pedig tudni akarták Jézus álláspontját. Ezért tették fel neki a kérdést: Szabad-e az embernek bármilyen okból elbocsátania a feleségét? Magyarul: törvényes-e az “egyéb okból” kimondott válás, vagy sem?

Íme a kérdéses bibliai rész:

“Ekkor farizeusok mentek oda hozzá, hogy kísértsék, és megkérdezték tőle:
– Szabad-e az embernek bármilyen okból elbocsátania a feleségét?
Ő így válaszolt:
– Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdettől fogva férfivá és nővé teremtette őket? – majd így folytatta – Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Úgyhogy már nem két test, hanem egy. Amit tehát az Isten egybekötött, ember azt el ne válassza.
Erre azt mondták neki:
– Akkor miért rendelte el Mózes, hogy aki elbocsátja a feleségét, adjon válólevelet neki?
Jézus így válaszolt nekik:
– Mózes szívetek keménysége miatt engedte meg, hogy elbocsássátok feleségeteket, de ez kezdettől fogva nem így volt. Mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét [egyéb okból] a paráznaság esetét kivéve, és mást vesz feleségül, az házasságtörő.”
– Máté 19:3-9

Jézus egyértelmű és határozott nemleges válasza tehát NEM a szexuális hűtlenségen kívüli minden más okból történő válást tiltja, hanem a hilleliták sajátos találmánya, az “egyéb okból” kimondott indokolatlan válásokat. Jézus egyértelműen azokkal a rabbikkal értett egyet, akik szerint a Mózes által az 5Mózes 24:1-ben használt kifejezés nem azt jelentette, hogy el lehet válni az akkoriban szokásos “egyéb” okra való hivatkozással. Jézus azt mondta ki, hogy az a bizonyos “egyéb ok” nem ugyanolyan törvényes válóok, mint a szexuális hűtlenség.

Sokkoló kijelentés lehetett ez a korabeli hallgatóság számára. Azt jelentette, hogy nem válhattak el csak úgy, amikor kedvük szottyant. Törvényes és igazságos válóokra volt szükség. Azt is jelentette, hogy a legtöbb, magát elváltnak tekintő ember törvényesen nem számított elváltnak, mivel az “egyéb”” okra hivatkozva vált el. Lukács és Máté egy-egy mondatban foglalta össze ezt a vitát: Minden “egyéb okból” elvált, aki újraházasodik, házasságtörést követ el, mert törvény szerint még mindig házas:

“Aki elbocsátja feleségét, paráznaság esetét kivéve, az házasságtörővé teszi őt, és aki elbocsátott asszonyt vesz feleségül, az házasságtörést követ el.”
– Máté 5:32

“Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.”
– Lukács 16:18

Az a tény, hogy úgy fogalmaztak: “Aki elbocsátja a feleségét”, nem pedig “Majdnem mindenki, aki…” – tipikus korabeli zsidó túlzás — olyan, mint amikor Márk azt mondja, hogy a jeruzsálemiek “mind” kimentek a Jordánhoz megkeresztelkedni:

“Akkor kiment hozzá Júdea egész vidéke, kimentek a jeruzsálemiek is mind, és – amikor megvallották bűneiket – megkeresztelte őket a Jordán vizében.”
– Márk 1:5

A mi kommunikációs szokásaink szemszögéből ez nem egyértelmű, de az első század olvasói számára félreérthetetlen volt, mi értendő ezalatt.

Néhány évtized elmúltával azonban már senki nem értette világosan ezeket a kifejezéseket. A nyelv gyakran gyors változáson megy keresztül (ahogy például a mai gyerekek számára más jelentést hordoz a ‘meleg’ kifejezés, mint a mi ifjúságunk idején). Az ősgyülekezet és a zsidó rabbik újabb generációja elfelejtette, mit jelentett annak idején az “egyéb ok” néven bevezetett válóok, mivel Jézus után nem is létezett kétfajta válóok. Nem beszéltek többé “egyéb okból” történő válásról, egyszerűen csak válásról. Emiatt azonban, amikor a későbbi generációk Jézus szavait olvasták: “aki elbocsátja feleségét [egyéb okból] a paráznaság esetét kivéve”, úgy értelmezték, hogy bármi más okból tilos válni, ami nem paráznaság. (A mi magyar fordításunkból az “egyéb okból” emiatt az értelmezés miatt ki is maradt; fölösleges szószaporításnak tűnhetett a fordítók szemében.)

