Az engedékeny nevelés

Kötődés korlátok nélkül => sértődött gyerek.

Ezek a “szülőtípusok” csak arra jók, hogy rendbe szedjük a gondolatainkat – a való életben senki sem egy típus megtestesítője; inkább arról van szó, hogy mire vagyunk hajlamosak, az életünk jelen a szakaszán milyen cipőben járunk éppen.

Az engedékenység csapdájába esett szülő lehet, hogy meggyőződésesen gyermek-központú, de lehet, hogy csak bizonytalan, vagy túl laza. Nem avatkozik be; tudatosan enged “kibontakozni”, vagy fogalma sincs, hogy mit tehetne, esetleg annyira leterhelt, hogy amikor nincs nagy baj, nem a gyerekkel foglalkozik. A nem szükségből, hanem tudatosan ráhagyós szülő jól látja, hogy a gyereke tele van lehetőségekkel, és védett körülményekre van szüksége ahhoz, hogy kibontakozhasson; ugyanakkor (néhány félrevezető könyv hatására) azt hiszi, hogy a gyerek jobban tudja, hogy mire van szüksége. Folyamatosan választási lehetőségek elé kell állítani, és szinte mindenben rá kell bízni a vezetést.  Csak arra kell vigyázni, nehogy elrontsuk, nehogy eltanuljon valami rosszat valakitől! És nehogy bánatos legyen szegény! Az engedékeny szülő a gyerektől várja, hogy jelezze a szükségleteit, kívánságait, érdeklődési irányát, ő pedig igyekszik alkalmazkodni: a kedvében járni, az önértékelését építeni, a képességeit kibontakoztatni, kiszolgálni, segíteni. Sok-sok jó törekvés van ebben, de ahol a felnőtt nem tölti be a felnőtt szerepét a gyerek életében, ott a kapcsolat sem tölti be azt a “jó táptalaj” funkciót, amelybe gyökerezve a gyereknek egyrészt igazi gyerekkora lehet, másrészt pedig azzá az érett emberré fejlődhet, akinek a lehetőségét Isten belé teremtette.

A gyermekközpontú, meleg, de nem korlátozó bánásmód ma jellemző nevelési irányzat, és sok szempontból egészségesebb, mint az ellenkező véglet, az úgynevezett tekintélyelvű nevelés. Csak sajnos a generáció, akinek elege lett saját szülei túlkorlátozó, mindenben irányító bánásmódjából, sok esetben átesett a ló másik oldalára. Az általános túlterheltség, a felbomló családszerkezet, a természetes közösségek megszűnése, az egyéni boldogságot célul kitűző közfelfogás és a tekintélyelvű politikai vezetés mind-mind olyan tényezők, amelyek együttes hatása is ebbe az irányba terelgeti a szülőket.

Sok szerető szülő csak az elnyomást akarja kerülni, de az elhűlt fürdővízzel együtt gyereket is kiönti: a biztonsági korlátokat is felszámolja. A gyerek úgy érzi, minden tőle függ. Ő irányít, a “válaszkész” szülő csak reagál. Sok gyerek azt hiszi, hogy a szülő érte van, még a nap is érte kel fel; mások pedig korán megtanulják, hogy nekik kell az érdekeikért küzdeniük, mert senki más nem fog.

gyerekbálvány

Amikor azonban a gyerek nyakába szakad a vezetés terhe (akár félreértett tapintatból, akár a kényszerű elhanyagolás miatt), és a szülő a gyerektől várja, hogy jelezze, mire van szüksége, mit szeretne, merre akar menni, mit szeretne csinálni, akkor a gyerek számára már nem jelent biztonságot a szülővel való kapcsolat. Ld. A nyugalom forrása: A KAPCSOLAT (de milyen kapcsolat?)

Az engedékeny szülő számára a konfliktusmentes kapcsolat általában fontosabb, mint a fegyelmezés, csakhogy a gyerek számára pedig nem az a jó kapcsolat, ha teljesítjük minden kívánságát, hanem az, ha gyerek lehet, mert mi felnőttek vagyunk. Ha nem merjük a gondoskodó vezető “alfa” szerepét vállalni, az idősebb gyerekkel egyre nehezebb lesz még a meghitt kapcsolattartás is! Az engedékeny édesanya kisbabája talán több gyengédséget kap (pl. gyakori a “kötődő nevelés”: szoptatás, hordozás, testközel) – ami nagyon jó, de sokkal többről szól a megfelelő szülő-gyerek kapcsolat.

A gyermek szabad terét biztonságosan körülhatároló korlátok hiányában nehezen kezelhetővé váló gyerekre egyre kevesebb személyes, tartalmas idő jut. Egyre nehezebb lesz vele lenni, folyamatosan “képben lenni”, tudni és érteni, hogy mi zajlik benne, segíteni neki megérteni saját érzelmeit és mások reakcióit, utat mutatni neki, és amikor arra megérik, akkor már elfogadható érzelemkifejezésre is tanítani, biztonságos keretek között engedni dönteni. Ha félünk a gyerekeink könnyeitől, akkor nem merünk nekik nemet mondani; ennek hiányában pedig nem tudjuk őket felkészíteni a való élet kihívásaira (lásd: Hívd elő az elengedés könnyeit!)

Az engedékenység csapdájába esett szülő hajlamos minden fájó érzéstől megmenteni a kicsit, inkább kimagyarázza és felmenti az elfogadhatatlan viselkedést is, a kamaszt pedig olyankor is kihúzza a bajból, amikor az a “baj” nagyszerű nevelőezköz lehetne az életében.

Ha ne ezt, akkor mit csináljak? A kapcsolatra épülő fegyelmezésről szól a Fejlődés és fegyelmezés sorozat

Kapcsolódó témák:
Hogy húzhatod ki a talajt a gyereked lába alól?
Elkényeztetett gyerek
Jó-e a gyereknek, ha egyenlő félként kezeljük?
Gyerekek és határok
Fogyasztói értékrend: a semmit meg nem tagadás világa
Életkori sajátosság?

A nyugalom forrása: A KAPCSOLAT (de milyen kapcsolat?)