A nevelés bibliai szemlélete

– Részlet az Ádám és Éva változó arcai című, megjelenés előtt álló könyvből –

“Az Úristen azt akarja, hogy gyermekei szabadok legyenek, de ne féktelenek.”
– Comenius

“Add nekem a szívedet, fiam, és tartsd szemed előtt utaimat!”
– Példabeszédek 23:26

“Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!” – írja az apostol (1Korinthus 16:4). Szereteten itt is azt értjük, hogy elfogadjuk a gyereket – akár a sajátunk, akár ránk bízták az óvodában vagy az iskolában –, és odaadjuk neki önmagunkat (a figyelmünket, az időnket, az energiánkat). Azt tesszük vele, ami a javát szolgálja. Ebbe a szeretetbe “belefér” a gyermek érdekében történő fegyelmezés is.

Elfogadjuk a gyermeket a maga gyermek-mivoltában, azaz nem várjuk el tőle, hogy kisméretű felnőtt legyen. Igyekszünk felismerni a valódi képességeit és azoknak megfelelően segítjük a kibontakozását – nem a magunk álmaihoz igazítjuk például a speciális programokat és különórákat.

Önmagunk odaadása a gyermek számára sok vele töltött időt, gondoskodást és törődést jelent – de legfőképpen empátiát. Empátián azt értjük, hogy magunk is gyermekké válunk abban az értelemben, hogy igyekszünk úgy látni a dolgokat és az eseményeket, ahogyan ő, a “padlóról” (Szabó Lőrinc Lóci óriás lesz c. versére utalok). Az empátia tehát nem érzelmi beleélés vagy ráhangolódás csupán, hanem a másik ember (a gyerek) megértése az által, hogy gondolatban – de érzelmileg is – a helyzetébe illeszkedünk.

Carl Larsson: Brita cicával

Carl Larsson: Brita cicával

A bibliai szemléletű nevelés az egész emberre irányul

Korábban kifejtettem, hogy a Biblia az embert oszthatatlan egységnek tekinti, és ennek megfelelően a bibliai szemléletű nevelés célkitűzései is az egész emberre irányulnak.

Láttuk: a materialista szemlélet vagy jól felépített, bonyolult szerkezetű gépnek tekinti az embert, ennek megfelelően a nevelésben arra törekszik, hogy megfelelő viselkedés-programokat tápláljon bele, tehát jutalmaz és büntet, kondicionál, gyakoroltat, szokásokat alakít ki; vagy ösztönlénynek tartja – mint a “többi” gerinces állatot – és ezért ösztöntörekvéseit igyekszik kordában tartani és társadalmilag is hasznossá alakítani. A humanista szemlélet pedig úgy véli, hogy a gyermekben minden lehetőség benne van, ezért csak hagyni kell – vagy elő kell segíteni – a benne rejlő lehetőségek kibontakozását.  Amit mond és tesz akár a viselkedést alakító, akár a pszichoanalitikus szemléletű pedagógus, vagy akár a humanista is, az nem hibás, sőt hasznos és jó; a hiba mindegyikben az, hogy a fejlődésben lévő embernek (a gyermeknek) csak egy részét veszi figyelembe, nem az egészet. Nem kell tehát elvetnünk sem a szokások kialakítását, sem az ösztönenergiák szabályozását, sem a képességek felderítését és kibontakoztatását, de ki kell egészítenünk egy fontos szemponttal és egyben céllal, ami mind a materialista, mind a humanista gyermek-szemléletet és nevelést új megvilágításba helyezi.

Ugyanakkor el kell vetnünk minden olyan nevelési stílust és eljárást, amely nyilvánvalóan ellenkezik a Biblia tanításával. Ilyen a mindent megengedő, minden korlátot felszedő, teljesen szabadjára hagyó nevelés, amely ráhagyja a gyerekre szinte még azt is, hogy fiú legyen-e vagy lány. Éppen a biztonságérzet érdekében – ami a kiegyensúlyozott lelki fejlődés előfeltétele – szükség van értelmes, világos, és az életkornak megfelelő vezetésre és korlátozásra is.

