Mire ösztönöz a motiváció?

Az utóbbi hetekben arról volt szó, hogy a gyerek nem formálandó anyag, nem fogaskerék a társadalom gépezetében, és nem is magántulajdon. Nem a nevelés produktuma. Már a pici gyerek is, akit a karodban tartasz, egy másik SZEMÉLY, emberi lény, akit Isten a saját képmására teremtett. Már születésekor kész emberi lény, aki rendelkezik minden olyan tulajdonsággal, ami egy emberi lényre jellemző.

Most azzal szeretnék foglalkozni, hogy mire ösztönzik szokásos manipulatív motivációs eszközeink a gyerekeket. Mivel a gyerek nem magasabb rendű állat, hanem személy, azaz erkölcsi lény, a nevelésével nem a viselkedését idomítjuk, hanem a szívét (belső lelkületét) célozzuk meg, hogy belülről vezérelt ember legyen, aki – amikor erre megérik – a döntéseit nemcsak hasznossági és kényelmi szempontok szerint, hanem elsősorban erkölcsi alapon hozza meg.

A biblikus gyermekkép (= a gyermek személy) nem engedi, hogy a gyereket ugyanolyan módszerekkel kondicionáljuk, mint a Buksi kutyát, amikor azt akarjuk, hogy akkor üljön, álljon, kérjen szépen és igazodjon lábhoz, amikor kimondjuk a megfelelő vezényszót. A gyerek nem házikedvenc; neki nem az idomítás a megfelelő nevelés. Őt nemcsak szeretni kell, hanem különálló személyiségét is tiszteletben kell tartanunk. Ezért méltósággal bánunk vele; engedjük hibázni, és fejlődésének minden szakaszában segítséget nyújtunk neki.

Charlotte Mason pedagógiájának harmadik és negyedik alapelve:

3. A TEKINTÉLY ÉS AZ ENGEDELMESSÉG természetes, szükséges és törvényszerű; DE…
4. A TEKINTÉLY ELLENSÚLYA A GYERMEK EMBERI MÉLTÓSÁGÁNAK TISZTELETE. Személyes határait nem szabad semmilyen érzelmi manipulációval megsérteni: se félelemkeltéssel vagy szeretettel, se sugalmazással vagy a felnőtt személyiség erejével, se a gyerek saját vágyait kihasználva.

Mire ösztönöz a jutalom?

Minden nevelés végső soron önnevelés. Igyekszünk hatni a gyerekre, de ő az aktív befogadó. Nem lehet másmilyenre formálni, vagy üres edényként megtölteni tetszőleges tartalommal. Mivel nem tudjuk képlékeny agyagként bármilyenre alakítani, megpróbáljuk nagy ravaszul, jutalmazás segítségével rávenni arra, hogy ő is azt akarja, amit mi akarunk. Csak arra nem szoktunk gondolni, hogy amivel motiváljuk, arra motiváljuk. Pedig nagyon fontos megérteni, hogy a gyerekeket arra ösztönözzük, amivel ösztönözzük őket – és nem arra, amire szeretnénk őket ösztönözni.

jutalom-edesseg

Ha adok egy csokidrazsét minden jól megoldott matekpéldáért, azzal nem a matekot szerettetem meg veled; semmit nem teszek azért, hogy meg akard érteni a számok csodáját! A gyomrodra leszek hatással. Miközben az ízlelőbimbóidnak kedvezek és a csokidrazsé értékét emelem a szemedben, aláásom a vágyadat, hogy jobban értsd a matematikát. Arra ösztönözlek, amiVEL ösztönözlek. Ha matekozás közben a csokidrazsé iránti vonzalmadat erősítem, szükségszerűen csökkentem a matek iránti vonzalmadat. A jutalmazás üzenete: az nem lehet, hogy csoki nélkül is érdekel a matek. Ezért adok mellé csokit. A gyerek pedig hisz nekem.

