Gyerekek és határok

hatarokHol végződöm én, és hol kezdődik a világ?
A második és harmadik életévben ez a kicsi gyerek legfőbb kérdése. Ez az a kérdés, amire az engedékeny szülő gyereke nem kap választ. Életbevágó, hogy gyerekem is megtanulja meghúzni saját egészséges határait!

Hol végződöm én, és hol kezdődik a világ?

A második és harmadik életévben ez a kicsi gyerek legfőbb kérdése. Ez az a kérdés, amire az engedékeny szülő gyereke nem kap választ.

Az engedékeny szülőt az aggasztja, hogy gyermeke elég boldog-e. Ennek két oka lehet:

  • Őszintén arra törekszik, hogy szeme fényét ne érje kellemetlenség az életben.
  • Nem akarja szembetalálni magát gyermeke negatív érzelmeivel, azaz a konfliktust akarja elkerülni.

Sok családban a kötődő nevelés is azért válik idillből rémálommá néhány hét leforgása alatt a gyerek 2-3 éves kora tájékán, mert ha a szülő nem érti a határok jelentőségét, akkor nehezen tud a bizalmas kapcsolatot megőrizve megfelelni a dackorszakba lépő kisgyerekkel járó új kihívásoknak.

A kétéves kérdése 620531k4433

A kétévesek jellegzetes viselkedési problémái egy kérdést közvetítenek:

− Mekkora hatással lehetek a saját életemre?

A gyengéd és határozott szülő a gyerek e kérdést hordozó viselkedésére a megfelelő üzenettel válaszol:
− Nem te irányítasz, de hatással lehetsz a téged érintő kérdésekre.

A jó szülő meg is tanítja a gyereknek, milyen módon lehet rá valóban hatással a saját életével kapcsolatban!

A kétéves már megpróbál önállóan felöltözni, egyedül veszi fel a szandálját, és sok közülük már szívesen használja a bilit. Amikor segíteni akarunk neki, tiltakozik:

− ÉN! ÉN AKAJOooooooM!

Ez nem gonosz ellenszegülés, hanem az érettség egy lépcsőfoka! Több önállóságot igényel, nagyobb hatalmat a saját dolgai fölött… csak még éretlenül, szocializálatlanul fejezi ki magát. Az ősemberi kifejezésmódot azonban, ha zavar, könnyen helyre tudod igazítani. Egyszerű és következetes mintaadással, és türelmes tanítással jobb eszközöket adhatsz a kezébe. Megtaníthatod neki, hogy azt, amit mondani akar, milyen hangon és szavakkal fejezze ki inkább. (A pszichológiai szaknyelv scripting, azaz forgatókönyv-technikának nevezi ezt.) Pl.:

− Egyedül szeretném!
− Légy szíves, ne segíts! 620531k4433
− Hadd próbáljam egyedül!

Mint minden minta, ez is akkor működik jól, ha a jó eredményt elsősorban nem a gyerekedtől, hanem saját magadtól várod. Hiteles szülők akkor leszünk, ha mi magunk is elhagyjuk az ősemberi reagálást, és mi is a gyerekeinknek tanított, civilizáltabb módon adunk hangot érzéseinknek és vágyainknak. A gyerekek utánzással tanulnak – fokozatosan átveszik a környezetükben tapasztalt viselkedési mintát, és így alakul át az ősemberi viselkedésük egyre civilizáltabbá. A jobb viselkedés megmaradásának másik feltétele, hogy amikor a gyereked úgy szól hozzád, ahogy tanítottad neki, tényleg figyelj oda rá! Hallgasd meg, és engedd, hogy önállóan próbálkozzon az öltözködéssel akkor is, ha nagyon igyekeztél volna valahova.

Amikor a gyereked egyedül akar valamit megoldani, ne vedd el a kedvét! Ne csináld meg helyette! Hagyd meg neki a küzdelem és a siker örömét! Szülő és kisgyerek között az okozza a legtöbb összeütközést, hogy a szülő nem veszi észre, vagy helyteleníti az önállóság bimbózó igényét. Az a gyerek, akire a szülő rátelepszik, nagyobb erőbedobással próbálja kiszabadítani magát. Ha viszont fáradt és segítséget kér, segíts neki akkor is, ha már képes volna elvégezni önállóan is a nehéz műveletet (pl. egy harisnya felhúzását). A gyerek önállósodása szempontjából is többet segít, ha tudja, hogy szükség esetén mindig számíthat rád, mint az, hogy akár érez magában elég erőt a próbálkozásra, akár nem, ha egyszer már kiderült, hogy valamire képes, onnantól kezdve már nemcsak lehet, hanem muszáj is azt a dolgot mindig önállóan végrehajtania.

