Tűz és kénkő

tűz és kénkőTEREMTÉS KÖNYVE · Kezdetben · 39. rész

Manapság a “kénköves tűz”, “ménkű” és “pokol tüze” inkább juttat eszünkbe egy horrorfilmet, vagy egy kevésbé szerencsés prédikációs stílust, mint annak a valóságát, amiről prédikálnak. Zavaró, hogy valaki kénköves tűzzel fenyegetőzik, de ritkán jut valakinek az eszébe, hogy magától a kénköves tűztől féljen.

Pedig a tűz és a kénkő folyamatosan kíséri az Isten ítéletéről szóló leírásokat a Bibliában (ld. Jelenések 14, 19, 20 és 21). A Jelenések könyvében az ítélet az ördögre, és a mellé állt angyalokra vonatkozik, de azokat is sújtja, akik követik őket (Máté 25:41).

Mind a tűz (pl. ApCsel 2:3), mind a kénkő (Ézsaiás 30:33) Isten Lelkével vagy Leheletével kapcsolatos a Bibliában. Érdekes ez a kapocs, különösen annak fényében, amiről az utolsó pontban lesz szó. A tűz Isten szeretetét is, és a haragját is megjeleníti (lásd: Féltékenység és ítélet). Lehet áldásának éltető napsütése, és lehet haragjának pusztító lángja. Istennek ugyanaz a különleges jelenléte, ami életadó fény és meleg az övéi számára, emésztő tűz a Vele ellenségeskedők számára. Isten látogatása megváltás az övéinek, és pusztulás azoknak, akik ellene fordulnak.

Sodoma és Gomora ítélete igazságos és szabadító ítélet volt, amelyre a próféták, az apostolok és maga Jézus is ismételten hivatkozott.

Ha jobban megértjük, mi állt Isten ítéletének hátterében, az igazságosságról és az irgalomról is sokat tanulhatunk.

1. Az ítélet igazságossága

A történet az 1Mózes 18-ban kezdődik: az ÚR meglátogatja Ábrahámot. Két angyal kíséretében és látható formában jelenik meg (1Mózes 18:1-2; 19:1), tehát tudjuk, hogy nem az Atya, hanem Isten Fia az, Krisztus, még a megtestesülése előtt. A 20. versben meg is magyarázza, miért érkezett:

“Azért ezt mondta az ÚR: Mivel már igen sok a jajkiáltás Sodoma és Gomora miatt, és vétkük igen súlyossá vált, 21lemegyek, hogy megnézzem [szó szerint megismerjem]: vajon csakugyan a hozzám fölhatolt jajkiáltás szerint cselekedtek-e, vagy sem. Tudni akarom.”
– 1Mózes 18:20-21

Létezik akkora sérelem, ami tényleg felhallatszik az égig! És ez nagyon jó dolog. Egy olyan világban, ahol – számtalan más példát sorolhatnánk – a koncentrációs táborok volt parancsnokai Dél-Amerikában háborítatlanul lovagoltatják az unokáikat a térdükön, nagyon vágyunk az igazságosságra. A gonoszság az égbe kiált – és megindítja a szerető Istent.

2. Isten felderítő útja

Isten első kézből akar meggyőződni arról, hogy tényleg akkora-e a gonoszság. Az ÚR minden, csak nem közömbös azok iránt, akikre az ítélete vár. Leereszkedik, hogy gondos tényfeltáró munkát végezzen. Az ilyen és hasonló ügyek vezették arra, hogy emberré legyen és bűnné legyen értünk, amikor eljött az ideje. Nem villámlátogatásra érkezett, hogy kívülállóként jól megnézze magának a gonoszságot, hanem azért, hogy tapasztalati úton “megismerje” (ld. jada) azt, mint a legfőbb és végső Áldozat.

3. Ábrahám közbenjárása

Az 1Mózes 18:23-ban az áll, hogy “Hozzálépett Ábrahám…”. Kedves részlet ez. A mennyekből leereszkedő ÚR lejjebb hajol, bizalmas barátja pedig közelebb lép hozzá, hogy alkudozzon vele.

Ábrahám azt kérdezi “Akkor is elítéled ezeket a városokat, ha találsz bennük 50 igaz embert?” És az ÚR azt válaszolja, hogy nem, akkor megkegyelmezne mindenkinek. “És ha csak 45 igaz ember van? 40? 30? 20? 10? Ugye nem pusztítod el az egész várost, ha lakik benne 10 igaz ember?” Az ÚR pedig megígéri, hogy nem.

Ábrahám lelkületét a 25. vers fejezi ki legszebben:

“Vajon az egész föld bírája nem tenne-e igaz ítéletet?”
– 1Mózes 18:25

Az egész közjáték lélegzetelállító. Bámulatos, hogy az ÚR egyáltalán belemegy egy ilyen alkudozásba és megígéri, hogy kegyelmes lesz… de az a legdöbbenetesebb, hogy aláveti magát az igazságosság elvének. Hát nem Ő az ÚR? Nem szabhatja meg bármikor a saját kedvtelése szerint, mi igazságos és mi nem az?

Az ÚR nem azért hajolt közelebb Ábrahámhoz, hogy meghallja, amit mond, hanem azért, hogy felelősségre vonható legyen: hogy igazságosságát és ígéretét számon kérhesse rajta a teremtménye, aki “csak por és hamu” (1Mózes 18:27).

Ez a közelebb hajolás folytatódik tovább az Evangéliumokban, amikor nemcsak felelős bíró lesz ugyanez az ÚR, hanem a vádlott is Ő lesz!

4. Közbenjáró ítélet

Miután Ábrahám befejezi az alkudozást, az ÚR továbbmegy Sodomába, igazságot szolgáltat, és végrehajtja az ítéletet:

“Az ÚR pedig kénköves tüzes esőt bocsátott Sodomára és Gomorára, az ÚRtól, az égből.”
– 1Mózes 19:24

Figyelemre méltó, hogy két Személyre hivatkozik ÚRként ez az igevers: az ÚR, aki a földre látogat és Ábrahámmal beszélget, és az ÚR, “az égből”. A Fiú bocsátja a világra az ítéletet az Atyától. Jézus szavaival:

“Az Atya nem is ítél senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta át.”
– János 5:22

Nem az Atya, hanem Jézus az, aki megítéli a világot. Jézus kezében van a tűz és a kénkő. Ez az, ami miatt bízhatunk, hogy a bíró, aki az egész világot megítéli, jót fog tenni. Tudjuk, hogy az, aki ítél, ugyanaz, mint akin végrehajtásra került az ítélet. Tudjuk, hogy leszállt mennyei trónjáról, és a vádlottak padjára ült, hogy az elképzelhető legkeményebb ítéletet magára vegye helyettünk. A kereszten Isten Fia, az “igaz bíró” (2Timóteus 4:8) bebizonyította, hogy inkább elszenvedi a tüzet és a kénkövet, mint hogy osztogassa.

Nem tudunk az ítélettel kapcsolatban minden kérdésre válaszolni. De a válasz iránya jól látszik. Az Isten ítéletével kapcsolatos összes kérdésemet is a kereszthez vihetem ezzel a lelkülettel: nem értem, de abban biztos vagyok, hogy ez az ÚR csak olyat tesz, ami jó.

Folytatás: A hit próbája

Kezdetben… Ószövetség sorozat