A házasság megerősítése

Most, hogy tudjuk, mi volt az, amit Jézus elutasított, azt is láthatjuk, mit nem utasított el. Nem a Mózes törvénye szerint törvényes válóokokat utasította el, hanem rabbik egy csoportjának helytelen értelmezését. Azzal, amit mondott, megvédte az 5Mózes 24:1-ben leírtakat. És van mégegy meglepő dolog: nem utasította el az Ószövetségben említett másik válóokot, amit annak idején minden zsidó ismert és elfogadott.

Az egyház azóta elfelejtette a másik válóokot. Jézus korában viszont minden zsidó tudott a 2Mózes 21:10-11-ben megírt másik válóokról, amely az elhanyagolás volt.

“Ha második asszonyt vesz magának, az elsőtől nem tagadhatja meg az ételt, a ruhát és a házastársi jogot. Ha ezt a hármat megtagadja tőle, az eltávozhat és nincs kártalanításra kötelezve.”
– 2Mózes 21:10-11 (SzIT)

Mielőtt a rabbik az ‘egyéb okból’ történő válást bevezették, az elhanyagolás vot a leggyakoribb válóok. A 2Mózes azt mondja, hogy bárkit, még egy rabszolgaként vásárolt feleséget is megillet három jog a házasságban: az étel, a ruházat, és gyengédség. Ha ezekben hiányt szenved, a károsult házastársnak joga van szabadulni a házasságából. Még a nők, sőt a rabszolgaként megvásárolt nők is elválhattak elhanyagolás címén – és a volt férj köteles volt válólevelet adni nekik. A rabbik szerint ezt önszántából kellett megtennie, és ha erre nem volt hajlandó, a bíróság botütéseket szabhatott ki rá büntetésül, egészen addig, míg hajlandónak nem bizonyult a válólevél kiadására.

Ez a három jog vált a zsidó házassági fogadalom és írásos szerződés alapjává – derül ki a Holt Tenger közelében talált korabeli házasságkötési dokumentumokból. A későbbi zsidó és keresztény házassági fogadalmak szövege formálisabbá és ködösebbé vált: pl. “szeretem” – “hozzá hű leszek, vele megelégszem, vele szentül élek” – “hűtlenül el nem hagyom”.

A zsidó fogadalom szövege, amelyben a szexuális hűség is szerepel, minden későbbi korban a házassági szövetség alapját képezte a zsidó-keresztény kultúrkörben. A házasságkötéskor elmondott fogadalom a bibliai válóokokra emlékeztet.

A zsidók szó szerint értelmezték a háromféle házastársi jogot (étel, ruházat, gyengéd szeretet). Hagyományaik szerint a feleség dolga volt a főzés és a varrás, a férj pedig az ételt és a ruhaanyagot, vagy az ezek megvásárlásához szükséges anyagiakat teremtette elő. Mindkettőjük kötelessége volt egymás érzelmi támogatása a házastársi szeretetben. A szextől való tartózkodás megengedett volt ugyan, de csak meghatározott okkal, kölcsönös egyetértésben, és rövid időre.

válás

Az Újszövetségben Pál apostol is azt tanította, hogy a házastársak kötelesek gondoskodni egymás érzelmi és testi szükségleteiről:

“A férj teljesítse kötelességét felesége iránt, hasonlóan a feleség is a férje iránt. A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; s ugyanúgy a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége. Ne fosszátok meg egymást magatoktól, legfeljebb közös megegyezéssel egy időre, hogy szabaddá legyetek az imádkozásra, de azután legyetek ismét együtt, nehogy megkísértsen a Sátán titeket azáltal, hogy képtelenek vagytok magatokon uralkodni.”
– 1Korinthus 7:3-5

“Aki viszont megházasodott, az a világi dolgokkal törődik: hogyan legyen tetszésére a feleségének; ezért élete megosztott. A nem férjes asszony és a hajadon az Úr dolgaival törődik, hogy szent legyen testében is, lelkében is, aki pedig férjhez ment, a világi dolgokkal törődik: hogyan legyen tetszésére a férjének.”
– 1Korinthus 7:33-34

Pál nem írta le, hogy akit ezektől a jogaitól megfoszt a házastársa, az elválhat, mert nem kellett ezt külön hangsúlyoznia. Ott szerepelt ugyanis a házassági szerződésben. Aki a házastársától nem kapta meg a neki jogszerűen járó érzelmi vagy testi gondoskodást, az törvényesen elválhatott.