Érzelmi manipuláció: visszaélés a gyerek igényeivel és vágyaival

Ha arra kérlek, hogy fessél nekem egy szép virágot, és azt éreztetem veled, hogy nagyon kedves leszek, ha festesz, de addig hagyj békén, amíg el nem készülsz, akkor nem a festés örömébe vonlak be, hanem arra bíztatlak, hogy dolgozz meg az odafigyelésemért. Kimondatlanul közben azt az üzenetet is közvetítem, hogy a festés önmagában nem lesz elég nagy élvezet. De tudom, hogy szereted, ha odafigyelek rád, dicsérgetlek és körülugrállak, tehát beígérek egy kis körülugrálást, hogy rávegyelek a festésre.

lany-fest

Az eredmény? Csökkentettem a vágyadat a festésre, és növeltem a vágyadat arra, hogy odafigyeljek rád.

Ha komolyan vesszük, hogy a gyerek személy, és nem bánhatunk vele úgy, mint egy megformálandó anyaggal, akkor bizonyos manipulatív eszközöket egyszerűen nem vethetünk be a nevelésében. Bizonyos manipulatív eszközöket nem használhatunk arra, hogy jobb viselkedésre motiváljuk, vagy nagyobb teljesítményre ösztönözzük a gyerekeinket. Nem használhatjuk ki a természetes vágyaikat olyan módon, ami elferdíti vagy kiforgatja azokat a vágyakat.

Ne használd ki, hogy szeret, vágyik az elismerésedre, és szeretne a kedvedben járni!

Ne próbáld trükkös módszerekkel léprecsalni a gyerekedet, hogy megtegye, amit akarsz, mert “anya annyira örülne, ha ezt a pár falatot még megennéd!” A gyerek természetes módon szereti azokat, akik felelősek az ő gyerek-életéért, de olyan érzést ne ébressz benne, hogy neki kell boldoggá tennie valakit, aki fontos neki!

A gyerek természetes módon vágyik arra, hogy a szeretett felnőtt helyeselje, amit tesz. Ne használd ki ezt a vágyat arra, hogy ennél fogva manipulálod a gyerekedet! Például: “Olyan büszke leszek rád, ha ma nem sírsz az oviban!” Ugyanilyen, amikor a tanító néni mondja: “Figyelem, hogy ki az, aki a legegyenesebb háttal ül a helyén.” Ne csinálj olyasmit, ami a gyerek elismerés utáni vágyát használja ki! Ha ennél fogva manipulálsz, akkor ezt a vágyat növeled benne, és egyúttal csökkented azt a vágyát, hogy jól viselkedjen akkor is, amikor nem vagy jelen.

kapaszkodo-gyerek

A gyereked szeretne a kedvedben járni, és vágyik az elismerésedre. Szeretné azt tenni, amit vársz tőle, és szeretné, ha elégedett lennél vele. A felnőttkori kodependencia (társfüggőség) pedig éppen úgy alakul ki, hogy a gyereket e természetes vágyak közül valamelyikkel manipulálja rendszeresen a szeretett felnőtt. A manipulatív eszközök eltorzítják a gyerek belső indítékait. (Társfüggőség, kodependencia = egy másik embernek, vagy a másik ember véleményének való kóros alárendeltség, amely megakadályozza az egyenlőségen alapuló emberi kapcsolatok létesítését fenntartását.)

Arra tanítsd inkább, hogy azért tegyen meg valamit, mert az jó dolog. (Ami pedig e kategóriába nem illik bele, az valószínűleg nem is annyira fontos, hogy ügyet csináljunk belőle). Lesz idő, amikor nem leszel ott mellette és nem fogod látni, mit csinál.

Ne próbáld elérni, és ne használd ki, hogy lenyűgözőnek találja a személyiségedet!

A megnyerő személyiséget is lehet manipulációra használni. Gyakran előfordul, hogy egy lenyűgöző pedagógus a személyes varázsával éri el, hogy a diákok érdeklődjenek a tárgya iránt. Néha a gyerekek annyira igyekeznek neki megfelelni, hogy háttérbe szorítják saját személyiségüket; az imádott felnőtt mosolya élteti őket, elfordított tekintetébe pedig szinte belehalnak.

A szülők elégedetten dőlnek hátra, mert a gyerek végre tanul; pedig éppen elvesztegeti azt a személyes fejlődésre való időt, ami alatt autonóm, belülről vezérelt személyiséggé kellene érnie. Ehelyett egy másik személyiség keríti hatalmába; olyan lesz, mint a futónövény, akinek csak akkor van tartása, ha valamire ráfonódhat; aki csak akkor halad, ha valaki viszi, és nincs saját iránya.

futonoveny

A futónövényként fejlődő, önmagát mindig valaki másban kereső iskolás később könnyen válhat veszélyes manipulátorok: demagóg fanatikusok, banda- vagy szektavezérek áldozatává.

