Rövidlátó és messzelátó nevelés

A SZERESSÜK ŐKET MÁSKÉPP! c. sorozat 10. része

Legtöbbször túlélő üzemmódban élünk egyik napról a másikra. A hosszú távra tervező nevelés hosszútávú célokat tart szem előtt a mindennapok nevelési helyzeteiben is.

“A kegyelem védi meg a szülőt attól, hogy túl messzire hajoljon az egyik, vagy másik irányba. A kegyelem segít a szülőnek megtalálni az egyensúlyt a szélsőségek világában,és tartja vissza attól, hogy energiáit a nem fontos dolgok hosszú listájába fektesse.”
– Tim Kimmel 620531k4433

Amit teszünk, az túl gyakran nem felel meg annak, amit mondunk – a szánkkal más hitet hirdetünk, mint a tetteinkkel. Ez leggyakrabban úgy nyilvánul meg, hogy a hétköznapok szorításában elfeledkezünk arról, kik is vagyunk, és mi az életünk értelme valójában. Nem arra gondolunk, hogy hova vezet hosszú távon, amit teszünk, hanem, hogy az adott helyzet meg legyen oldva, és valahogy túléljük a napot. Rövidlátó módon nevelünk.

“Nézd meg, mit csinál, és mondd meg neki, hogy nem szabad!”

A TÁRKI felmérése [TÁRKI Társadalompolitikai Tanulmányok, #12. Tóth Olga: Erőszak a családban (1999)] szerint a magyar társadalomban a szülők mintegy tulajdonuknak tekintik a gyereket, akivel azt tehetnek, amit akarnak. A megkérdezettek 70,3%-a a pofont a mindennapi nevelés eszközének tartja, amit bármikor megkaphat a gyerek, ha megérdemli. Még az egyetemet végzettek 67%-a is szülői jognak tartja a pofozást.

A közvélemény szerint a testi fenyítés a fegyelmezés és a nevelés szükséges része. A gyermek a verésből és a pofonokból tanulja meg tisztelni a szüleit. A szülők többsége, amikor a gyermeknevelésről elmélkedik, tulajdonképpen a gyerek viselkedésének jutalmazással és büntetéssel való irányítására gondol. Sok szülő a gyermek testi fenyítését hatékony, szociálisan elfogadott gyermeknevelési módszernek tekinti. Nem azért ütik gyermekeiket, mert bántani akarják őket, hanem sokkal inkább azért, mert úgy hiszik, a testi fenyítéssel hatékonyan lehet rávenni a pozitív viselkedésre a gyerekeket, és ezzel meg is lehet őket védeni őket a különböző veszélyektől. Gyakran nem is ismernek más módot, hogy a gyerekkel való elégedetlenségüket, vagy a saját tehetetlenségüket kifejezzék. Ritkán gondolkoznak el azon, mit érezhet a gyerekük, amikor verést kap, vagy az elkerülhetetlen pofont várja. A mai szülőkben azonban a fegyelmezés kérdése belső konfliktust is okoz, mert elveik a szigorúság és az engedékenység között ingadoznak.

Konzervatív egyházi körökben (talán az amerikai fundamentalizmus begyűrűzött hatásának köszönhetően: ld. Pearl, Ezzo, Dobson, Tripp könyvei) elfogadottá vált a gyerekek “szeretettel” való elfenekelése is, pedig ez a gyakorlat nincs benne a Bibliában. (Erről szól: Fenyítő bot c. írásom)

A mindennapok szorításában könnyű megfeledkezni arról, milyen az a bánásmód, amivel hosszú távon segíthetnénk elő, hogy Isten terve megvalósuljon a gyerekeinkben, és azzá a valakivé nőjenek föl, akik lehetnek, ha teljes mértékben kibontakozhatnak a beléjük helyezett lehetőségek. A mindennapok elfoglaltságai közben csak ritkán jut eszünkbe, hogy tulajdonképpen Istenhez akarjuk közelebb vezetni a gyerekeinket. Nem arra használjuk szülői hatalmunkat, amire kaptuk (ld. A jó szülői tekintély); ritkán igyekszünk belelátni a gyerekeink belső világába; legtöbbször túlélő üzemmódban élünk egyik napról a másikra.

rövidlátó - messzelátó nevelés

A hosszú távra tervező nevelés hosszútávú célokat tart szem előtt a mindennapok nevelési helyzeteiben is.