Hasonlóképpen el kell vetnünk az olyan bevett technikákat is, amelyek a keresztyénségtől idegenek, így pl. a keleti vallásoknak “megágyazó” relaxációs módszereket is.

Carl Larsson: A lámpa körül

Carl Larsson: A lámpa körül

“Ahol a kincsed van, ott van a szíved is”

Az ember, mint oszthatatlan egész, alapvetően pszichikus lény (nefes-sé, azaz psziché-vé lett a Teremtő leheletétől). A gerinces állatok pszichés megnyilvánulásai az emberben is működnek (érzékelés, érzelmek, indulatok, tanulás, szenzomotoros problémamegoldás), de az ember pszichológiájában olyan sajátosan emberi jelenségekkel is találkozunk, mint a tudatosság, az én-tudat, az én-kép, az önértékelés, az erkölcsi mérce, és ami ezekből adódik: a lelkiismeret. Mindezek összehangolt működéséhez arra van szükség, hogy legyen egy irányító központ az emberben, amely fogadja, átértékeli, beépíti vagy elveti a környezetből jövő hatásokat, de a belső impulzusokat is, amelyek a test vagy a lélek felől érkeznek. Ugyanebből az irányító központból indulnak ki a környezet és a többi ember felé az emberi attitűdök, indulatok, érzelmek, gondolatok, tettek stb. Ezt az irányító központot a Biblia így nevezi: szív.

Erről beszél Jézus, amikor azt mondja:

“Az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok, paráznaságok, lopások, gyilkosságok, házasságtörések, kapzsiságok, gonoszságok; valamint csalás, kicsapongás, irigység, istenkáromlás, gőg, esztelenség…”
– Márk 7:21-22

Jézus ezt is mondja:

“A szívnek teljességéből szól a száj. A jó ember az ő szívének jó kincseiből hozza elő a jókat; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincseiből hozza elő a gonoszokat.”
– Máté 12:34b-35 (Károli ford.)

Vajon miért beszél itt kincsről? A megfejtés így hangzik:

“Ahol a kincsed van, ott van a szíved is”
– Máté 6:21

A szív fogalmát gyakorlati oldalról úgy közelíthetjük meg, ha azt mondjuk: személyünk irányító központja, egyben értékrendünk centruma is. Ami a legnagyobb érték számomra, az a “szív-ügyem”. Így Petőfi szív-ügye a szabadság – Pál apostolé a “Krisztus ismeretének páratlan nagysága” (Filippi 3:8).

Háborúban, ha a küzdő felek egyike elfoglalja a másik irányító központját (a telefon- vagy rádió-központot, esetleg fogságba ejti a vezérkart), ezzel nyert helyzetbe kerül. Így van ez személyes életünkben is, amikor valódi (újjászületett) keresztyénné válunk. Isten ugyanis nem az időnket, a pénzünket, a programjaink megváltoztatását kéri tőlünk, hanem a szívünket, mert ha a szívünk az Övé lett, mi magunk is mindenestől az Ő tulajdonaivá váltunk. Lemondunk saját életünk birtoklásáról, és attól kezdve átengedjük életünk irányítását Istennek.

Calr Larsson: Látod? Ott vagy!

Calr Larsson: Látod? Ott vagy!

A bibliai szemléletű nevelés célja

Ha azt szeretnénk, hogy nevelői tevékenységünk a gyermeki személyiség egészére irányuljon, a gyermek szívét kell célba vennünk.

Ez nem azt jelenti, hogy a pedagógiai munkának (akár a szülői házban akár az intézményekben) evangélizálássá kell válnia. Az újjászületés csodáját maga Isten végzi igéje és a Szentlélek által. Amit mi tehetünk: a maradandó (bibliai) értékrend [ld. Irányadó mérték] közvetítése a személyes kapcsolaton keresztül. Ezzel készíthetjük elő a “talajt” gyermekeink szívében Isten újjáteremtő igéjének befogadására.