Ne figyelmeztesd állandóan!

Érdemes az óvatosságra intő mondatokról is leszokni:

− Vigyázz, nehogy…!
− Óvatosan!

Az ilyesmi csak arra jó, hogy az önállóságra törekvő kicsi kételkedni kezdjen magában. Mit is mondunk az ilyen aggódó megjegyzésekkel tulajdonképpen?

− Attól tartok, nem vagy elég ügyes!
− Szerintem nem vagy elég óvatos!

Biztos te is láttál már olyat, hogy egy kisgyerek ügyesen és kellő önbizalommal feljut egy meredek és síkos helyre, de akkor rászól az aggódó anya:

− Jaj, vigyázz, nehogy leess! 620531k4433

Mire a gyerek elbizonytalanodik, és szinte törvényszerűen le is pottyan. Ráadásul ebből majdnem minden szülő azt szűri le, hogy méginkább muszáj óvatosságra intenie vakmerő gyerekét. Pedig azt is láthatná, hogy gyermeke épp most tanul vigyázni magára.

A különféle helyzetek mérlegelése, és az ésszerű határok kijelölése tehát a mi szülői felelősségünk marad. Vállalnunk kell a felnőttséget ahhoz, hogy a gyerekünk gyerek lehessen. A legtöbb kétéves már képes önállóan felöltözni, de arra még nem érett, hogy átlássa a veszélyesebb helyzeteket, és felelős döntéseket hozzon. Néha bizony saját magától is meg kell védenünk az önállósodástól megittasult gyerekünket.

Mit tehetek, hogy kétévesem azt érezze: noha nem ő irányít, de hatással lehet az életére?

Adj neki választási lehetőséget, de ésszerű korlátok között!

Ahhoz túl hideg van, hogy rövidnadrágban induljunk el itthonról, de választhat a farmer és a melegítőnadrág között. Ez nemcsak nagyobb hatalmat, több beleszólást ad neki az őt érintő kérdésekbe, hanem abban is segít, hogy mindketten jobban értsétek, kinek mi tetszik és mi nem.

lehetőség-felelősség

Néhány gyereknek erősebbek a személyes határai, és ha választási lehetőséget ajánlunk neki két dolog között, akkor egy harmadikat szeretne. Ha ez a harmadik dolog megfelel a kritériumaidnak (pl. szintén elég meleg nadrág), akkor nem engedékenység, hanem rugalmasság, ha engeded, hogy azt a nadrágot vegye fel, amit ő választott. De ekkor is tiéd a döntés, te vagy az, aki megengedte.

Az ilyen gyerekeknek érdemes pár szóval azt is elmondani, milyen kritériumok alapján választottad ki a két általad felajánlott nadrágot (pl. szín, időjárás, az alkalom, ahova megyünk). Ebből a gyerek a döntéshozás folyamatáról is tanul. Néhány alkalom után érteni fogja, milyen szempontok szerint választunk ruhát, és az önálló választással is meg szeretne próbálkozni.

A hároméves kérdése

Ez az a fejlődési szakasz, amikor a gyerek “rossz” viselkedése azt a kérdést hordozza:

− Mekkora hatalmam van feletted és a világ felett?

A jutalmazó-büntető szülő már a kétéves gyereknek megválaszolta a kérdést: SEMEKKORA!, amikor még csak azt tudakolta:

− Mekkora hatással lehetek a saját életemre?

Az a gyerek, akivel kétévesen sikerült ezt elfogadtatni, háromévesen könnyen kezelhető, mert már nem is törekszik saját határainak kijelölésére. Talán még kockáztat, és viselkedésével újra teszteli, hogy még mindig a régi helyzet van-e érvényben, de ha azt a választ kapja, amire számított, akkor elfogadja, hogy nem tudja befolyásolni sem a szülőt sem a világ folyását.

