Az emberi méltóság

A Mindennapok Teológiája » 3. Kicsoda az ember? » Kicsoda a NŐ?

Nick Vujicic

Nick Vujicic

Mindenki szeretetet és tiszteletet érdemel pusztán azért, mert ember. Minden ember Isten képmásának hordozója; ez az emberi méltóság alapja.

1. Az Istenhez hasonlító ember

Az ember megértéséhez vezető első lépés az a felismerés, hogy Isten az embert önmagához hasonlóvá, a saját “képmására” teremtette.

Az istenképűség az ember méltósága, amely az emberiséget minden más élőlénytől megkülönbözteti. Minden ember Isten képmásának hordozója, tehát minden ember szeretetet és tiszteletet érdemel pusztán azért, mert ember. Az ember azzal, hogy Isten képmása (héber CELEM) – azaz bizonyos tulajdonságait és képességeit hordozza, és ezekben hozzá hasonló (DMÚT) – Istent képviseli a teremtett világban; ez az emberi méltóság alapja.

“Akkor ezt mondta Isten:
Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá:
uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon,
az egész földön és mindenen, ami a földön csúszik-mászik.

Megteremtette Isten az embert
a maga képmására,
Isten képmására teremtette,
férfivá és nővé teremtette őket.”
– 1Mózes 1:26-27

2. Posztmodern spiritualitás: “létezik valami igazán varázslatos”

Az egykor híres Beatles együttes tagja, a 20. század egyik zenei ikonja, Paul McCartney mondta egy interjú során 2001-ben:

Paul McCartney

Paul McCartney

“Szerintem van valami nagyszerű dolog az életben. És van benne kevésbé nagyszerű is. Amiben vagyunk, az valami keverék, és én a nagyszerűt akarom választani.

De nem mindig lehet. Ez az élet. Megszületünk, meghalunk. De az alkotóerő mellett hitem is van. Nem valamilyen vallásba vetett hit, mert attól tartok, hogy a vallások háborút gerjesztenek. Hanem egy nagyszerű spirituális hit, hogy létezik valami igazán varázslatos.

És amikor nehéz szakaszon mész keresztül, valahogy tudod, hogy jó eséllyel jó lesz a vége. Amikor valami nehéz, arra próbálsz gondolni, hogy rendben, milyen út vezet kifelé ebből?”

(Reader’s Digest, November 2001. pp. 78-87; 157-160.)

McCartney szerint az igyekezet, meg a “valami varázslatos” teszi lehetővé, hogy a dolgoknak “jó eséllyel jó lesz a vége”.

Minden hiba az igazság ellentéte. “Amiben vagyunk, az valami keverék.” Ez igaz. A belső világunk a test és a lélek keveréke, és McCartney-vel együtt én is “a nagyszerűt akarom választani”.

De az ő ismeretelmélete tapasztalat-centrikus (a létező “varázslat”) alkalmi racionalizmus (a próbálkozás, hogy megtalálja, milyen út vezet kifelé a nehéz helyzetből a valami nagyszerű irányába). Annak alapján, amit lát és érez, hisz a varázslatban; az élet dolgait pedig öntörvényű módon közelíti meg: “Szerintem”, nem pedig “Isten szerint”.

A reménye arra vonatkozik, hogy mi történik, és mi történhet az életében. Tegyél meg minden tőled telhetőt, találd meg az utat a nehézségekből a jó irányába, bízz benne, hogy a varázslat a küzdelmeidet erővel tölti meg, és halálod előtt eléred az értelmes létezés dimenzióját. Kaphat egy jó sírfeliratot: “Tudott élni”.

A posztmodern kultúra “homályos spiritualitása” ptolemaioszi: Én vagyok a középpont. Ha létezik varázslat, akkor értem van. Megvannak a képességeim és a forrásaim, hogy hozzáférjek, és saját szolgálatomba állítsam.

Akármit is ért valaki e képességek és források alatt (lehetnek emberi, vagy spirituális természetűek), az ember rendeltetése, hogy egész legyen, hogy megvalósítsa álmait, megtalálja önmagát, és felfedezze a boldogságot. Képességeit és forrásait saját céljai szolgálatába állítja; fő célja pedig önmaga: hogy jó élete legyen most, mielőtt meghal.

Ptolemaioszi világkép: körülöttem forog a világ. Az ember saját élete működtetéséhez szükséges képességek és források birtokában van.

