Pokol – Miért nem fogad el Isten mindenkit? 4

A két fiú története zseniális és vérfagyasztó módon válaszol a kérdésünkre. A tékozló fiú példázatának szokták nevezni, pedig nemcsak egy fiúról szól…

A tékozló apa

A tékozló Apa


A történetben két fiú szerepel. Az egyik elmegy szerencsét próbálni, de visszaér a lakomára. A másik pedig otthon marad, de végül mégsem veszt részt a lakomán – kívül marad, a “külső sötétségben”, ahol “sírás és fogcsikorgatás” van.

A történet, amit Jézus mondott el, a fiatalabb fiúval kezdődik, aki fogja az apja pénzét és faképnél hagyja a családot. Egy darabig nagy lábon él, de aztán nincstelenül a disznóólban végzi. Elhatározza, hogy hazamegy és megpróbál valami munkát szerezni az apja házában. Megdöbbenti az apja elfogadó szeretete – úgy tűnik, mindenre számított, csak erre nem.

“Egy embernek volt két fia. A fiatalabb ezt mondta az apjának:
– Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét!
Ő pedig megosztotta közöttük a vagyont. Néhány nap múlva a fiatalabb fiú összeszedett mindent, elköltözött egy távoli vidékre, és ott eltékozolta a vagyonát, mert kicsapongó életet élt.
Miután elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett. Ekkor elment, és elszegődött annak a vidéknek egyik polgárához, aki kiküldte őt a földjeire disznókat legeltetni. Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki. Ekkor magába szállt és ezt mondta:
– Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok! Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek, tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy.
És útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt.
A fiú ekkor így szólt hozzá:
– Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek…
Az apa viszont ezt mondta szolgáinak:
– Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára, és sarut a lábára! Hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk, mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott.
És vigadozni kezdtek.”
– Lukács 15:11-24

Jézus hallgatósága még értette, de mi már nem: A tékozló fiú olyat tett az apa ellen, ami mélyen felháborította a történet korabeli hallgatóit. Az apja halála előtt kikérte az örökségét. Ez olyan volt, mintha azt mondta volna neki: “mikor halsz már meg?!” Ennyire durva volt.

De az apa kiadta neki a részét. És ez még mindig nem annyira megdöbbentő, mint az, amit az később tesz. Amikor meglátja a hazatérő fiút, ELÉ FUT, a nyakába borul, és megcsókolja. Tekintélyes férfiak nem futkostak abban a kultúrában. Nem volt méltóságához illő viselkedés. És nemcsak futott, hanem az elé a fia elé futott, aki korábban azt mondta neki, hogy “mikor halsz már meg?!”

Ez az apa Isten! Amikor az áldásaira igényt tartunk, de a személyére nem, az olyan, mintha azt mondanánk Neki: “mikor halsz már meg?!” Újra és újra megtesszük azt, ami miatt Jézusnak meg kellett halnia. Mégis, ha csak felé fordulunk, Isten ODAFUT HOZZÁNK akkor is, ha még távol vagyunk! Semmi nem választhat el minket Jézus szeretetétől! Nincs olyan bűn, ami túl nagy ahhoz, hogy Jézus vére betakarja.

“Ha hűtlenek vagyunk is, Ő hű marad,
mert Ő magát meg nem tagadhatja.”
– 2Timóteus 2:13

Jézus ezzel a történettel azt mondja: “Így fogadlak, ha hazatérsz. Lakomát adok neked ingyen, mert szeretlek; itt a helyed köztünk örökre. Nem számít, honnan jössz és mit csináltál, nem számít, milyen messzire futottál és milyen mélyre kerültél – csak gyere haza! Ujjongva fogadlak.”

Nem tudod biztosan, hogy Isten elfogad-e? Jézusnak ebből a történetéből megtudhatod: Isten feléd is kitárja a karját. Meg is szólíthatod: “Atyám, köszönöm! Jövök haza.”


De nem mindenkinek tetszik, hogy a szent és igazságos Isten ennyire elfogadó. Van egy jó fiú is, aki nem ment el tékozolni, nem tombolta ki magát, nem verte el az örökségét, nem kötött ki a disznóólban, hanem szépen otthon maradt.

Ha olyan rendes ember vagy, akinek soha nem kellett bocsánatkéréssel porig aláznia magát, hogy érint, hogy a lakomán ott ül az a semmirekellő fiú?

“Az idősebb fiú pedig a mezőn volt, és amikor hazajövet közeledett a házhoz, hallotta a zenét és a táncot. Előhívott egy szolgát, és megtudakolta tőle, hogy mi történt.
A szolga így felelt:
– A testvéred jött meg, és apád levágatta a hízott borjút, mivel egészségben visszakapta őt.
Ekkor az megharagudott, és nem akart bemenni. De az apja kijött, és kérlelte őt.
Ő azonban ezt mondta az apjának:
– Látod, hány esztendeje szolgálok neked, soha nem szegtem meg parancsodat, de te sohasem adtál nekem még egy kecskegidát sem, hogy mulathassak barátaimmal. Amikor pedig megjött ez a te fiad, aki parázna nőkkel tékozolta el vagyonodat, levágattad neki a hízott borjút.
Ő azonban ezt mondta neki:
– Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied. Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott.”
– Lukács 15:25-32

Milyen ez az apa? Annyira elfogadó! Kijön a házból és kérlelni kezdi a sértődött fiút. Nem kivételez: azt akarja, hogy a fiatalabb fiú is, meg az idősebb is ott legyen a lakomán. Tehát kérlelni kezdi az idősebb fiát, pedig önigazult felháborodása elszomorítja élete legszebb napján. De ezt is elviseli – annyira elfogadó, annyira kitárt a karja.

