A jutalmazó-büntető tekintélyelvű nevelés

Sok szabály, kevés kapcsolat => lázadó gyerek

A szülői tekintély erejére építő, a gyerek viselkedésére, teljesítményére figyelő, engedelmességet váró nevelés. Abból indul ki, hogy a gyerek bűnös és javításra szorul. A viselkedésközpontú neveléssel az a legnagyobb baj, hogy a helyes viselkedés oltárán feláldozza magát a gyereket, ugyanis félelemkeltéssel éri el a jó viselkedést. A jó viselkedés meglesz, a gyerek viszont mindent elveszít, amire szüksége volna a fejlődéséhez: biztonságot nyújtó kapcsolatát a szülővel, és azt a mindennél fontosabb alapélményt, hogy akármilyen vagyok, szeretnek.

A hierarchikus családmodellbe természetes módon illeszkedik ez a nevelési gyakorlat. A szülő mindent irányít, mindent megmond. Ellentmondást nem tűrő a rendszer, legtöbbször szigorú szabályok és merev korlátok jellemzik. A gyerek úgy érzi, nem lehet hatással saját életére, a szülőre és a világra. Igyekszik megfelelni, hogy a büntetést elkerülje, a jutalmat pedig megszerezze, miközben a lelkülete nem lesz önzetlenebb és szeretetteljesebb.

Fegyelmező eszköze a jutalmazás és büntetés (testi fenyítés, és/vagy más büntetések formájában). A szülő irányít, távol tart és eltilt a különféle káros hatásoktól, és ő mondja meg, mit kell csinálni; a gyerek dolga, hogy tisztelje a szülőt (legalább a látszat szintjén), alkalmazkodjon és engedelmeskedjen.

tekintélyelvű nevelés

Ha a szülő elég ügyes, látványosan jól viselkedő, “távirányíthatós” gyerekekkel büszkélkedhet. Ha a nevelésnek nem hosszútávú célja a morális döntésekre képes, másokkal törődő érett emberré fejlődés, pusztán az elvárt viselkedés, kellő következetességgel a rendszer kiválóan működik. A tekintélyelvű vagy behaviorista szülő is szereti a gyerekét, de az engedelmességre nevelésére általában több energiát fordít, mint a bizalmi kapcsolat megteremtésére, így fokozatosan elveszíti a nevelés egyetlen lehetséges közegét.

Egyházi körökben gyakran előfordulnak e viselkedésközpontú, behaviorista szemlélet keményebb és puhább változatai, főleg az amerikai konzervatív fundamentalista könyvek és nevelési konferenciák hatására (ld. az ún. “biblikus fegyelmezésről” szóló könyveket: pl. Michael Pearl és Gary Ezzo nagyon durva, James Dobson és Ted Tripp enyhébb). Fontos megemlíteni, hogy a Biblia egyes részeinek egy kultúra szemszögéből való értelmezéséről, azaz kulturális jelenségről van szó, ami nem azonos a Biblia átfogó tanításával, Jézus Krisztus szellemiségével. A Biblia alapvető tanítása, hogy Isten maga a szeretet; a félelemkeltés nem lehet eszköz senkinek a kezében, aki Őrá hivatkozik.

“A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben.”
– 1János 4:18

Ha ne ezt, akkor mit csináljak? A kapcsolatra épülő fegyelmezésről: KÉK fegyelmezés »