A bántalmazás

A korabeli iratok tanusága szerint a zsidók a bántalmazás (abúzus) különböző eseteire is az elhanyagolást megfogalmazó törvényt alkalmazták, és kétségtelenül válóoknak számított, mivel a bántalmazást az elhanyagolás extrém formájának tekintették.
Az elhanyagolás és a bántalmazás rokon fogalmak a Bibliában:

“Aki munkájában hanyag, az testvére annak, aki tönkretesz.”
– Példabeszédek 18:9

Amikor a passzív elhanyagolás aktív veszélyeztetéssé válik, akkor beszélünk bántalmazásról.

A fizikai gondoskodás megvonása (amikor a másik éhezik és fázik miattad) felér a testi bántalmazással, a testi gyengédség megvonása pedig már érzelmi bántalmazás. Az elhanyagolás egyszerűen passzív bántalmazás.

A fennmaradt rabbinikus iratokban találunk példát arra, amikor bántalmazást követően nők azonnal elváltak férjüktől. Bántalmazásnak minősült például, amikor egy férj a lakásba zárta a feleséget, hogy ne vehessen részt a családi ünnepségeken és temetéseken; egy másik férj arra kényszerítette a feleséget, hogy magánbeszélgetéseket ismételjen meg nyilvánosság előtt, ezzel nevetségessé téve magát mások előtt. Más esetekről is olvashatunk, amelyekben válóokként szerepelt, hogy a férj mások előtt megszégyenítette a feleségét.

Férjek is szenvedtek el bántalmazást a feleségüktől. Egy nő például szándékosan előidézte, hogy férje vallásuk szerint “tisztátalanná” váljon: úgy intézte, hogy elmulasszon egy fontos vallási eseményt. Minden rossz szándékú, vagy kegyetlen cselekedet bármelyik fél részéről a 2Mózes 21:10 szerinti elhanyagolásnak minősült. A zsidó bíróságnak voltak eszközei a törvény betartatására (pl. pénzbüntetés és nyilvános botozás), hogy ilyen esetben a feleség megkapja a neki járó válólevelet.

A gondoskodás megvonása, az elhanyagolás ugyanolyan pusztító lehet, mint a direkt bántalmazás – csak hosszabb idő alatt.

Akiket elhagytak

De mi a helyzet a másik véglettel, az elhagyással, ami nem más, mint passzív gondatlanság? Ez a korabeli zsidók számára sem volt egyértelmű, tehát Pál igyekezett tisztázni. Azt mondja, hogy egy hívő nem hagyhatja el a házastársát, és ha korábban (az “egyéb ok” címén) elhagyta volna, próbáljon vele kibékülni.

“A házasoknak pedig nem én parancsolom, hanem az Úr, hogy az asszony ne váljon el a férjétől. Ha azonban elválik, maradjon házasság nélkül, vagy béküljön ki a férjével. A férfi se bocsássa el a feleségét.”
– 1Korinthus 7:10-11

Abban az esetben azonban, amikor valakit a nem hívő fél hagyott el — azaz olyan valaki, akitől nem várható, hogy engedelmeskedni fog Isten parancsának és visszatér —, az elhagyott felet sem köti házassági esküje Pál apostol szerint.

Bárkinek, aki ezt olvasta az első századi Palesztinában, azonnal a korabeli válólevelek szövege jutott eszébe: “szabadon férjhez mehetsz ahhoz, akihez akarsz”.

Mindezeket egymással öszefüggésben szemlélve érthetővé válik a Biblia világos és következetes álláspontja a válással és az újraházasodással kapcsolatban:

A válás csak meghatározott válóokok fennállása esetén megengedett, amelyeket az Ószövetség állapít meg, és az Újszövetség megerősít:
• Házasságtörés (5Mózes 24:1; Jézus megerősíti a Máté 19-ben)
• Érzelmi és testi elhanyagolás (2Mózes 21:10-11; Pál megerősíti az 1Korinthus 7-ben)
• Elhagyás és bántalmazás (az elhanyagolásba beletartoznak; Pál megerősíti az 1Korinthus 7-ben)

A korabeli zsidó párok házassági fogadalmában ezek a válóokok szerepeltek. A mi mai fogadalmaink is erre emékeztető dolgokat tartalmaznak, úgymint szeretet, hűség, egymással való megelégedés… de korántsem olyan egyértelmű jelentéssel, mint az eredeti.