Rövidlátó nevelés – szabályokra épít Messzire látó nevelés kapcsolatra épít
A gyerek viselkedésével foglalkozik (külső) A gyerek lelkületével foglalkozik (belső)
Célja, hogy a gyerek megfelelő módon viselkedjen (viselkedés-módosítás). Célja, hogy a gyerek megfelelő módon akarjon viselkedni pl. amikor erre már képes, legyen tekintettel másokra.
Kényszerű hierarchia. A szülői akarat érvényesítése a cél, a szülő szava a döntő. A szülő gyorsan ható módszereket keres, amelyekkel el tudja érni a kívánt magatartást. Bizalmas kapcsolat nélkül a szülői akarat ellenállásra készteti a gyereket. A gyerek úgy érzi, nem tud hatni saját életére és a szülőre. Természetes hierarchia. A szülő hatalma (“törvényhozó” szerepe) csak eszköze annak, hogy gyerekét az Isten irányadó mértékére vezesse, és akaratát biztonságos korlátokkal szabályozza (mederbe terelje). Bizalmas kapcsolatban természetes a gondoskodó-elfogadó viszony! A gyerek nem irányít, de hatni tud saját életére és a szülőre.
A szeretet és az elfogadás a teljesítménytől függ. A gyerek a magatartásával és eredményeivel igyekszik elnyerni a szülő elfogadását, szeretetét. “Szeretlek, pedig ismerlek.” A szeretet és az elfogadás feltétel nélküli. A gyerek a szülői szeretet hatására engedelmeskedik, nem azért, hogy meg tudjon neki felelni.
Az engedetlenség maga a probléma; a fegyelmezés az engedetlenség megszüntetésére irányul. Amikor a gyerek nem engedelmeskedik, a felnőtt megbünteti. A gyerek a büntetés elkerülése érdekében engedelmeskedik addig, amíg meg nem tanul lebukás nélkül rosszalkodni. Az engedetlenség a probléma jele. A szülő a probléma gyökerét igyekszik feltárni, és az engedetlenség okától függően válaszol. Az engedetlenség a gyerek korának megfelelően természetes következményeket vonhat maga után. A gyerek a szülő iránti szeretetből, és vele azonosulva, őt utánozva engedelmeskedik.
Üzenete: annyira vagy elfogadható, amennyire betartod a szabályokat. A jó bánásmód jutalom: ki kell érdemelni. A szabályok, korlátok az együttműködést, és a gyerek jólétét, biztonságát szolgálják. A szülő jól bánik a gyerekkel, akár megérdemli, akár nem.

rovidlato-messzelato-neveles
A Bibliából megismerjük Isten törvényét (mit tegyünk és mit ne), de közelebbről az is kiderül, hogy Isten nem csupán a törvény megtartását várja tőlünk. Isten nem a külsődleges engedelmességünkre vágyik. Azt akarja, hogy szívből szeressük őt, és a szívünk belülről fakadó, szabad, önkéntes vágya legyen, hogy az Ő törvénye szerint élünk, mert szeretjük és megbízunk benne. Tudjuk, hogy amit Isten törvénye mond, az a jó (morálisan), és az jó nekünk is, személyesen. A Biblia mindenütt azt hangsúlyozza, hogy “hit által” éljünk; tehát Isten sem félelemből való igazodást vár tőlünk, hanem azt, hogy önként, bizalomból kövessük. A keresztény élet lényege sem a teljesítmény (cselekedet), hanem a bizalmas kapcsolat (hit):

“Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.”
– Efezus 2:8-9

Érett, önálló felnőtté rövidtávú viselkedés-szabályozó módszerekkel nem, csak hosszútávú szemlélettel lehet nevelni. A nevelés hosszútávú célja a teljes felnövés; az önállótlan és éretlen gyerek önálló, isten terve szerint kibontakozott, érett felnőtté válásának segítése. Ilyen értelemben nem mindenkiből válik felnőtt – sokan maradnak koros gyerekek. Az önálló, érett, autonóm személyiség belülről önmagát szabályozó, érzelmileg is független ember, aki képes őszinte és hiteles döntéseket hozni; ehhez viszont saját, jól működő lelkiismeretre van szüksége. A lelkiismereti érettség pedig nem a jutalmazás és a büntetés hatására, hanem a lelkiismereti szabadságot és a lelki formálódást egyaránt biztosító bizalmas szülő-gyerek kapcsolat közegében, elfogadó és támogató légkörben fejlődik ki.

Folytatás: Kegyelem és megbocsátás a KÉK nevelésben
SZERESSÜK ŐKET MÁSKÉPP! c. sorozat