A bibliai világkép “kopernikuszi fordulata” ezt a feje tetejére állítja: a világ Isten körül forog, az ember pedig az Isten megismeréséhez és dicsőítéséhez szükséges képességek birtokában van.

3. Kijelentett spiritualitás: az ember ismerheti és élvezheti Istent

Isten nem hagy minket a homályban keresgélni. A Bibliában, a természetben, sőt saját lelkünk mélyén is kijelenti önmagát, hogy megismerhessük. A Szentírás kijelentéséből megtudhatjuk, hogy:

  • Nem az ember a világ közepe, hanem Isten. És az Ő három Személyének örök közössége sem értünk van: egymásért élnek, maradéktalan, végtelen, semmi máshoz nem hasonlítható társas örömben.
  • Önmagát is akkor találja meg az ember, ha belekerül és megmerül a Háromság-Isten társas kapcsolatába. Isten azért teremtett embert, hogy kijelentse neki saját dicsőségét (a tökéletes szeretettel azonos személyét). És olyannak teremtette az embert, hogy képes legyen Őt ismerni, szeretni, és örömöt találni Benne, miközben hasonlóvá válik Hozzá; az istenhez hasonlóvá váló ember pedig embertársaival is hasonló kapcsolatot élvezhet, mint amilyen Isten személyeinek egymással való kapcsolata (ld. perikorézis).
  • Az ember nem egy magányos istenség, hanem a Háromság-Isten képmását viseli magán. Lewis Sperry Chafer Systematic Theology c. művében azt írja, hogy ez az emberről kijelentett legnagyszerűbb igazság a Bibliában! Két fő gondolatot foglal magában:

1. Közösség nélkül az ember csak önmagának árnyéka. Másokkal együtt vagyunk igazi önmagunk. A személyes lét örömét a másokhoz kapcsolódás adja, és minden lelki sérülés gyökerénél megtalálható a sérült kapcsolat.

2. Mivel teremtőnk úgy alkotott meg, hogy önmagunkat (örömünket, azonosságunkat, életünk értelmét) a Tőle függő kapcsolatban találjuk meg, és így lehetünk a dicsőségére, el is látott bennünket azokkal a képességekkel, amelyekre a Vele való kapcsolathoz szükségünk van: tudunk Utána VÁGYAKOZNI, tudjuk Őt ISMERNI és SZERETNI, és tudunk Benne GYÖNYÖRKÖDNI.

Down-kóros kislány

Down-kóros kislány

Az ember képes az Istennel való kapcsolatra
Vágyakozik Utána Szeretetre vágyik, és élvezi, ha van célja. Függő lény
Képes megismerni Képekben és szavakban gondolkodik. Értelmes lény
Képes szeretni Választ, és elhatározza, milyen irányba halad. Akarattal rendelkező lény
Tud Neki örülni Vannak érzései. Érző lény

A másoktól elszigetelt ember tehát nincs a saját élete működtetéséhez szükséges képességek és források birtokában. Kapcsolatra teremtett lény: szüksége van Istenre és emberi kapcsolatokra.

Eredetileg, a bűn előtti ártatlan állapotában birtokában volt minden képességnek, ami az Istennel és embertársaival való kapcsolathoz szükséges. A bűnbeesés óta azonban e képességeket sem tudja rendeltetésszerűen használni.

Az újjászületéssel – az Istennel létrejött új szövetségen keresztül – állnak helyre az ember Istennel való kapcsolatához, és embertársaival való kapcsolatához szükséges képességei.

A helyreállt emberi képességek, és a Lélek természetfölötti forrásai együttesen teszik lehetővé, hogy az ember (1) Isten dicsőítésének ELSŐDLEGES céljáért égjen, ami örömöt okoz, és (2) hűséges tudjon maradni (ne hátráljon meg, ld. Zsidók 10:35-39), bármilyen MÁSODLAGOS áldás, vagy fájdalmas próbatétel kerül az útjába. Isten dicsőítése és a hűséges kitartás folyamatában válik egésszé, és fedezi fel VALÓDI ÉNJÉT.

