Különleges szereped a kamasz életében

fa-gyokerekA SZEREZD VISSZA A BIZALMÁT! c. sorozat 1. része
Nem hallgat rád? A kamaszod KÉK neveléséhez a meghitt kapcsolatotok hátországára van szükség. Akkor lesz nyitott arra, hogy tanuljon tőled, ha a kapcsolat megteremti köztetek az átjárást, a hidat. A kötődés szintjei, és a folyóvíz mellé ültetett fa.


Kamaszok és szülők között akkor alakulhat ki kölcsönösen értő és odafigyelő kommunikáció, ha először mi, szülők határozzuk el, hogy szívósan és szenvedélyesen meg akarjuk ismerni minden gyerekünket. Akkor érdekli őket, amit tudunk, ha már tudják, mennyire érdekelnek minket. Az olyan szeretetteljes és biztonságot nyújtó családokban, ahol a szülők kitartóan locsolják és táplálják a gyerekeikkel való kapcsolatot, a kamaszok is szóba állnak a szüleikkel.

Előfordulhat, hogy a gyerekeddel kapcsolatban jól látod el minden feladatodat, csak éppen nem azt a szerepet töltöd be az életében, amire szüksége volna.

Nem könnyű új sebességbe kapcsolni, amikor jól ismert gyerekünk helyett egyszer csak egy undok idegen kezdi használni a fürdőszobánkat. Pedig eljött az ideje, hogy a gondoskodó-tanítgató üzemmódból átálljunk az életre való felkészítésre.

A kamaszkori felkészítő nevelés a gyerekkori tanító nevelés természetes folytatása. A kamasznak abban segítünk, hogy a való életben is alkalmazni tudja mindazt, amit a korábbi évek során tanítottunk neki. Most próbálja ki, hogy az eddig tanultak a gyakorlatban is működnek-e. Az értékrend, amit korábban a fejükbe tápláltunk, a kamasz évek alatt válhat saját meggyőződéssé, belülről fakadó életgyakorlattá.

“A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.”
– Galata 6:9

A földkerekség sokmillió lakója közül Isten pont téged választott ki arra, hogy a gyerekedet felneveld. Ez nemcsak abban az esetben igaz, ha te vagy a vér szerinti Édesapja, vagy Édesanyja. Akkor is igaz, ha a nevelőapja- vagy anyja vagy, ha a párod vér szerinti gyereke, de most egy családban éltek, vagy ha az unokád, akinek a nevelése jórészt rád marad. Sőt, még akkor is ez a helyzet, ha te csak a szomszédja, vagy a tanára vagy egy olyan kamasznak, akire nem tudnak elég időt szánni a szülei.

A kamaszt megajándékozhatod a bölcsességeddel, a feltétel nélküli szereteteddel, az időddel, a belső értékeiddel, és egyedülálló tapasztalataiddal.

A mai posztmodern világban, amely túlfűtött izgalmakat, vonzó és szórakoztató élményeket kínál, érthető, ha úgy érzed, hogy nincs mit nyújtanod a kamaszodnak, sőt, labdába sem tudsz rúgni. Pedig a kamaszod többre vágyik a felszínes vibrálásnál. Ő is társas lény, aki a feltétel nélkül elfogadó szeretetkapcsolatban adja leginkább önmagát.

Van tehát valamid, amit csak egy érett felnőtt adhat meg a gyerekednek. Azon kívül, hogy egyedülálló tapasztalatokkal, látásmóddal, bölcsességgel, képességekkel, és belső értékekkel rendelkezel, ha érett felnőtt vagy, képes vagy őt feltétel nélkül elfogadni – nem úgy, mint a kortársai. Kamaszod a feltétel nélkül elfogadó kapcsolat közegében nyílik meg arra, hogy hasonlítani akarjon hozzád, jelentsen neki valamit az, hogy összetartoztok, a tőled érkező hatásokra fogékony legyen, megbízzon benned, és vállalni merje a valódi önmagát a társaságodban.

A kapcsolatkészség fejlődési szakaszai

Dr. Gordon Neufeld nyomán *

fa-kotodes-hatfele-modja

A kötődés módja A biztonságos kötődéstől a bizalmas kapcsolatig
Testközel 0+

– a kötődés alapélménye

Akkor érzem magam közel hozzád, ha összeér a bőrünk, érzem az illatodat, látlak és hallom a hangodat. Szeretek veled lenni.
Ez a kötődés első lépése – a csecsemő a testközel szintjén éli át a biztonságos kötődés élményét.
Hasonlóság 1+

 

Akkor érzem magam közel hozzád, ha látom, milyen sok közös van bennünk – utánozlak, mert olyan akarok lenni, mint te. Követlek és úgy járok, úgy beszélek, úgy próbálok kinézni, mint te.
Összetartozás és lojalitás 2+ Akkor érzem magam közel hozzád, ha egy csónakban evezünk, ha egy csapatba tartozunk. A mieink a jók, akiknek mindenben igazuk van. A “mások” rosszak, és nem lehet igazuk. Aki nincs velünk, az ellenünk van.
Fontosság 3+ Akkor érzem magam közel hozzád, ha értékes, drága és becses vagyok neked – ha másokkal, és a fontos dolgaiddal szemben is előnyben részesítesz. 
Szeretjük egymást 4+

– érzelmi intimitás

A rajongásig odavagyok érted, tehát közel érzem magam hozzád. Szeretlek, szeretlek, szeretlek! Mindenestül tiéd a szívem!
Jól ismerjük egymást 5+

– lelki intimitás

Mivel közel érzem magam hozzád, azt akarom, hogy semmi ne válasszon el, mindent tudj rólam, ne legyenek titkaim előtted. Biztonságot nyújt, hogy bármit tudsz is rólam, úgy szeretsz, ahogy vagyok. Szeretlek, pedig ismerlek.
Meg tudunk bízni egymásban, és önmagunk merünk lenni egymással; bármi történik, feltétel nélkül elfogadjuk és szeretjük egymást. A kapcsolat legmélyebb szintje.