Felnőve az ilyen gyerek gyakran erőtlen és bizonytalan engedékeny szülővé válik, egyszerűen azért, mert jobbat szeretne nyújtani a gyerekeinek, mint amit ő kapott gyerekkorában. Azt szeretné, hogy az ő gyerekének legyen beleszólása a rá vonatkozó kérdésekbe, ő maga viszont nem tanulta meg a felelősségteljes döntés szabályait.

Az engedékeny szülő is válaszolt a kétéves gyerekének, amikor azt tudakolta:

− Mekkora hatással lehetek a saját életemre?

De az ő válasza az volt, hogy KORLÁTLAN! Önállóságra törő háromévese vagy arról győzi meg, hogy büntetés nélkül nem megy semmire, és akkor átesik a ló másik oldalára és jutalmazó-büntető szülő lesz (mint a saját szülei), vagy kitart korábbi engedékeny, a korlátokat nélkülöző nevelési stílusa mellett, és minél inkább a fejére nő a gyerek, annál nagyobb mártírnak érzi magát.

De más út is van. A hároméves kérdésére a határok megfelelő kijelölésével is lehet válaszolni:

− Mekkora hatalmam van feletted és a világ felett?
− Nem te irányítasz, de a hatással lehetsz rám is, és a saját világodra is.

A korábban tekintélyelvű, jutalmazó-büntető szülő is könnyen esik át a ló másik oldalára, és válhat túlzottan engedékennyé, amikor 2-3 éves gyerekével át akar térni a kapcsolatra épülő következetes nevelésre. Ennek az az oka, hogy amikor gyermeke “rossz” viselkedésével azt kérdezi, hogy meddig terjed saját hatásköre és hatalma, a tekintélyelvű szülő nem ismer más határkijelölésre alkalmas választ a büntetésen kívül. Amikor elhagyja a büntetést, semmi más eszköz nem marad a kezében.

A büntetés is határkijelölés

A büntetés valóban egyfajta határkijelölés. De ez a határ nem olyan, mint egy jól látható vonal a sportpályán; inkább áthatolhatatlan kőfalhoz hasonlít, szöges dróttal a tetején. Már messziről azt hirdeti: vigyázat, veszélyes! Meg ne próbálj átmászni!

Ezért van az, hogy sok szülő, aki engedékenyként kezdi, nagyon elégedett magával, amikor a dackorszak összecsapásait megelégelve a sarkára áll, és áttér a büntető nevelésre. Az addig korlátok nélkül élő kisgyerek megkönnyebbülten sóhajt fel, amikor végre látja, hogy az autópályán, amin közlekedik, nem teljes a káosz, és mégiscsak vannak sebességhatárok és közlekedési szabályok. Megkönnyebbülése jobb viselkedéssel is jár. Mivel a jó eredmény gyors és látványos, a szülő a kemény nevelési módszerek szószólójává válhat. A gyerek lelkében és a kapcsolatukban lezajló negatív változások csak később éreztetik hatásukat.

Mit jelent a következetes nevelés, ha elhagyjuk a büntetést?

A büntetés elhagyása nem a határok eltörlését jelenti! Amikor a szülők felhagynak a jutalmazó-büntető nevelési módszerekkel, a gyerekek azért kezdenek rosszabbul viselkedni az egészségesen működő családban, mert szeretnének meggyőződni róla, hogy a határok a helyükön maradtak-e. Ilyenkor elég, ha a szülő egyéretlműen sugározza magából az “alfa” szerepet. A biztos, nyugodt erőt sugárzó gondoskodó vezető mellett a gyerekek természetes módon felveszik a gondoskodást és vezetést elfogadó szerepet. Ha a gyerek elég idős, a szülő szépen el is magyarázhatja a a gyerekeknek, mi és hogyan változott. Világosan és érthetően el lehet magyarázni, hogy a határok betartatására alkalmazott korábbi módszerek változtak meg, de maguk a határok ott vannak a helyükön. Ha ezt az utat választod, igyekezz elkerülni, hogy a magyarázat mentegetőző magyarázkodásnak tűnjön. Ahhoz, hogy a gyerekeid kiengedjék a kezükből a kontrollt és rád támaszkodjanak, tőled várják a vezetést, azt kell érezniük, hogy te tudod, mit csinálsz és merre mész. Nem kell minden választ tudnod ahhoz, hogy te magad legyél a válasz a gyerekeid számára – a biztos tájékozódási pont és a menedékhely.

