Természetes következmény

természetes kovetkezményekFogalomtár » szócikk: természetes következmény

TERMÉSZETES KÖVETKEZMÉNY = tetteink olyan folyománya, amelynek bekövetkezéséhez nincs szükség külön emberi beavatkozásra.

Mi a természetes következmény, és mi különbözteti meg a büntetéstől? Bármit csinál a gyereked, a természetes következmény megtörténhet, ha be nem avatkozol. A tettek következményei önmagukban hordozzák a tanulságot.

A következmény nem büntetés

Isten rendjének egyik alaptörvénye:

“A bűn zsoldja (következménye) a halál.”
– Róma 6:23

Bármi, ami a Bibliában úgy tűnik, mintha Isten büntetése lenne, úgy értendő, hogy Isten (valamennyire, vagy teljesen) elmozdította védelmét a bűn zsoldjának útjából. Más lenne a helyzet, ha nem ez lenne az alaptörvény; akkor Isten külön beavatkozása, büntetése lenne, ha valaki szenved, vagy belehal valamibe. De a bűn következményét előre ismerve tudjuk, hogy nem ez a helyzet. Isten kegyelmét ismerhetjük meg, amely a mózesi Törvény idején (az Ószövetségben) még esetlegesnek és időlegesnek tűnt, Jézus megváltó kereszthalála és feltámadása óta azonban tudhatjuk, hogy Isten kegyelme teljes, feltétel nélküli. Mindigis az volt, mert a megváltás terve már jóval a mózesi törvények ideje előtt, az idők kezdete előtt is készen volt Istennél. Isten feltétel nélküli szeretetét azért élvezhetjük, mert Jézus minden feltételt teljesített. A mi bűneink “zsoldját” ő fizette meg. Miatta élvezhetünk bizalmas kapcsolatot Istennel annak ellenére, hogy követünk el bűnöket.

Ez viszont nem változtatott a világnak azon a rendjén, hogy minden mindenre hat, és minden döntésnek lehetnek természetes következményei. Ha síkos úton futsz, lehet, hogy elcsúszol és megütöd magad. Ha kabát nélkül mész ki, lehet, hogy fázni fogsz. Ha az anyukádnál túlfeszíted a húrt, lehet, hogy elveszíti a fejét, és annak még számára is lesznek természetes következményei. Ha elkötelezett monogám kapcsolatodon (házasságon) kívül lefekszel valakivel, lehet, hogy elkapsz valami nemi betegséget, lehet, hogy akaratod ellenére terhes leszel, és olyan valakivel kerülsz erős érzelmi kapcsolatba, aki nem a férjed. Ha megcsalod a férjedet, vagy a feleségedet, tönkremehet a házasságod, de legalábbis súlyosan sérül közöttetek a bizalom. Ha nem vagy hajlandó dolgozni, nem lesz pénzed. És sorolhatnám.

Bármit csinál a gyereked, a természetes következmény megtörténhet, ha be nem avatkozol. A tettek következményei önmagukban hordozzák a tanulságot.

A természetes következmény nem büntetés, mert nem neked kell kitalálni és kiróni. Nem szankció, amivel a szülők sújtják a gyerekeiket. Nem megtorló reagálás a gyerek viselkedésére. Egyszerűen csak következmény.

természetes kovetkezmények

Ítélőképesség

“A helyes ítélet a tapasztalat szülötte. A tapasztalat pedig a helytelen ítéleté.”

A természetes következmény túl nagy veszélyt is jelenthet. A felelőtlen tettek természetes következménye lehet túl nagyerejű ahhoz, hogy a gyerek átélje és tanuljon belőle; komoly veszélybe is kerülhet, és maradandó hátrányai származhatnak. Például egy egyéves, aki kiszalad az úttestre, azt a valós természetes következményt kockáztatja, hogy elüti az autó és meghal.

Isten azért felnőttekre bízza a gyerekeket, mert a felnőttek elvileg már elég értelmesek ahhoz, hogy felmérjék a helyzetet, és belássák egy-egy lépés várható, vagy lehetséges természetes következményét. Ezt hívják ítélőképességnek.

