A nőies nő befogad és táplál

szoptatás« Mi teszi a nőnemű embert igazi nővé?

A nőiességgel kapcsolatban még az egyszerű dolgok sem annyira magától értetődőek: a tartozékok, a hormonok, és a biológia időnként igencsak összezavarják a fejünket. Például: akkor is nő vagy, ha a méhed nem működik? Mi a helyzet a mellbőséggel? Ha e dologban az apukádra ütöttél, akkor kevésbé vagy nőies nő?

Aki az eddigieket olvasta, az már meg is jegyezte, hogy az Ószövetségben a megnyitott, befogadó nőt jelölő héber szó: NEQEBÁ.

“Megteremtette Isten az embert [ADAM] a maga képmására [társas lénnyé], Isten képmására teremtette, férfivá [ZAKAR] és nővé [NEQEBÁ] teremtette őket.”
– 1Mózes 1:27

Lapozzunk előre az Újszövetséghez. Amikor Jézus ugyanezt idézi, a THELUS szót használja, ami a NEQEBÁ görög megfelelője.

Márk egy vitáról számol be Jézus és a farizeusok között. Persze Jézus győzött. A farizeusok arra akarták rávenni Jézust, hogy fejtse ki nézeteit a válásról (ld. Márk 10:2-9). A farizeusok azzal érveltek, hogy az ószövetségi időkben Isten törvényeit feljegyző “Mózes megengedte a válólevél írását és az elbocsátást.” (Márk 2:4) Vajon ezzel is egyetért Jézus? Vagy szembeszáll a mózesi törvényekkel?

Válaszában Jézus először arra emlékezteti a farizeusokat, hogy “a teremtés kezdete óta az embert férfivá és nővé [THELUS] teremtette az Isten” (2:6). Azt hangsúlyozta, hogy a kapcsolat, nem a szakadás Isten terve. A görög THELUS szó, amelyet itt nőként fordítanak, szó szerint a női mellet jelenti, sőt egész pontosan a mellbimbót. Képes értelemben a THELUS az, ami táplálni képes; olyat ad át a másiknak, ami életben tartja őt.

A biológiai nőiség is a befogadás és az odaadás képességéről szól. A vagina megnyílik annak befogadására, ami életet ad, a mell pedig továbbadja, a másikba csurgatja az életfenntartó táplálékot.

A kapcsolatban megnyilvánuló nőiesség olyan jellegű részvétel a másokkal való kapcsolatban, ami nemcsak befogadja, hanem táplálja is a másik embert. A nő tehát nyitott és befogadó NEQEBÁ, és tápláló THELUS; így tükrözi a társas természetű Isten kapcsolatokban megnyilvánuló dicsőségét.

De mi van azzal a nővel, aki nem is akar gyereket? És azzal, akinek már van, de azt kívánja, hogy bárcsak ne lenne? Mi van a szeretetlen házasságban élő feleséggel? Vagy azzal a lánnyal, aki a szüleit ápolja, akik cserébe pokollá teszik az életét?

Ez még kezdetleges értelmezés; csak arra alkalmas, hogy el tudjunk valahonnan indulni. Sokkal több mindenre derülhet még fény.

De ahhoz, hogy értékelni tudjuk, mennyire felszabadító elhívást adott nekünk, nőknek Isten, azt kell először megvizsgálnunk, mire is gondolhatott Péter, amikor arra bíztatta a feleségeket, hogy rendeljék alá magukat a férjüknek. A felszín alá tekintve meglepő dolgokat találhatunk arról, hogy mit jelent a nő alárendelt szerepe, mit jelent a női engedelmesség. Én legalábbis, amikor azt hallom, hogy engedelmesség, alapból valami fojtogató korlátozást sejtek. Amiről azonban Isten beszél, az annak a lehetőségét nyitja meg előttünk, hogy női mivoltunkkal valami szépségeset fejezzünk ki Isten társas természetéből…