Édentől keletre

Édentől keletreTEREMTÉS KÖNYVE · Kezdetben · 21. rész

Az emberiség történetének hajnalán az első emberek még “színről színre” (1Korinthus 13:12) ismerték az URat.

Megtanította őket, hogy kell gondosan művelni az Édenkertet. Az emberek gyorsan felfogták a vetés és aratás, valamint az emberi gondoskodás közötti összefüggéseket.

Isten a felől sem akarta őket tudatlanságban hagyni, hogy miként teremtette a Földet. Egyszerű, számukra érthető szavakkal beszélt nekik a teremtés hét nagy napjáról, amely alatt szavára létrejött a világ. Olyan volt ez, mint egy dal, amelyet áthatott a legmagasabb költészet és a legmélyebb igazság és bölcsesség. A nő teremtésére Isten a titok fátylát borította, ahogy homály fedi az élet létrejöttének pontos részleteit is.

Ádám megtanulta az első szavakat, mert Isten a világosságot “nappalnak”, a sötétséget “éjszakának”, a mennyboltot “égnek”, a szárazat “földnek” az összegyűlt vizet pedig “tengernek” nevezte. Ezután azonban Ádámnak magának kellett továbbfejlesztenie a nyelvet, és az állatoknak nevet adnia. Ádám képes volt erre. Ahogy megismerte, el is nevezte az állatokat, és minden mást is, amit felfedezett.

Közben megtörtént a felfoghatatlan: a két ember engedett a kígyó csábításának, és megtagadta Istentől az engedelmességet. A következmények szörnyűek voltak. Attól kezdve az emberiség történelme szakadatlan gyász. A halál, amellyel Isten engedetlenségük esetén fenyegette őket, nem következett be azonnal. Nyilván érezték, hogy halandókká váltak.

Észrevették, hogy a gonosz beléjük hatolt, és lényük részévé vált. Tudták, hogy a gonosz hatalma szenvedést és halált hozott rájuk. Viszont nem váltak ördögökké, mint a bukott angyalok. Ádám és Éva gyűlölték a rosszat. Istentől kapott érzéküknél fogva tudták, hogy a jó helyes, követendő és szép. Isten, az Úr megóvta őket, határt szabott a gonosz hatalmának, és megígérte az eljövendő Messiást, aki majd végleg legyőzi azt:

“Akkor ezt mondta az ÚRisten a kígyónak:
Mivel ezt tetted, átkozott légy
minden jószág és minden vadállat között:
hasadon járj, és port egyél egész életedben!
Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között,
a te utódod és az ő utódja között:
ő a fejedet tapossa,
te pedig a sarkát mardosod.”
– 1Mózes 3:14-15

Még egy dolog vigasztalta őket: Isten állatbőrökbe öltöztette őket meztelenségük befedésére; ezzel is előrevetítve ígéretét az eljövendő Szabadítóról.

“Az ÚRisten pedig bőrruhát készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket.”
– 1Mózes 3:21

Édentől keletre

Ádám és Éva kábultan, a kétségbeesés és a remény között vergődve vette tudomásul, hogy kiűzetett az Édenkertből. Hátranézve megpillantották a kerúbokat, kezükben lángpallossal. Még fülükben csengtek Isten szavai. Most megtudták, hogy mi a jó és a rossz.

“Azután ezt mondta az ÚRisten: Íme, az ember olyan lett, mint miközülünk egy: tudja, mi a jó és mi a rossz. Most azért, hogy ki ne nyújthassa kezét, és ne szakíthasson az élet fájáról is, hogy egyen, és örökké éljen,
kiűzte az ÚRisten az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett.
És miután kiűzte az embert, odaállította kelet felől az Éden kertjéhez a kerúbokat és a villogó lángpallost, hogy őrizzék azt az utat, amely az élet fájához vezet.”
– 1Mózes 3:22-24

A harag közepette megtapasztalták a kegyelmet és a reménységet is. Ebbe belekapaszkodhattak. Engedetlenségük beláthatatlan következményei miatt bánkódva a két ember útra kelt Édentől keletre a vadonon keresztül. Végtelennek tűnő út kezdődött, tele fáradsággal, harccal, szenvedéssel és reménységgel.

Folytatás: Kerúbok

Kezdetben… Ószövetség sorozat

___________________________
Felhasznált irodalom:
Hedwig Falk: A Genezis idején (Evangéliumi Kiadó, 2003)