Aki jól van, az jól viselkedik

1. rész ∙ 2. rész

iskolai erőszakAnnak gyűlik meg a baja az önuralom-gyakorlással és a közösségbe való beilleszkedéssel, aki átmenetileg, vagy tartósan elveszítette a belső egyensúlyát. A belső egyensúlyvesztés tükröződik az erőszakos agresszív, deviáns magatartáson is.

Minden cselekedetnek és viselkedésnek van indítéka. Indíték nélkül nincs cselekvés. Aki jó lelkiállapotban van, nem keresi az alkalmat, hogy fejbeverjen másokat, nincs szüksége arra, hogy másokra, vagy másokról csúnya dolgokat mondjon, és nem abban leli örömét, hogy képes embereket ijesztgetni az utcán. Aki ilyesmit csinál, az nincs jó állapotban. Az erőszakoskodó, másokat terrorizáló emberek rossz lelkiállapotban vannak: nyomorultak, szerencsétlenek és boldogtalanok.

Az tud a család, vagy a társadalom normái szerint viselkedni, aki érzelmileg kiegyensúlyozott, azaz jól érzi magát a saját bőrében. Aki átmenetileg, vagy tartósan elveszítette a belső egyensúlyát, annak meggyűlik a baja az önuralom-gyakorlással és a közösségbe való beilleszkedéssel is. A belső egyensúlyvesztés tükröződik a deviáns magatartáson.

A rossz lelkiállapot csak megállapítás, nem mentség. Amikor a gyerekem megüti más gyerekét, hiába mondom a másik gyerek anyukájának, hogy “elnézést, csak azért ilyen, mert nem érzi jól magát”.

A szemléletváltás e téren azt jelenti, hogy amikor ilyen magatartással találkozunk, akkor is a jó szándékot kell feltételeznünk. Feltételezzük róla, hogy nem akar erőszakoskodó, másokat terrorizáló ember lenni; nem túláradó boldogságában szidalmaz és ver össze másokat. Tudnunk kell, hogy az ilyen magatartás belső fájdalomra utal. Az agresszív, erőszakoskodó gyereket tehát nem bélyegzem gonosz, semmirekellő, alávaló vásott kölyöknek. Amikor fel kell lépnem a viselkedése ellen, nem felejtem el, hogy érzelmi hiánybetegségben szenved, és ő is szívesebben lenne jó állapotban (még akkor is, ha fogalma sincs, hogy az milyen), és szívesebben lenne jóban a többiekkel ahelyett, hogy bántaná őket (akkor is, ha fogalma sincs, hogy az milyen).

Amikor tehát egy gyerek nem együttműködő, vagy egyenesen agresszív, először nem a viselkedését célzom meg (kivéve, ha valakit éppen bánt; olyankor először leállítom). A negatív viselkedés csak a külső jele annak, hogy valami nincs rendben belül. A lelkével kezdek foglalkozni: azzal, ami belül van (a Biblia szívnek nevezi).

A rossz lelkiállapot lehet pillanatnyi, és lehet tartós állapot.

Ha olyan gyerek viselkedik agresszív, támadó módon, aki máskor gyengéd, figyelmes, szeretetteljes és kiegyensúlyozott, akkor remélhetőleg valami kontkrét dolog lehet a viselkedése hátterében. Beszélgetek vele: visszatükrözöm az érzelmeit (“haragszol rám”), valóságosnak fogadom el (“lehetsz mérges”), meghallgatom, és meghúzom a határokat (… “de nem ordíthatsz úgy, mint egy fába szorult féreg”, “nem üthetsz meg másokat”); és egész addig ezt csinálom, amíg meg nem értem, miért nincs jól (mitől billent fel pillanatnyilag, vagy tartósan a lelki egyensúlya).

“Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval!”
– Róma 12:21

Szinte minden esetben megszűnik a rossz (indulatos, nyafogós, agresszív) viselkedés, amint a gyerek visszanyeri lelki egyensúlyát. Attól nyeri vissza, hogy a bántásra nem bántással reagálok (büntetés), hanem megvigasztalom, megnyugtatom, meghallgatom és megértem (meghitt kapcsolat).
620531k4433
Először megkeressük és felszínre hozzuk a rosszat (megnevezzük az érzelmet, és megbeszéljük, mi váltotta ki); utána megtanuljuk, hogyan lehet jóval helyettesíteni az elfogadhatatlan viselkedést (megbeszéljük, hogy legközelebb mi a teendő, milyen az elfogadható érzelemkifejezés, sőt, egy kis szerepjátszással néhányszor el is gyakoroljuk, mit lehetett volna mondani, vagy hogy lehetett volna romboló helyett építően viselkedni az adott helyzetben).