A jó tanítómester annyit tesz, hogy a keskeny úton vezeti a gyereket, ellátja a legjobb szellemi táplálékkal, elvárja tőle, hogy első szavára is figyeljen, és hogy a saját szavaival vissza tudja adni, amit látott, hallott és olvasott. Ennél több ráhatás és ösztönzés a hatáskörébe nem tartozik bele.

Ha egy gyereket az irántunk való szereteténél fogva manipulálunk (“mert én azt mondom, és én vagyok az Apád”, “csak a Mami kedvéért”; “büszke leszek rád, ha…”, stb.), akkor nem tanul meg a saját lábán megállni, és egy belsővé vált morális értékrend alapján cselekedni. Ráadásul az elfogadottság élményét a megfelelés és az érdem feltételéhez köti, tehát a lelki egészségéhez annyira szükséges feltétel nélküli szeretet ellenkezőjét éli át!

Ne használd ki, hogy szeretne másoknál jobb lenni valamiben!

Mindannyian szeretünk versenyben legyőzni másokat, és kitűnni valamiben. A gyerekek is vágynak arra, hogy győzzenek, kitűnjenek és érvényesüljenek. Nem rossz dolog úgy részt venni egy versenyben, hogy győzzünk. Nem az érvényesülési vággyal, és nem is a versenyekkel van a baj. De az már bajt okoz, ha ezt a vágyat valaki manipulatív eszközként használja arra, hogy a gyereket nagyobb teljesítményre ösztönözze, például az iskolában. Az ilyen jellegű versenyeztetés aláássa a belső indítékokat: elsősorban a meglévő tudásszomjat és a jó munka örömét. Arra ösztönzünk, amivel ösztönzünk.

iskola-versenges

Erre példa, amikor az iskolában osztályzatokkal próbálják a gyerekeket jobb munkára bírni. Ha az a célom, hogy ötös legyek valamiből, akkor teljesen másféle tevékenységet folytatok, mint amikor az a vágy hajt, hogy többet tudjak a történelemről, az irodalomról, vagy a természetről. Arra ösztönzünk, amivel ösztönzünk.

Az egyik leggyakrabban használt motivációs eszköz az, amikor valaki a másik ember természetes hatalomvágyát vagy becsvágyát használja ki. Minden ember életében lehetnek ilyen vágyak. De nem azért, hogy valaki manipulációs eszközként használja őket. Zsuzsinak és Leventének elég sok mindennel kell megküzdenie anélkül is, hogy valaki beletaszítaná őket az önhittség, vagy az örök vesztesség érzelmi örvényébe.

Lehet-e helyénvaló Leventét önhittségbe sodorni csak azért, mert egy évvel a lassabban érő Zsuzsi előtt tanult meg folyamatosan olvasni? Talán volna mód arra is, hogy örüljön olvasó tudományának csak úgy önmagáért!

Milyen sokat veszítenek azok a kamaszok is, akikkel elhitetjük, hogy a tanulás egyetlen funkciója az, hogy átmenjenek a vizsgán! Meg azt is, hogy a jó tanulmányi eredmény a későbbi megélhetés előfeltétele. Miért csodálkozunk, ha olyan kevés egyetemista vesz más könyvet is a kezébe az előírt szakirodalmon kívül?

A Biblia is használja a verseny képét. Az életet hasonlítja versenyfutáshoz. De annak a futásnak nem az a célja, hogy legyőzzem a testvéremet, aki mellettem fut. Nem olyan futásról van szó! Az életben nem azon kellene igyekeznem, hogy jobbnak, vagy erősebbnek láttassam magam másoknál bármilyen szempontból. Miért erre a gondolkodásmódra ösztönözzük a gyerekeinket, hogy annál is jobban versengjenek, mint amennyi versenyszellem már amúgy is van bennük? Miért kell egyeseket teletömni hamis büszkeséggel? És miért kell másokat megnyomorítani hamis elégtelenség-tudattal? Engedjük inkább, hogy a ránk bízott kis egyéniség örömöt találjon abban, hogy használja az eszét és új készségeket tanul! Engedjük, hogy élvezze azt is, amit más írt, festett, vagy gondolt; ne kelljen mindig mások teljesítményéhez méricskélnie a sajátját!