A zsidók a házasságkötést szövetségi szerződésnek tekintették, és nemcsak szóban, hanem mindig írásban is rögzítették a felek házassági szerződését. Amikor ezt a szerződést valaki megszegte, számolnia kellett a következménnyel: felbomolhatott miatta a házassága. Mint bármilyen más szerződésszegés esetén, a károsult félnek joga volt azt mondani, hogy “Megbocsátok, folytassuk…”, és azt is, hogy “Nem tudom folytatni, vége van a házasságnak.”

Elválni nagyon ritkán muszáj, de Isten megengedi,* hogy valaki kilépjen a házasságából, amikor a másik fél megszegi házassági fogadalmát. Aki pedig törvényesen elvált, az szabadon újraházasodhat. 620531k4433

A Bibliát és a korabeli zsidó dokumentumokat egymással összevetve mélyebben megértettem, mit tanít a Biblia a válásról és a házasságról. Amit azonban itt röviden felvázoltam, az a teljes képnek csak vázlatos töredéke.

“A romos zsinagógákból, barlangokból és tudományos gyűjtemények elfelejtett irathalmazai alól előkerült poros pergamenlapok új szemszögből világították meg számomra az Újszövetséget. Kutatásaim eredménye azokat a teológusokat igazolja, akik a Biblia szemléletét és Isten személyét ismerve régóta sejtik, hogy a válást meg kell engedni nemcsak a szexuális hűtlenség, hanem a bántalmazás és a hűtlen elhagyás miatt is. És, ami mégfontosabb: a tönkrement házasságok bántalmazott, vagy elhagyott áldozatai megtudhatják, hogy Isten törvénye életszerű és szeretetteljes.”
– Dr. David Instone-Brewer

Letölthető anyagok:
Jézus a válásról.ppsx – diavetítés
Jézus a válásról és az újraházasodásról pdf (30 oldalas tanulmány)

Kapcsolódó cikkek:
A nemek különbözőségét jelölő bibliai szavak: IS, ISSÁ, ZAKAR, NEQEBÁ
Csontomból való csont
Ragaszkodik feleségéhez
Egy testté lesznek
Ismerni… a bibliai értelemben
Jár-e valami a feleségtől a férjnek, csak azért, mert ő férfi?
Mit tanít a biblia a válásról?
A bántalmazás ok-e a válásra a Biblia szerint?
A boldogságom nem egy másik ember kezében van

________________________________
[1] Dr. David Instone-Brewer a rabbinikus iratok és az Újszövetség kutatója Angliában, a Cambridge Egyetemen (Tyndale House). Nem elvált, házas, két kislány édesapja.

Elsődleges szakirodalom:
David Instone-Brewer: Divorce and Remarriage in the Bible – the Social and Literary Context (Wm. B. Eerdmans Publishing Co., 2002)

További olvasmányok:
– Isten házassága és válása témában: D. Atkinson, To Have and To Hold: The Marriage Covenant and the Discipline of Divorce (London: Collins, 1979).
– Ókori házassági iratok: M.A. Friedman, Jewish Marriage in Palestine: A Cairo Geniza Study (2 vols.; The Ketubba Traditions of Eretz Israel & The Ketubba Texts; Jerusalem: Daf-Chen Press,
1980).
– A házassággal és válással kapcsolatos egyéb kutatható ókori görög, római és héber iratok a Cambridge Egyetem Tyndale House könyvtárának archívumában (2010 augusztus)

*Megjegyzés: jobb híján választottam a “megengedi” szót a válással kapcsolatban (Isten / Pál “megengedi” a válást). A többi alternatíva (pl. elfogadja) mélyebb belső azonosulást fejezne ki. A “megengedi” nem tartalmaz ösztönző bíztatást és bátorítást a válásra, de kifejezi Isten igazságos szeretetét, irgalmát, kegyelmét, és a törvénykező lelkület teljes hiányát.

Mit tanít a Biblia a válásról?” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: Székesfehérvári Baptista Gyülekezet | Jár-e valami a feleségtől a férjnek, csak azért, mert ő férfi?

Hozzászólások lezárva.