A társas kapcsolódás képességének lépcsőfokai

Olyan gyereket nem tudunk nevelni, akinek a szíve nem a miénk!

baba-lepcso

A KÖTŐDÉS KEZDETE

Első év – EGYEK VAGYUNK – Az első életévben a gyerek veleszületett kötődő ösztöne abban nyilvánul meg, hogy nem tudja magát megkülönböztetni az anyától, egynek tekinti magát vele, és csak akkor érzi magát jól ha az érzékszerveivel tapasztalhatóan is együtt van vele. Együtt akar lenni az anyával* – látó- szagló- halló- és tapintó távolságon belül, azaz testközelben. Élménye: egyek vagyunk. (*“Az anya” fogalmán a gyerek életében legszorosabb kapcsolatot betöltő felnőttet értjük; amikor “az anya” szerepét egy férfi vagy egy nevelőszülő tölti be, akkor ő “az anya”.)

A gyerek ragaszkodó – követő – elfogadó késztetéssel, kötődő reflexszel születik. Igényli a gondoskodást és az anyára hagyatkozik; az anyát pedig – ideális esetben – gondoskodásra ösztönzik a gyerek közelségkereső hívó jelzései. Igyekszik mindig elérhető és megnyugtató lenni… a gyerek pedig újra és újra a kapcsolati megnyugvás élményében részesül. A szülő gondoskodó szerepe ekkor még teljeskörű, a gyerek fejlődésével pedig fokozatosan csökken.

A társas kapcsolódásnak ez az első lépcsőfoka a testközel, az érzékszervek közvetítésével tapasztalt intimitás.

A DIFFERENCIÁLÓDÁS  és az ADAPTÁCIÓ KEZDETE

Második év – HASONLÍTUNK – A második életév kezdetén a kötődés új szakasza kezdődik, amelyben a gyerek rájön, hogy anya nem ugyanaz, mint én, ami fájó felismerés. Ha nem vagyok ugyanaz, mint te, akkor legalább hadd legyek minél olyanabb… a saját különállóságára ráébredő gyerek utánozni akar. Továbbra is együtt akar lenni az Anyával de mivel már érzi a kettejüket elválasztó határt, szeretne olyan lenni, mint Anya. Ez a belülről fakadó, közelségkereső utánzó késztetés a spontán nyelvtanulás motorja, és ez teszi lehetővé azt is, hogy az anya hatással tud lenni a gyerek viselkedésére. A gyerek öntudatra ébredése most valahogy így fest:

Olyan vagyok, mint Anya. Úgy beszélek, ahogy ő beszél. Azt csinálom, amit Anya csinál.

A társas kapcsolódásnak ezt a második lépcsőfokát idézi az a számunkra is ismerős élmény, hogy összeköt bennünket másokkal, ami közös bennünk; pl. én is szeretem a kutyákat… nahát, te is magyar vagy?… itt mi mind szülők vagyunk… a mi családunkban mindenki szeret zenélni… olyan élhetetlen művészlelkek vagyunk.

Harmadik év – ÖSSZETARTOZUNK – Ha eddig minden jól megy, a harmadik életév során a gyerek rájön, hogy a világ sok szereplős. Más nemcsak anya létezik; mások is vannak, akik hozzánk tartoznak, és akik közelsége szintén biztonságot jelent. A kapcsolatok erdejében úgy igazodik el, hogy két részre osztja a világot: egyszerű világképében vagyunk mi, és vannak a mások. A “mi” az a kör, ahol az enyéimmel vagyok. A “mások” világa az a külső sötétség, ahol akkor találom magam, amikor el vagyok veszve és félek. A gyereket az övéihez tartozás élménye és az összetartásra törekvés kezdi mozgatni.

Közben a jó és rossz fogalma is kezd benne kirajzolódni. Mindennél fontosabbá válik számára a lojalitás – hogy az igazság dolgában azok mellett foglaljon állást, akikkel összetartozik. Egy csónakban akar evezni azokkal, akik a legfontosabbak a számára. Személyes határai még nem a saját személyét, hanem a “mi” ismerős világát veszik körül és választják el a “mások” idegen, és talán fenyegető, talán rossz világától. A “mi” érzet az összetartozás tudata.

Azt gondolom, amit Anya gondol. Az a jó, ami Anya szerint jó. Nekem az tetszik, ami Anyának tetszik, és azt ítélem el, amit ő elítél. Azt csinálom, amit Anya mond.

A gyerek szolgálni és engedelmeskedni akar az anyának (illetve annak, akié a szíve). Ekkor indul el a természetes engedelmesség. Lojális azokhoz, akihez kötődik, és féltékeny, ha az övéi másra figyelnek. Féltékeny a kistestvérére… dühbe gurul, ha anyukája telefonál… és gyakran kirekesztő módon bánik a kortársaival: “Nem vagyok a barátod, mert a Zsoltit is meghívtad…”

A felnőttek világából is ismerős a futballhuligánok törzsi mentalitása, akik ellenségnek tekintenek másokat csak azért, mert a másik csapat drukkerei. És ki ne hallott már a kapcsolódás e lépcsőfokán megrekedt ember szerelmi drámájáról: “enyém vagy… ha mást szeretsz, megöllek!” Sok birtokló, önző, féltékeny, az övéit erőszakkal kontrolláló felnőttnek az a baja, hogy éretlen: eddig jutott el az érzelmi fejlődésben.