Nem hiszem, hogy a beteges félelem attól, hogy nem kap ötöst, fennkölt eszköze annak, hogy egy gyereket kiválóságra motiváljunk. Ráadásul az ilyen motiváció hatására sok gyerek a kudarc csapdájába esik, és utána egyre kevésbé igyekszik. Mást pedig jobban izgat az érdemjegy, mint az, amit tanul, pedig az egészből az válhatna egyedül a személyes hasznára. Szomorú, ha a csillogó szemű gyerekek az iskolában megtanulnak azzal foglalkozni, hogy amit tesznek, az milyennek minősül mások szemében. Bárcsak azzal foglalkozhatnának, hogy mennyire érdekes az, amiről éppen olvasnak!

mason-pedagogia-01

Időnként persze mindannyian kénytelenek vagyunk összemérni magunkat másokkal. Nem is volna helyes, ha nem vérteznénk fel a gyerekeinket a társadalmi boldogulás készségeivel. Lesznek vizsgák, amelyeken át kell menniük, hogy elfoglalhassák helyüket a társadalomban. De a tanulás igazi ösztönző erejét, a belülről fakadó tudásszomjat tartsuk bennük annyira életben, amennyire csak lehet! Segítsünk nekik, hogy a tudás öröméért, az új ismeretért önmagáért tanuljanak, új készségekre önmagukért tegyenek szert, nem pedig azért, amit mások tudnak, vagy nem tudnak. Szülői felelősségünk az is, hogy a későbbi boldoguláshoz szükséges alapkészségeket tényleg sajátukká tegyék.

Vekerdy Tamás szerint [1] ma öt dolgot kellene minden gyereknek készségszinten megtanulnia:

  • olvasni értő olvasásban;
  • írni;
  • elemi módon számolni;
  • angolul társalgási szinten beszélni; és
  • a számítógépet kezelni.

Úgy tűnik, ezek a kulturális alapkészségek a mai világban. Milyen sok gyerekeknek való dologra maradna idő, ha a múlékony információhalmaz helyett ezeket tanítaná meg az iskola – no és elsősorban kérdezni, kutatni, gondolkozni!

A felnőttek a gyerekben szokták a hibát keresni, ha nem tanul olyan gyorsan, vagy azokkal az eszközökkel, mint a többiek; pedig a felelősségteljes szülőn és tanáron múlik, hogy megkeresse, milyen eszközök működnek éppen ezzel a gyerekkel.

mason-pedagogia-13

Vajon lehet-e a gyerekeket természetes eszközökkel is kiválóságra serkenteni? Lehet-e őket gondolkodásra és kíváncsi tanulásra ösztönözni a tudás puszta élvezetével? Tudom, láttam, hogy igen. Ha a gyereket nem érdekli a tananyag, nem benne van a hiba.

MIT GONDOLSZ?

  • Mi történik a tudásszomjjal, ha más vágyaknál fogva motiválunk? (pl. szerzési vágy, nyalánkság, figyelem, elismerés, szeretet, bizonyítás, győzni akarás)
  • Történik-e valamilyen visszaélés a gyereked vágyaival az iskolában? Edzésen, különórán? Otthon?

Elgondolkoztató ez az André Stern interjú (németül, magyar felirattal):

Kapcsolódó írások:

Az érzelmi manipulációval kapcsolatban:

___________________________________
[1] Alattvalók iskolája – interjú Vekerdy Tamás gyermekpszichológussal [innen]

Felhasznált és ajánlott irodalom:

  • Charlotte Mason: A philosophy of education (a Home Education sorozat 6. kötete); Wheaton, IL: Tyndale House Publishers. Először An essay towards a philosophy of education címen jelent meg 1925-ben.
  • Susan Schaeffer Macaulay: For the Children’s Sake (A gyermekekért); Crossway Books, 2009.
  • Alfie Kohn: Punished by Rewards. The Trouble with Gold Stars, Incentive Plans, A’s, Praise, and Other Bribes (Boston: Houghton Mifflin, 1993,1999)