A teljes ember figyelembe vételéből az is következik, hogy a mindenkori társadalomba való beilleszkedésre is fel kell készíteni a gyerekeket – ezért a közösség elvárásainak megfelelő szokások kialakítása és az ösztönerők feletti uralom fejlesztése nem maradhat el. Ugyanez vonatkozik a benne rejlő lehetőségek kibontakoztatására is. A maradandó értékek belsővé tétele azonban új megvilágításba helyezi és átértékeli a szokások jelentőségét, a társadalmi elvárásokat és az önmegvalósítás eszméjét is. Utóbbi helyett annak az embernek a kibontakoztatására törekszik, akit Isten különös műgonddal egyetlennek és megismételhetetlennek teremtett. Egy holland konfirmációs kátéban olvasható:

Engem nem a szüleim akartak.
A szüleim csak egy gyereket akartak.
Engem Isten akart. [1]

Ezt nem az illető valósítja meg, hanem Isten, azok életében, akik keresik és követik az Ő útmutatását. Az “új ember” születése bibliai nyelven az “új szív” (új értékrend) létrejöttével valósul meg. Pál apostol vallomása:

“Ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért… Őérte kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek mindent, hogy a Krisztust megnyerjem.”
Filippi 3:7-8

A korábbi értékek, amik meghatározták az életét (teológiai képzettsége, farizeus mivolta, származása Benjamin törzséből) a háttérben megmaradtak, de megszűntek meghatározók lenni.

Carl Larsson: Anya ágyában

Carl Larsson: Anya ágyában

Értékközvetítő pedagógia

Az értékközvetítő pedagógia elnevezése és a hazai oktatásfejlesztésbe való bevezetése Zsolnai József nevéhez fűződik.[2] Zsolnai nem kifejezetten bibliai értékekre gondolt, bár nem állt messze tőle a bibliai szemlélet. Ezt sejteti Karácsony Sándor pedagógiája iránti rokonszenve.

Ez a pedagógiai gondolkodásmód abból a felismerésből fakad, hogy döntéseinket elsősorban értékrendünk határozza meg. A szokások és az ösztöntörekvések szerepe másodlagos, kivéve, ha valamelyik besulykolt szokás vagy ösztönös indíték foglalja el értékrendünkben a központi helyet. Mindkettőre egy röpke példa: “Ezt az én családomban mindenki mindig is így csinálta, ezért ezt kell tenni.” Vagy: “Az élet célja semmi más, mint jó evés és jó ivás.”

Életvezetésünk nem más, mint döntések sorozata. Ezért fontos kérdés, hogy milyen értékekhez igazodik az ember, amikor beosztja az idejét, a pénzét, amikor életstílust, szakmát vagy társat választ.

Értékrendünk közvetítésének sokféle módja lehet. Lehet róla előadást tartani, csoportos beszélgetésben (családi asztalnál vagy akár osztályfőnöki órán) megvitatni. A leghatékonyabb értékközvetítés azonban az életpélda.

A gyerekek a családban tapasztalják szüleik döntéseit és átélik azok következményeit. Az iskolában a pedagógus miközben ismereteket ad át – fizikát, irodalmat vagy akármit tanít – akaratlanul is közvetíti saját értékrendjét a magatartásával, elejtett szavaival, állásfoglalásaival. A pedagógiában – hasonlóképpen a pszichoterápiában és a lelkigondozásban is – a tanár, a terapeuta vagy a lelkigondozó – elsősorban a személyiségével hat és hagy nyomot azokban, akikkel foglalkozik, csak másodsorban azzal, amit mond.

_______________________________
[1] Bölcskei Gusztáv személyes közlése alapján
[2] Értékátadási folyamatok és konfliktusok a pedagógiában (Szöveggyűjtemény). Válogatta és szerkesztette Vastagh Zoltán. JPTE Tanárképző Intézet Pedagógia Tanszéke, Pécs, 1995