De milyen az idősebb fiú? Önigazult, ítélkező, büszke és dühös. És mi háborítja fel? Az, hogy az Apa annyira elfogadó. Ezt nem tudja elviselni. És nem hajlandó beülni a lakomára, ha ez azt jelenti, hogy egy asztalhoz kell ülnie azzal a disznóólból szalajtott az öccsével, aki egy jó szót sem érdemel, azt meg végképp nem, hogy ünnepeljék. Nézni se bírja. Tehát kint marad, távol marad a lakomától, odakint a sötétben, ahol sírás és fogcsikorgatás van.

Ez a POKOL. És ő választotta.

Az idősebb fiú nem azért marad kívül, mert az Apa nem fogadja el. Azért marad kint, mert úgy érzi, hogy ő túl jó a benti társasághoz.

Ez a megdöbbentő – nem azért marad odakint, mert az Apa kegyetlen; hanem azért, mert TÚL kegyelmes. Az idősebb fiú nem bírja elviselni az Apa elfogadó, örvendező, ünneplő szeretetét. Akkor már inkább kint marad.

Ezzel fejeződik be a történet. A jó fiú kimarad a lakomából, ami a menny jelképe. És a jósága az, ami távol tartja. Ha megkérdeznéd, mit nem bír elviselni, azt mondaná: “Az apám túlzásba vitte az elfogadó szeretetet. Egyáltalán nem igazságos! Mindennek van határa!” Emiatt marad ki a lakomából. Az Apa túl elfogadó, és a büszke, önigazult fiú ezzel nem akar együtt élni. Ilyesmiben nem vesz részt. Ez a pokol.


Azért senki nem kerül a pokolba, mert Isten nem fogadja el őt. De lesz, aki azért lesz odakint, mert nem bírja elviselni Isten kitárt karját. Megbotránkozik ingyen kegyelmén. Visszautasítja feltétel nélküli szeretetét. Nem fogadja el a meghívást. Azokkal nem akar egy asztalnál ülni. És ha be nem megy, kint marad: a “külső sötétségben”.

A kérdés tehát nem az, hogy miért nem fogad el Isten mindenkit. Ő mindent megtett azért, hogy mindenki részt vegyen a lakomán. A szélesre tárt karú Isten kérleli a világot, hogy térjen haza.

Az a kérdés, hogy miért nem fogadja el mindenki Istent?

Az egyetlen ok, ami miatt bárki a pokolba kerül, ha a maga szabta feltételekhez jobban ragaszkodik, mint a szélesre tárt karú, feltétel nélkül szerető Istenhez.


C. S. Lewis így ír saját megtéréséről:

“Éjszakáról éjszakára, valahányszor egy pillanatra is abbahagytam a munkát, mindig ezt a kitartó, kérlelhetetlen közeledését éreztem Annak, akivel annyira komolyan kerültem a találkozást. Amitől a legjobban féltem, végül is bekövetkezett. 1929 tavaszán megadtam magam, és elismertem, hogy Isten: Isten; és letérdeltem és – imádkoztam. Azon az éjszakán talán én voltam a leginkább levert és a legvonakodóbb megtérő bűnös egész Angliában. Akkor még nem láttam, ami most annyira egyértelmű és nyilvánvaló: az isteni alázatot, amely még ilyen feltételek mellett is befogadja a megtérőt.

A tékozló fiú legalább a saját lábán ment haza. De ki imádhatja méltóképpen azt a szeretetet, amelyik kitárja a kapuját még annak a tékozlónak is, akit úgy cipelnek be, miközben rúgkapál, durcásan ellenkezik, és minden irányban a menekülés lehetőségét keresi?

Isten keménysége kedvesebb, mint az emberek lágysága, az Ő kényszerítése a mi szabadulásunk.”

– C. S. Lewis: Az öröm vonzásában, 222-223. o.


Egy kérdés van már csak hátra:

Hol vagy? Ismered a kitárt karú Istent? Mondtad már Jézusnak, aki érted vállalta a keresztet, hogy “köszönöm, elfogadom a meghívást”?

Hol vagy? Hazajöttél már Isten szeretetébe?

Semmi nem tart távol ettől a kitárt karú Istentől. Semmilyen bűnöd nem választhat el tőle – Jézus mindenért megfizetett. Neked már csak annyi a teendőd, hogy elfogadd a hívását.

Szeretnéd elfogadni?

Ha ez az ima kifejezi, amit szeretnél, mondd el Istennek. Nem mindenki akar ilyen imát mondani, de talán most megértetted, hogy Isten régóta keres. Itt a lehetőség, hogy megtaláljon.

Kedves üdvözítő Istenem! Köszönöm, hogy szeretsz. Köszönöm, hogy Jézus meghalt értem a kereszten, és elrendezte az összes bűnömet. Köszönöm, hogy kitárt karral elfogadsz. Nem akarok tovább bujkálni előled. Elfogadom a hívásodat. Kérlek, gyere az életembe most, és köszönöm, hogy hűségesen velem maradsz mindörökké.

3-2-1

ISTEN, a VILÁG… és TE

1. rész2. rész3. rész – 4. rész

Kapcsolódó:
Amikor szomjúság gyötri Isten szeretettjét