Predestináció – eleve elrendelés

Fogalmak szótára » szócikk: predestináció

PREDESTINÁCIÓ (predesztináció) = eleve elrendelés, előre kiválasztás. Azt a teológiai nézetet értjük alatta, hogy Krisztus halála a választottakat engesztelte ki az Atyával, és a Lélek számukra biztosítja a hit ajándékát is, hogy üdvözüljenek.

A téma mottója számomra ez:

“A titkok az ÚRéi, a mi Istenünkéi, a kinyilatkoztatott dolgok pedig a mieink és a fiainkéi mindörökké…”
– 5Mózes 29:29

és

“…mindegyikünk maga fog önmagáról számot adni az Istennek.”
– Róma 14:12

Történeti áttekintés

Augustinus

A predestinációról szóló keresztény tanítás először Augustinusnál jelenik meg. Ágoston szerint az emberiséget már annyira megfertőzte a bűn, hogy az egyes ember már vágyakozni sem képes az üdvösségre, nemhogy egyedül elérni azt, hisz mi olyat tehetne, ami értékes lehet Isten szemében? Szerinte az ember akarata a bűn rabságában van, tehát kegyelemben csak az részesül, és Istennel is csak az létesíthet kapcsolatot, akit Isten erre kiválasztott, azaz predestinált.

Kálvin

Az ún. “kettős predestináció”, a kiválasztottak eleve elrendelése az üdvösségre, az elvetetteké pedig a kárhozatra Kálvin nevéhez fűződik, akinek gondolatmenete Isten szuverenitása kedvéért feláldozza az emberi szabadságot, és Istent az igazságtalanság vádjának teszi ki. Kálvin így határozza meg a predestinációt: “Eleve elrendelésnek pedig az Isten azon örök elhatározását nevezzük, amellyel önmagában elvégezte azt, hogy akarata szerint mi történjék minden egyes emberrel. Isten ugyanis nem egyforma állapotra teremt mindenkit, hanem némelyeket az örök életre, másokat pedig az örök kárhozatra rendelt már kezdettől fogva.” Egy másik megfogalmazása szerint a predestináció alatt a következőt érti: “Isten örök végzése, mellyel meghatározta, hogy mit kíván tenni az egyes emberrel, mivel nem teremt mindenkit ugyanabba az állapotba, hanem egyeseknek örök életet, másoknak örök kárhozatot rendel.” Azonban egyszer csak megjegyzi: ez egy “szörnyű határozat”. A latin horribile szót használja, amelyet fordíthatunk félelmetesnek is. (McGrath, 348-349. o.)

A predestináció kálvini értelmében Isten előre tudja, előre meghatározta a teremtett világban végbemenő események lefolyását és végkimenetelét, beleértve az egyén földi életének részleteit, és ezáltal azt is már a születése előtt eldöntötte a mindenható, hogy kegyelemre vagy kárhozatra van-e ítélve. Kálvin halála után azonban a követői voltak azok, akik a predestináció tant részletesen kidolgozták.

Barth

Karl Barth első magyarországi előadássorozata keretében foglalkozott részletesen a témakörrel (Török Isván: Dogmatika, Free University Press, Amsterdam 1985. 173. o.), és feloldotta a benne rejlő ellentmondást. Tétele középpontjába Krisztus váltsághalálát helyezi és kimondja: “Isten elveszi rólunk ítéletének negatív aspektusát. Isten elveti Krisztust, hogy mi ne legyünk elvetve.”

A predestináció negatív hatása tehát Krisztuson csattan; “az elvettetés nem lehet többé az emberiség osztályrésze vagy állapota.” Krisztus az, aki elhordozza azt, amit az emberi nemnek kellet volna elhordoznia (McGrath, 352. o). Így válik a kettős predestináció elmélete egy kegyelmi kinyilatkoztatássá Jézus váltsághalálával. Szerencsésebb nem is predestinációnak, hanem kiválasztásnak hívni.

A Biblia szemlélete

(ahogy jelenleg értem)

Isten választotta ki az övéit, vagy az ember dönt szabad akaratából?

Isten igazságos és szerető Isten, tehát nincs olyan ember, aki ne Isten kegyelmes szeretete révén üdvözülne, sem olyan, aki Isten szeretetlen igazságtalansága miatt veszne el.