A Lélektől származó természetfölötti források felhasználása tanulást igényel (ezért a “mindennapi teológia”). God’s Workmanship c. könyvében írja Oswald Chambers:

“Istennek a halál és az élet dolgaira is tanítania kell bennünket. Elméletben nagyon jól tudjuk, hogy vannak dolgok, amikben nem bízhatunk, de más az, amikor tényként is tisztában vagyunk vele. Amikor Isten a halál dolgaira tanít, mindenre, amiben nem bízhatunk, halálos ítéletet mond, és egészen addig nyomorultul élünk, amíg meg nem tanuljuk, hogy tényleg soha többet ne bízzunk benne, soha többet ne nézzünk semmi másra, mint Istenre. Néha alig múlik el nap, hogy Isten azt ne mondaná: “Abban ne bízz, az halott!”

Azután az élet dolgaira is tanít minket, és kijelenti, mi minden a miénk Krisztus Jézusban. Isten túláradó erejével érkezik Krisztus Jézus felmérhetetlen gazdagsága (a FORRÁSAINK).

Akár a halál, akár az élet dolgaira tanít bennünket Isten, a célja mindig az, hogy megtanuljunk járni és megállni Krisztus Jézusban (gyakoroljuk a helyreállított KÉPESSÉGEKET a Lélektől jövő FORRÁSOK erejében). Isten arra tanít, hogy próbáljunk hitlépéseket tenni, és ez eleinte inkább bizonytalan totyogásnak tűnik; mindenbe megkapaszkodunk, Ő pedig bíztat minket… érzéseket ad és megérint, hogy tudjunk jelenlétéről; azután visszavonja őket, és lassan megtanulunk a magunk lábán megállni (helyreállt KÉPESSÉGEINK), és ővele járni (a Lélek FORRÁSAI).”

(Oswald Chambers, God’s Workmanship, Oswald Chambers Publications Association, 1953.)

3. Kicsoda az ember?

Az Édenkertbe teremtett ÁRTATLAN ember olyan teremtmény volt, aki rendelkezett az Isten dicsőítéséhez szükséges KÉPESSÉGEKKEL, és mindenben, ami boldogságához szükséges volt, Istentől függött.

Az Édenkertből kilakoltatott MEGROMLOTT ember erkölcsi fertőzöttségben szenved. Az ostobaság elválaszthatatlanul a szívébe gubancolódott (Példabeszédek 22:15), és megakadályozza Istent dicsőítő KÉPESSÉGEI használatát. Minden igyekezetével próbálja az életet élhetővé tenni, bármilyen istennel, amiben hinni akar: McCartney varázslatos istene, a felszínes evangéliumi kereszténység együttműködő Istene, a rugalmatlan követelményeket támasztó iszlám isten, a terápiás kultúra hasznos alapelveinek és gyógyító szeretetének istene, a kegyelmet nem ismerő fundamentalizmus merev és szigorú istene, a személyes szabadság egzisztencialista istene, az amerikai individualizmus munkaerkölcs-istene, az áldásokért imádkozó keresztények Mikulás-istene, a Judaizmus istene, aki villámokat szór a Sinai hegyről, de nem hívja az embert a Kálváriához, és nem érinti meg a szívét Pünkösdkor.

Az ÚJJÁSZÜLETETT ember képességei fokozatosan helyreállnak (ez a megszentelődés folyamata)

  • VÁGYNI KEZD ISTENRE – belső világának elsődleges vágya LESZ;
  • EGYRE MÉLYEBBEN MEGISMERI ISTENT – a Szentírásból, a Lélek által;
  • EGYRE JOBBAN SZERETI ISTENT – teljes szívvel keresi Őt;
  • EGYRE TÖBB ÖRÖMÖT TALÁL ISTENBEN – aki a legdrágább kincse.

Ezzel kezdődik az új élet, a “kijelentett spiritualitás” életútja. Rendelkezésünkre állnak helyreálló KÉPESSÉGEINK is, és a Lélek természetfölötti FORRÁSAI is arra, hogy egyre inkább Isten dicsőségére éljünk.

Isten a saját dicsőségére, és az Ő vonásainak sajátos visszatükrözésére teremtette férfivá, vagy nővé az embert. Őt dicsőítjük azzal, hogy az egymással való kapcsolatunk valami meglepőt (nem pusztán biológiai természetünkből fakadót) és különlegeset (magunktól elképzelhetetlent) árul el Isten kapcsolati, társas természetéről: a kapcsolatainkban is az Ő képmását hordozzuk, az Ő személyiségének különböző vonásait jelenítjük meg.

________________________
Felhasznált irodalom:
Dr. Larry Crabb’s School for Spiritual Direction (2012) – saját jegyzet

Nick Vujicic kép innen