A kapcsolatkészség hat fejlődési szakaszáról részletesebben: A kötődés gyökerei

A folyóvíz mellé ültetett fa

fa-folyoviz-melle-ultetett

“Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az ÚR törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét…”
– Zsoltárok 1:1-3

Jézus mondta:
“Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek!”
– János 7:37-38

“Végül, testvéreim, azokon a dolgokon gondolkodjatok, amelyek igazak, dicséretre méltók, igazságosak, tisztességesek, szépek, tiszteletre méltók, kiválók és dicséretesek.”
– Filippi 4:8

Lehet, hogy a kamaszod gyökerei most nem érik el közvetlenül az élő víz forrását. Lehet, hogy akikkel együtt “jár”, akikkel együtt “áll”, és akikkel együtt “ül”, akiknek a társaságát élvezi, akikre hallgat, azok nem bölcsek, hanem bolondok, vagy ostobák a Biblia fogalmai szerint.

Te viszont lehetsz folyóvíz mellét ültetett fa. Mások helyett nem tudsz hinni, bízni, gondolkozni és döntéseket hozni… de lehetsz az élő víz csatornája, még a saját kamaszod számára is!
fa-folyoviz-kotodes

A kamaszok nevelése új megközelítésben

Meggyőződésem, hogy a nevelés nemcsak a gyerek szórakoztatásából, fejlesztéséből, életben tartásából és fegyelmezéséből áll. A kamaszok nevelésének nem annyi a célja, hogy a gyerekeink megússzák a drogozást, a fiunk ne nézegessen pornót az interneten, a lányunk PEDIG szűzen menjen férjhez. Nem is csak arra törekszünk, hogy a tőlünk való teljes függés állapotából átkormányozzuk őket az életképes önállóság állapotába. A nevelés több, mint kiképző tábor, ami felkészít az élet küzdelmeire.

A nevelés a kapcsolatról szól!

A gyerekre a személyes kapcsolat van hatással, nem a szülő tekintélye. A kamasz is olyan közegben bontakozik ki és fejlődik éretté, ahol tudja, hogy van választási szabadsága az őt érintő kérdésekben, nem kell szégyellnie magát, amikor hibázik, és akkor szeretik a legjobban, amikor a legkevésbé érdemli meg – a nevelésben így nyilvánul meg a kegyelem. A kamaszok “KÉK” neveléséhez a biztonságot nyújtó szülő-gyerek kapcsolat hátországára van szükség.

Ha a kamaszoddal semmi mást nem csinálsz, csak rendszeresen leülsz mellé reggelizni, és olyankor semmi másról nem hallasz, mint arról, hogy mi történik a nyolcadik osztályban, a már sokat teszel érte. A kommunikációs hídnak, amit most építesz, egy nap nagy hasznát veszi majd. Ha kitartóan és következetesen töltesz időt a kamaszoddal, lehetőleg kettesben, élő kapcsolatot tudsz vele teremteni; rajtad keresztül ő is hozzájuthat a bölcsesség, az igazság, a szeretet és a kegyelem kiapadhatatlan forrásához.


ÖSSZEFOGLALÁS

  • Előfordulhat, hogy a gyerekeddel kapcsolatban jól látod el minden feladatodat, csak éppen nem azt a szerepet töltöd be az életében, amire szüksége volna.
  • Azzal nem fogod ellensúlyozni a korszellem hatásait, ha eléred, hogy a gyereked rendben tartja a szobáját, és jó jegyeket hoz.
  • A nevelés nemcsak a gyerekek szórakoztatásából, fejlesztéséből és életben tartásából áll.
  • A nevelés anyaméhe a biztonságot nyújtó kapcsolat!

KÉRDÉSEK

  • Elhiszed, hogy a kamasz gyereked tényleg vágyik arra, hogy közelebbi kapcsolatban legyen veled?
  • Az eddig felsoroltakon kívül (bölcsesség, feltétel nélkül elfogadó kapcsolat, idő, értékek, és tapasztalat), mi mást tudsz adni a kamaszodnak?
  • Tudván, hogy valamikor a jövőben esetleg nagyon bánnád, hogy most nem töltöttél velük több időt, szerinted van komoly akadálya annak, hogy heti 2 órát eltölts kettesben minden egyes kamaszoddal?

Folytatás: Miért vagy fontos a kamasznak?
A SZEREZD VISSZA A BIZALMÁT! c. sorozat többi része
Még több a kamaszokról

Dr. Gordon Neufeld tanulságos előadása a témában:


_______________
* Gordon Neufeld és Máté Gábor: A család ereje c. könyve alapján (Libri, 2014)