Nem állok meg tehát a megértés és a megnyugtatás szintjén. Azt is világossá teszem, mi az irányadó mértékhez közelítő viselkedés, ami nem függhet a pillanatnyi lelkiállapottól, érzelmektől, indulatoktól. Például akkor sem üthetjük meg a testvérünket, és akkor sem vagyunk felmentve az együttműködés (engedelmesség) alól, ha rosszul érezzük magunkat (azaz, ha volna rá okunk).

Ahogy a gyerekeim idősebbek és érettebbek lesznek, egyre inkább el is várom tőlük, hogy rossz (ingerült, csalódott, szomorú, megbántott, kimerült) érzelmi állapotuk ellenére is az irányadó mérték szerint viselkedjenek. Persze ehhez az szükséges, hogy folyamatosan tanítsam őket az érzéseik felismerésére és elfogadható formában való kifejezésére. Nem adok okot arra, hogy eltitkolják előlem a negatív érzelmeiket. Nem kezelem a negatív érzelmeket elítélendő, büntetendő dologként. Sőt, tudják, hogy amikor szükségük van valamire (pl. megértésre, vigasztalásra), hozzám fordulhatnak. Így ritkábban is gyűlik össze bennük a nehéz érzelmeknek akkora hulláma, ami képes magával sodorni és zátonyra futtatni őket.

Egy kétévesnél még normálisnak lehet tekinteni, hogy megüt egy másik gyereket, amikor az bosszúságot okoz neki.

A négyéves időnként már képes ugyanazt az érzést úgy kifejezni, hogy “jaaaj, annyira mérges vagyok rád, hogy legszívesebben meg is ütnélek!”

A hatéves többnyire már képes megértően (empatikusan) reagálni, sőt meg is tudja fogalmazni a rossz érzelmeket, amelyek a másik gyereket rosszindulatú viselkedésre késztethették.

Ha a gyerekre már általában jellemző az agresszív, támadó viselkedés, akkor nem sokat segít, ha megkeressük a konkrét kiváltó okot és az adott helyzet szintjén próbáljuk kezelni. Ha a rossz lelkiállapot állandósult, akkor a gyökerét kell megkeresni. Minden valószínűséggel régóta nem részese egy domináns és gondoskodó felnőttel való szoros gondoskodó-elfogadó kapcsolatnak;  folyamatosan éhezik a biztonságot nyújtó szülő-gyerek kapcsolat (biztonságos kötődés) hiányában. Ilyen helyzetben sok gyerek kezd követelőzni, parancsolgatni, később pedig rendszeresen terorizálhat mindenkit, akivel nincs kötődő kapcsolatban: szüleit, testvéreit, iskolatársait, vagy bárkit. Kötődő kapcsolatai pedig jellemzően nem gondoskodást és vezetést nyújtó felnőttekkel (szülő, tanár, edző, mentor), hanem a kortársai egy csoportjával (a “bandával”) alakulnak ki (kortárs-orientáció). Ha ez a helyzet, akkor először egy domináns, gondoskodást és vezetést nyújtó felnőttel való bizalmas kapcsolatba kell bevonni a nehezen kezelhető, agresszív gyereket; minden más nevelés, tanítás jobb szokások kialakítása és értékek átadása csak ennek a kapcsolatnak a közegében lehet eredményes.

A felnőttek is akkor viselkednek rosszul, amikor rossz lelkiállapotban vannak. Akkor a legnehezebb uralkodnom magamon, amikor ingerült, vagy kimerült vagyok (és amikor hormonális kihívásokkal küzdök). Ilyenkor jól jön, ha rövid időre kivonhatom magam a forgalomból, szünetet tarthatok, lecsillapodhatok, és kiengedhetem a gőzt. Erre persze nincs mindig lehetőség, de felnőtt vagyok, és elvileg már elvárható tőlem, hogy felkavart, zaklatott állapotban is tudjak uralkodni magamon.

Ami egy felnőttnél beválik, beválhat a gyerekeknél is. Egy életre hasznos tudomány, ha felismerem, hogy e pillanatban éppen kezdem elveszíteni a fejemet, és még időben le tudom magam állítani. A lecsillapodás hasznos eszköze lehet például a Pihenőkuckó, a festés, rajzolás, vagy az érzelmek eltáncolása. Ha pedig muszáj valamit tettleg is helybenhagyni, egy párna, vagy boksz-zsák sokkal jobb alany, mint a testvérek, a szülők, vagy a másik gyerek a homokozóban.