Sajnos sok felnőtt ítélőképessége sem elég fejlett – akinél ez a helyzet, annak érdemes először saját magában kifejlesztenie. Sokan elérik el a felnőttkort megbízható ítélőképesség nélkül, mert gyermekkorukban túl erős szülői irányítás, vagy túl nagy védelem alatt álltak: szüleik nem adtak nekik elég alkalmat arra, hogy tetteik természetes következményét átéljék és tanuljanak belőlük. A túlvédő, vagy erősen irányító nevelés alatt álló gyerek elérheti a felnőttkort anélkül, hogy gyakorlatot szerzett volna a felelős döntésben. Nem tudja megállapítani, hogy milyen döntésnek mi a várható, valószínű következménye.

Az olyan szülő, akinek jól fejlett a problémamegoldó képessége, mérlegelni tudja gyermeke érettségi szintjét és teherbíró képességét, és belátja választásának várható következményeit. Azt is meg tudja ítélni, hogy a gyereke felkészült-e a várható természetes következmények elviselésére, tud-e belőlük tanulni, vagy meg kell védeni tettei természetes következményétől.

Az egyéves nem kész arra, hogy az utcára kiszaladás várható következményeit elviselje. Ez azt jelenti, hogy a felelősségteljes szülő megakadályozza ezt a természetes következményt – nem engedi, hogy a gyerek kiszaladjon az úttestre. Ez nem a gyerek felelőssége! Az egyéves még nem képes belátni a várható természetes következményeket, ami túl nagy lehet ahhoz, hogy tanulhasson belőle.

A hatéves már valószínűleg el tudja viselni, hogy esetleg megcsúszik, ha a síkos betonon futkározik, miután megkapta szüleitől az előzetes figyelmeztetést, hogy ne tegye. A futkározó hatéves anyukája – miután szólt – bölcsen teszi, ha további kérlelés, vagy tiltás helyett nyugodtan ül a fenekén, és hagyja, hogy bekövetkezzen a természetes következmény. Persze csak akkor, ha nincs ezzel túlzott veszélynek kitéve: ha pl. a gyerek egy úszómedence szélén cikázik a vizes betonon, ahol, ha megcsúszik, nemcsak a térdéről jön le a bőr, hanem az éles kőbe beütheti a fejét; agykárosodást szenvedhet, vagy beleájulhat a vízbe és megfulladhat.

Az is megtörténik persze, hogy a szülő nem akadályozza meg, hogy bekövetkezzen a természetes következmény, de a gyerek, aki már elég idős volna hozzá, mégse tanul belőle. Amikor ez az eredmény, a szülő legtöbbször valahogy mégiscsak beavatkozott, ha nem másképp, akkor a “ráültetés” technikát alkalmazta.

A ráültetés azt jelenti, hogy a természetes következmény megtanítja a leckét, te pedig hozzáfűzöd (ráülteted) a saját magyarázatodat: “Én megmondtam…!” Két okból is akadályozza, hogy a gyerek tanuljon a saját kárán:

  1. A szülő azt az üzenetet küldi a gyereknek, hogy nem hiszi, a gyerek képes levonni a tanulságot, és önmagát helyezi a tanító szerepébe: “ha hallgattál volna rám!”
  2. Azzal, hogy a gyerek és a tanulság közé tolakszik, eltereli a gyerek figyelmét a tanulságról:
  • a bűntudatra és szégyenre, amit a szülő szerint azért kellene éreznie, mert nem hallgatott rá;
  • az is bosszantani fogja a gyereket, hogy a szülőnek volt igaza.

Nagyon nehéz csöndben maradni, miután előre figyelmeztetted a gyerekedet, hogy mi sülhet el rosszul, ő viszont ragaszkodik hozzá, hogy a saját kárából tanuljon, és tessék, bekövetkezik, amire figyelmeztetted. Nagy ajándékot adsz neki, ha további kioktatás helyett magatartásod azt az üzenetet hordozza:

− Most rosszul döntöttél, de tudom, hogy tanultál belőle, és legközelebb bölcsebben döntesz.