Különösen fontos a kérdés tisztázása ott, ahol a büntetést a szülő korábban összekötötte a szeretettel:

− Azért kapsz ki, met szeretlek…

Keresztény családokban nem ritka ez a gyakorlat. Az amerikai fundamentalista nevelési könyvek már nálunk is teret hódítottak. Amikor a szülő egy ideig ezt a gyakorlatot folytatta (mint én is, anyaságom kezdetén), de rájön, hogy ez a gyakorlat nem is biblikus, nem is egészséges, és elhagyja a “szeretete jeléül” adagolt megszokott büntetést (ami általában a testi fenyítés valamilyen formája), a gyerek szorongani kezd, és minden rosszaságot elkövet, hogy kiprovokálja a szülői szeretet jelét. Ez nem azt jelenti, hogy a gyereknek a verés hiányzik, hanem azt, hogy a biztonságát jelentő szülői szeretet elveszítésétől fél! Ha az új rend tartósnak és stabilnak bizonyul, egy átmeneti nehéz időszakot követően meg fognak nyugodni a gyerekeid. Az a fontos, hogy addig ne bizonytalanodj el, akkor sem, ha eleinte minden rosszabb lesz, mint volt, és csak hosszabb idő elteltével kezded tapasztalni a pozitív változás jeleit. Nagyobb gyerekekkel valamennyit segíthet, ha leülsz velük, és elmagyarázol nekik minden lényeges változást, ami a család megszokott rendjét érinti; de nem törvényszerű, hogy ezzel meg tudod előzni a nehezebb átmeneti időszakot. A gyerekek nem a magyarázatok, hanem a következetes tapasztalatokból tanulnak. Add ig is jót tesz, ha fokozottan odafigyelsz arra, hogy a biztonságot nyújtó határok megtartása mellett bőségresen kifejezd a biztonságot nyújtó feltétel nélküli szeretetedet is!

Cloud és TownsendHatáraink” és “Gyerekhatárok” c. könyvei remekül elmagyarázzák, hol húzódnak egészséges határaink, hogy alakítsuk ki és védjük meg őket. Érdemes elolvasni őket, rengeteg értékes tudnivalót tartalmaznak. Nem is kísérlem meg részletesen kifejteni azt, amiről mások egész könyveket írtak; inkább néhány fontos gondolatot emelek ki a határok és a nevelés összefüggéseiről:

Határok a nevelésben

ELÉG ERŐS, MÉGIS ÁTJÁRHATÓ HATÁROK

Cloud és Townsend szerint fontos, hogy határaink, a “birtokhatárok” eléggé átjárhatóak legyenek ahhoz, hogy a jót beengedjék, ugyanakkor eléggé erősek is legyenek, hogy a veszélyes dolgokat kívül tartsák.

ÉRZELMEK

Sokak érzelmi intelligenciája nem valami magas, pedig az érzelmeink jelzik számunkra, hogy mi történik bennünk és körülöttünk. Örömöt, félelmet, és kényelmetlenséget azért érzünk, mert a dolgok örömteliek, ijesztőek, vagy kényelmetlenek. Minél jobban tájékozódunk saját érzésvilágunkban, annál jobban megértjük mások jelzéseit is. Az engedékeny szülő boldog gyereket akar, de tudjuk, hogy azok érzik magukat boldognak, akiket érzelmi intelligenciájuk segít a tájékozódásban: megtalálják az örömöt, elmenekülnek az ijesztőtől, és vagy elkerülik, vagy megváltoztatják azt, ami kényelmetlen. A felismerés, hogy valami, vagy valaki kényelmetlen érzést kelt bennem, az első jelzés arra, hogy a határaimat veszély fenyegeti. Nagyon fontos megtanulnom, hogy elég nagy teret hagyjanak határaim és önmagam között ahhoz, hogy figyelmeztetni tudjam a potenciális határsértőt, és meg tudjam védeni magam, mielőtt “birtokhatáraim” megsértésére ténylegesen sor kerülne.

hatarok

NE VÁRD EL TŐLE, HOGY MINDENKIVEL KÖZVETLEN LEGYEN!