Amikor azt mondom, hogy aki rosszul van, az rosszul is viselkedik, nem arra gondolok, hogy viselkedhet rosszul, hiszen rosszul érzi magát. Kérlek, ne érts félre! A rossz lelkiállapot nem mentség az elfogadhatatlan (erőszakos, dühöngő, hisztis) viselkedésre:

“Ha haragusztok is, ne vétkezzetek”: a nap ne menjen le a ti haragotokkal.
– Efezus 4:26

Mégis fontos, hogy megértéssel forduljunk afelé, aki így viselkedik, és róla is a jót feltételezzük: ő is szívesebben lenne kiegyensúlyozott és jókedvű.

iskolai-eroszak

Ez a szemlélet abban segít, hogy még az erőszakos, másokat terrorizáló, másokra ténylegesen veszélyes, igazán deviáns gyerekekhez (és felnőttekhez) is úgy közeledjünk, ahogy Jézus közeledne. Nem pedig úgy, ahogy természetesen fakadna belőlünk: amikor a viselkedésük miatt rosszul érezzük magunkat, rosszul akarunk velük bánni.

“Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval!”
– Róma 12:21

Tömött villamoson utaztam, és amikor megpróbáltam leszállni, a lábam hozzáért egy babakocsi kerekéhez. Nem löktem meg, de súroltam. A fiatal apa rám förmedt:
− Mi lenne, ha nem törnéd el a gyerek lábát, paraszt!
Igyekeztem békésen reagálni, de éreztem a felgyülemlő indulatot. Valami frappáns és megalázó válasz esett volna jól, de csak azt mondtam:
− Bocsánat.
Ami olaj volt a tűzre:
− Ne makogjá, hanem figyejjé, vazze! Ha eltöröd a lábát, én is eltöröm a tiédet.
Közben odaértem az ajtóhoz és leszálltam. De az első percben éles és szarkasztikus válaszokat fogattam a fejemben. Arra vágytam, hogy a szavak szintjén jól elagyabugyáljam ezt a haragvó, gyűlölködő, buta embert. Csak később ötlött eszembe, hogy mennyire, de mennyire másképp bánt volna vele Jézus.

Íme a fenti igevers a szövegkörnyezetével együtt is:

“Áldjátok azokat, akik üldöznek titeket; áldjátok és ne átkozzátok.
Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal.
Egymással egyetértésben legyetek, ne legyetek nagyratörők, hanem az alázatosakhoz tartsátok magatokat. Ne legyetek bölcsek önmagatok szerint.
Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért. Arra legyen gondotok, ami minden ember szemében jó.
Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben.
Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az ő haragjának, mert meg van írva: “Enyém a bosszúállás, én megfizetek” – így szól az Úr.
Sőt, “ha éhezik ellenséged, adj ennie, ha szomjazik, adj innia; mert ha ezt teszed, parazsat gyűjtesz a fejére.”
Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval.”
– Róma 12:14-21

  • Milyen elveket találsz benne, ami a krisztusi, bibliai szemléletre jellemző?
  • Miben van szükséged személetváltásra?
  • Mit alkalmazhatsz ebből a gyereknevelés területén?
  • Ennek alapján szerinted hogy viszonyul a krisztusi lelkületű ember a homoszexuálisokhoz, a drogot használókhoz, és az abortuszt végeztetőkhöz… vagy akár a bunkó, gyűlölködő, agresszív emberekhez? A deviáns fiatalokhoz?
  • Helyes-e, valóban “keresztényi”-e, ha pusztán szigorúbb törvényekkel, keményebb büntetéssel küzdünk a társadalomra káros magatartások ellen? Társadalmunk védelme érdekében hogy lehetne krisztusi módon felvenni a harcot e magatartások ellen? Melyik volna eredményesebb?

folytatás: Aki jól van, az jól viselkedik – 2. rész

Aki jól van, az jól viselkedik” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Nagyon sok tanácsot, erőt és hitbeli megerősítést kapok ezekből az írásokból, amikért hálás vagyok Istennek. Mind a gyermeknevelés, mind a keresztény hit terén találok érdekes, megszívlelendő és a nehéz helyzetekre irányt mutató gondolatokat. Sok erőt merítek belőlük, időnként vissza-visszatérek egy-egy cikkhez hogy újra elolvassam. Köszönöm Krisztamami.
    SDG

Hozzászólások lezárva.