Lehet, hogy jónéhányszor kell tapasztalnia valamit, mielőtt elhiszi, hogy a következmény állandó. Komolyan próbára teszi a szerető szülőt, de mi is ugyanígy élünk.

A természetes következmény nem mindig garantált

Néha meg lehet úszni rossz döntéseket. Ezért többszörös tapasztalatra lehet szükség, míg valakiben feldereng, hogy mit nem éri meg kockáztatni. Néha viszont, óhajunk ellenére, a gyerek azt tanulja meg, hogy a dolog igenis megéri a kockázatot. Ezért sem okos dolog a gyereket úgy visszatartani valamitől, hogy azt mondjuk neki, a rossz következmény biztosan meg fog történni.

Ha a gyerek mégis megteszi, és a beígért következmény nem történik meg, azt fogja megtanulni, hogy nem kell a szülőben megbíznia, és ez olyan lecke, amit nem akarsz neki tanítani. A szülő azt mondja:

− El fogsz esni, ha a síkos betonon futsz!

Pedig az igazság az, hogy:

− Eleshetsz, ha a síkos betonon futsz.

Bölcsebb dolog a kockázatra felhívni a figyelmet, mint rossz következményekkel riogatni, amelyek nem biztos, hogy bekövetkeznek. A kockázat mérlegelése tanítja dönteni a gyereket: ez a hatékony fegyelmezés!

Így van ez minden döntésünkkel kapcsolatban, amit hozunk: ha olyankor szaladunk ki az utcára, amikor nem jön az autó, nem halunk meg. A felelőtlen szex nem mindig okoz terhességet, és nem mindenki kap tőle nemi betegséget. Sokan megússzák a házasságtörést is. Azt akarjuk, hogy a gyerekeink tanuljanak a természetes következményekből, de nem a következmények elkerülése az egyedüli ok, aminek alapján döntünk.

A negatív természetes következmény azért nem büntetés, mert nem a szülő rója ki a gyerekre azért, hogy elvegye a kedvét a nemkívánatos viselkedéstől. Ha a szülő nem akadályozza meg, a természetes következmény bekövetkezhet (vagy bekövetkezik, vagy nem). A Példabeszédek könyve pontosan erről szól: bölcs és bolond döntéseket sorol fel és állít párhuzamba a velük járó természetes következményekkel együtt. A “bölcs” ember az, aki bölcs döntéseket hoz, és ezzel kiteszi magát a pozitív természetes következményeknek; a bolond ember pedig felelőtlen döntéseket hoz, és ezzel kiteszi magát a negatív természetes következményeknek. A világ azonban nem az ok-okozati összefüggéseknek megfelelően működik: sem a kívánatos, sem a kellemetlen természetes következmények nem következnek be törvényszerűen minden alkalommal. Sőt, a jó tetteknek is lehet negatív következménye (megsérülsz, amikor megmentesz valakit; Pált bebörtönözték és kivégezték az evangélium hirdetése miatt; és aki “ügyesen” hazudik, vagy csal, mindenféle előnyökre tehet szert a becsületesekkel szemben). Éppen emiatt fontos, hogy – bár a következmény jó tanítómester – ne ez legyen az egyetlen nevelőeszközünk!

Arról sem feledkezzünk meg, hogy az élet első hat évében a gyerekek még nem elég érettek ahhoz hogy a következményekből levonják a megfelelő következtetéseket és tanuljanak belőlük. A kicsiknek még következményektől védett “játszótéren” kell gyakorolniuk az életet.

Igyekezzünk bölcs emberré válni, és úgy neveljük a gyerekeinket, hogy mire felnőnek, ők is bölcsen hozzák saját döntéseiket.

Hogyan?

Ítélőképesség – tanítsd meg jó döntéseket hozni!