Függőség

Fogalomtár » szócikk: függőség (addikció)

“A függőség a szorongás egyik jele vagy tünete. Egy nyelv, amely olyan állapotról beszél, amelyet feltétlenül meg kell értenünk.”
– Alice Miller: Breaking Down the Wall of Silence (A csend falának lerombolása)

A függőség három tényezője: [1]

  • Az impulzuskontroll (önfegyelem) hiánya: azzal foglalkozom, ami éppen felkeltette a figyelmemet, és nem figyelem az órát.
  • Az esetleges következmények figyelmen kívül hagyása: “elfelejtek emlékezni a jövőre”. [2]
  • A viselkedés másokra gyakorolt hatásával kapcsolatos nemtörődömség.

A függőség elsősorban a bizonytalan és gyenge énről szól, amely csak a saját közvetlen vágyaival foglalkozik, és azt hiszi, hogy ennek megfelelően kell viselkednie. A függővé válás folyamata minden esetben annak a tehetetlen kisgyermeknek a kielégítetlen szükségleteiből származik, akinek a számára az állandó kényszercselekvés a túlélés eszközének látszik. Mitikus hiedelemmé válik benne, hogy nem támaszkodhat környezetére, mert a környezete nem gondoskodik róla – legalábbis ezt érzi teljes szívével, amelyben űr tátong a kisgyermekként elszenvedett kapcsolati hiányok és veszteségek miatt.

fuggoseg

Az addiktak elméjére rátelepszik az állandó nyugtalanság, amely csak a függőség tárgyát képező szer vagy viselkedés hatására enyhül valamelyest. Folyamatosan, a körülményektől teljesen függetlenül jelen van az éhség, és a kielégítése iránti sürgető érzés.

“Ha meg akarod érteni a függőséget, ne azt nézd, hogy mi rossz a függőségben. Azt kell nézned, mi jó benne. Vagyis mit kap tőle az ember? Mit kapnak, amijük egyébként nincs?”
– dr. Máté Gábor (Gabor Maté M. D.)

A témában fellelhető legjobb könyv szerintem:

  • Dr. Máté Gábor: A sóvárgás démona – Ismerd meg a függőségeidet (Libri 2013)

____________________________________

[1] Dr. Máté Gábor: A sóvárgás démona – Ismerd meg a függőségeidet (Libri 2013), 519.

[2] Dr. Russell Barkley ADD kutató gondolata

Függőség” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Kedves Krisztina!
    Szeretném megkérdezni, hogy Máté Gábor többi könyvét olvastad e és tudod e jószívvel ajánlani?

    L.U.Y

    • Kedves Yvett! Igen, és igen. Rengeteget lehet tőle tanulni és érdemes is. Persze saját felnőtt felelősségünk, hogy kitől mit veszünk át és építünk be az életünk gyakorlatába. De Máté Gábor nekem is egyik kedvencem, akitől szívesen tanulok, és örülök, hogy végre magyarul is elérhetők az írásai.

Hozzászólások lezárva.