Negyedik év – FONTOS VAGYOK NEKED? – Mire elérkezik a negyedik életév, a gyereket óriási vágy fogja el arra, hogy fontos legyen a szeretteinek; hogy ő is olyan valaki akar lenni, aki számít. Jelentős szerepet akar betölteni az életedben.

Keresi a megerősítést, hogy fontos neked. Most akkor érzi közel magát valakihez, attól érzi magát jól, ha azt is érzi, hogy ő drága, ő fontos annak, akihez kötődik.

AZ INTEGRÁLÓDÁS KEZDETE

Ötödik év – ÉRZELMI INTIMITÁS – SZERETSZ? – Ha eddig minden megfelelően alakul, legkorábban az ötödik életévben az agy limbikus rendszerének érzelmi impulzivitása lezárul, és a gyerek egész szívét annak adja, akihez kötődik. Szerelmes lesz, érzelmesen ragaszkodik a cicájához, a nagymamájához, és bármihez, ami ott van vele és kedves neki.

Ami a gyerek fejlődésének ebben a szakaszában kialakul, az határozza meg egész hátralévő nevelését. Olyan gyereket nem tudunk nevelni, akinek a szíve nem a miénk! Az unokáinkat sem tudjuk nevelni, ha nem adták nekünk a szívüket. És a felnőtt gyerekeinkre sem tudunk ennek hiányában hatni. A meghitt érzelmi kapcsolat lépcsőfoka tehát döntő fontosságú (és sajnos sok embertársunknak még idáig sem volt lehetősége eljutni). A gyerekeinknek tehát mély, ragaszkodó “szerelembe” kell velünk esniük, nekünk pedig ezt meg kell könnyítenünk a számukra!

Csupa érzelem, és még azért elég önközpontú ez a rajongó gyermeki szeretet; a másikban tulajdonképpen azt szereti, amit képzel róla. Amikor végül kiderül, hogy nem egészen olyan, csalódom! Szalmalángként tűnik tova a tegnapi szerelem.

Hatodik év – PSZICHÉS INTIMITÁS – BIZALMI KAPCSOLAT – A kötődés utolsó szakasza nagyon érdekes szakasz. Ha végig stabil marad a kötődés, és az előző lépcsőfokok bejárása közben nem alakul ki benne védekező beállítottság, akkor a gyerek mindent meg akar velünk osztani, ami a szívében van. A hatéves mindent elmond annak, akihez mélyen kötődik, mert nem akar semmilyen titkot, ami elválasztja tőlünk.

Ez a szakasz annak a pszichés intimitásnak a kezdete, amelynek meg kellene lennie minden házasságban és jó barátságban. Az emberi kapcsolat legmélyebb szintje, amikor meg tudunk bízni egymásban, és önmagunk merünk lenni – öröm az átlátszóság, a meztelen feltárulkozás, mert elfogadó és értő kíváncsiság fogadja; nem kell a visszaélés veszélyétől tartanunk. Jól ismerjük egymást, és tudjuk, hogy bármi történik, a kapcsolat megmarad. Feltétel nélkül elfogadjuk és szeretjük egymást. Megmutathatjuk egymásnak, hogy valóban kik vagyunk, mert bármit tudunk is egymásról, elfogadjuk egymást annak, akik vagyunk.

Ez a “szeretlek, pedig ismerlek” élménye.

A bibliai “Yadah” szó fejezi ki ezt – intim megismerést jelent, személyes tapasztalat útján. Ismerni és ismerve lenni. Sok mindenen mentünk már keresztül együtt. Nem kell attól tartanom, hogy a másik csalódni fog bennem, ha kiderül valami… nincsenek illúziói… mert valóban ismer. Engem szeret, nem azt, amit nyújtok neki, vagy amit elképzel rólam. Isten feltétel nélküli szeretete ilyen.

társas kapcsolódás

A társas kapcsolódás lépcsőfokai tehát: egység, hasonlóság, összetartozás, fontosság, érzelmi rajongás, és a bizalmas kapcsolat.

A csecsemőkor és a totyogók “kötődő” nevelésével tehát éppen hogy csak elkezdődik a kapcsolatra épülő következetes “KÉK” nevelés. A legkisebbek kötődő nevelése jó indulás a társas kapcsolódás képességének kibontakozásához… de csak a kezdet. Az intimitás összes fejlődési lépcsőfokát bejárva kellene felnevelni a gyerekeket ahhoz, hogy felnőve érett, kölcsönös bizalomra épülő kapcsolatokra legyen képes.

Azt gondolom, hogy egyéni, családi és társadalmi gondjaink jó nagy részének az az oka, hogy a kisgyerekeket kiszakítjuk az intim anya-gyerek kapcsolatból és a családi környezetből több évvel azelőtt, hogy ebben az első és legfontosabb kötődő kapcsolatban alkalmuk lett volna végigjárni a társas kapcsolódás képességének kialakulásához szükséges lépcsőfokokat!

Újabb bejegyzések születtek e témában:

Kapcsolódó írások:

_____________________________
Felhasznált irodalom:

  • Gordon Neufeld & Gabor Maté, M. D: Hold On to Your Kids – Why Parents Need to Matter More Than Peers (Ragaszkodj a gyermekeidhez – Miért fontosabbak a szülők, mint a kortársak); Ballantine Books (2006). A könyv azóta magyarul is megjelent: A család ereje – Ragaszkodj a gyermekeidhez címmel (Libri, 2014)