Elhívás és választás

Mindig voltak, vannak és lesznek olyanok, akik engedelmeskednek Isten hívó szavának (ApCsel 28:28, 1Korinthus 1:2), és olyanok is, akik nem (Máté 22:2-14, Róma 10:20-21). Ennek mindig van egy isteni és egy emberi oldala. Például, ami Jézus kortárs zsidóit illeti, egyfelől Jézushoz csak az mehetett, akit az Atya magához vonzott (János 6:37, 44, 65), és Jézusnak adott (János 6:36); másfelől ezek a zsidók az Atyától nem csak hallottak, hanem hallgattak is rá (János 6:45), készek voltak Isten akaratát cselekedni (János 7:17), Jézusra odafigyeltek és szavának engedelmeskedtek is (Lukács 8:15, 14:25-35, János 5:25 stb.). Más zsidók nem fogadták be Jézust (János 1:11), nem akarták a világosságot (János 5:35), nem hittek Isten szavában (János 5:38,46-47), illetve nem volt bennük Isten iránti szeretet (János 5:42). Jézus ki is mondta róluk, hogy nem az ő juhai, ezért nem hisznek benne (János 10:26). Sosem tudni, hogy ki miért és meddig viselkedik így. A jeruzsálemiek például eleinte szinte mind elvetették Jézust, de pünkösd után tömegével tértek meg.

A kiválasztás alapja

Az ember csak azért üdvözülhet, mert Isten szereti (5Mózes 7:6-8, János 3:16-17, 1János 4:9-10, Titusz 3:4). Az üdvösség Isten szeretetének megnyilvánulása (Róma 5:8, Efezus 2:4,7):

  • Az ember üdvösségének forrása az, hogy Isten ezt az ő “akarata” (görög theléma) és “tetszése” (görög eudokia) szerint “előre eldöntötte” (görög prooridzó, Efezus 1:5, Róma 8:30). Az ember tehát nem valamely tulajdonságának, vagy erkölcsi teljesítményének köszönhetően üdvözül (5Mózes 7:7, 1Korinthus 1:26-30, Róma 9:11-18).
  • A kiválasztás alapja a mindentudó Isten “előre tudása” (görög prognoszisz, 1Péter 1:2, Róma 8:29, 11:2), de hogy mit tudott Isten előre, az nincs részletezve.
  • A kiválasztásban Isten nem azt döntötte el, hogy ki fog vagy nem fog üdvözülni, hanem hogy a bűnös ember számára üdvösség egyedül Krisztusban van (1Péter 1:20, Efezus 1:3-14).

A Biblia NEM tanítja, hogy egyesek eleve alkalmasak lennének az üdvösségre, míg mások nem, és azt sem tanítja, hogy Isten egyeseket eleve kárhozatra teremtett vagy rendelt volna, akiket aztán nem enged megtérni!

A Példabeszédek 16:4 nem a gonosz emberre váró “veszedelem” (MBT) vagy “büntetés” (Károli) napjáról szól, hanem a gonosz ember által okozott baj napjáról; a Róma 9:22 szövege sem ezt idézi, csak hasonló. A Római levél 9-11. fejezete Izraelről szól, a 9:22 pedig NEM azt állítja, hogy vannak eleve pusztulásra teremtett emberek, hanem, hogy az ember eljuthat egy pontra, ahonnan nem tud visszatérni (ld. szövegkörnyezet és Ószövetség).

Krisztus egyeseket megváltott, másokat nem?

“Gyermekeim, ezt azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek; ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus,
mert ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világ bűnéért is.”
– 1János 2:1-2

[Isten] “azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére.
Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus,
aki váltságul adta önmagát mindenkiért tanúbizonyságként a maga idejében.”
– 1Timóteus 2:4-6

“Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta.”
– János 3:36)

Az egész emberiség bűnösségéről és Krisztus megváltó művéről bővebben:

A predestináció kálvinista felfogása mellett érvel Szabados Ádám igényes dolgozata:

A kálvinista és az arminiánus nézet vázlatos összevetése és egy harmadik út a trinitárius teológia szemszögéből:

Négy részes sorozat a kárhozatról, a pokolról, és Isten szeretetéről:

__________________________
Felhasznált irodalom:

  • Sipos Ferenc: Determinizmus-indeterminizmus-predestináció (Jogelméleti Szemle) – történeti áttekintés
  • Alister McGrath: Bevezetés a keresztény teológiába (Osiris, Bp. 1995.)
  • www.apologia.hu