Életbevágó, hogy gyerekem is meg tudja húzni saját egészséges határait! Azzal pl., hogy nem szeretne valakit megölelni és megpuszilni, meghúz egy szermélyes határt. Ahelyett, hogy ezt sértőnek találnám, arra bíztatom az ismerősöket, hogy várják meg, amíg a gyerek magától kedveskedik nekik puszival, vagy öleléssel, mert az ilyesmi igazából önkéntes ajándék, nem mutatvány. Azzal vagyunk közvetlenek, akinek a közelében elengedett biztonságban érezzük magunkat (és még ezt se mindenki öleléssel és puszival fejezi ki). Én sem puszilgatok idegeneket az utcán, és nem ülök egy kedvesnek látszó idegen ölébe a villamoson. A gyerek személyes határait éri betolakodó birtokháborítás, amikor arra noszogatják, hogy adjon puszit Mari néninek, engedje, hogy felvegye, vagy üljön az ölébe. Ha Mari néni valódi közvetlenségre vágyik, érdemes tiszteletben tartania a gyerek határait. A gyerek így meggyőződhet róla, hogy Mari néni nemcsak nem veszélyes, hanem kifejezetten kedves ismerős, akinek élvezni lehet a társaságát, és nyugodtan lehet vele közvetlen az ember.

KÉRDEZD MEG, MIÉRT?

Amikor nem tudom pontosan, mit érzek valójában, vagy amikor azon gondolkodom, miért viselkedik úgy egy gyerek, ahogy viselkedik, érdemes némi önvizsgálatot tartanom. Előfordul, hogy egyszer csak feszült leszek, vagy különösebb ok nélkül élesebb hangon reagálok másokra. Ha veszek egy mély levegőt, és belegondolok, mi is lehet az oka, gyorsan rájövök, hogy csak az a baj, hogy semmibe vettem a hólyagom határait, és el kell mennem a WC-re, vagy a gyomrom határait, mert nem ettem egész nap. Az is lehet, hogy a személyes határaimat mellőztem, és hagytam, hogy valaki olyasmiért nyaggasson, ami nem lehet alku tárgya, és azzal, hogy kijelölöm a határaimat, ki tudok lépni a hatalmi harcból. Olyankor különösen hasznos a magamnak szegezett kérdés, amikor rosszul érint a gyerekeim viselkedése. Azzal, hogy megkérdezem magamtól, hogy én mitől viselkednék így, könnyebben rájövök, miről is lehet szó valójában.

A VISELKEDÉS ÜZENET

Mások viselkedését érdemes nekünk szóló üzenetnek tekinteni, amely arról szól, hogy mi zajlik bennük és az életükben. A határokat próbálgató gyerek azt próbálja megtudni, hogy a határ a helyén van-e. Azt is érdemes kideríteni, miért fontos neki, hogy ellenőrizze, helyén van-e a határ. Gyakran azért, mert élete egy másik területén veszélyeztetve érzi magát, vagy elbizonytalanodott, és tudnia kell, hogy nagyobb vagy, mint ő, és biztonságot tudsz neki nyújtani.

  • Ha a viselkedését mindig irányítani és módosítani próbálod, nem fogod meghallani az üzenetet, amit a viselkedése közvetít.
  • Ha a viselkedése mögött rossz szándékot tételezel fel, azt fogod hinni, hogy gyermeked hibája a viselkedés üzenete.
  • Ha a viselkedését nem veszed tudomásul, lemaradsz az egész üzenetről.

Minél jobban meghalljuk gyerekeink viselkedésének üzenetét, annál jobban tudunk egészséges határokat kijelölni számukra, ami abban segít nekik, hogy egészséges felnőtt váljon belőlük.

“Fegyelemmel és intéssel” – korlátok és határok
Nem kellene mégis fenyíteni és büntetni a gyereket?
Fenyítő bot – Valóban testi fenyítésre bíztat a Biblia?
Mitől lesz a gyerek engedelmes?
A KÉK nevelési elvek

Kapcsolódó írások:

________________________
Felhasznált irodalom:

  • Dr. Henry Cloud & dr. John Townsend: Határaink – Mire mondjunk igent, és mire nemet? Harmat, Budapest, 2011