Világító fáklya

Fölöslegesnek tűnik a “fáklya” elé még odaírni, hogy “világító”. Mi mást tehet egy fáklya, mint azt, hogy világít? Egy világításra készült eszköz persze, hogy világít. Vagy mégsem? Jézus olyan emberekről is beszél, akik “véka alá” teszik a lámpájukat.

“Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban.”
– Máté 5:14-15

Keresztény (Krisztushoz tartozó) mivoltunk lényege valóban az volna, hogy világítsunk, mégsem ritka, hogy valaki olyan fáklya, ami nem világít.

Keresztelő János nem ilyen volt. Jézus őróla mondta, hogy “égő és világító fáklya”.

“Ti elküldtetek Jánoshoz, és ő bizonyságot tett az igazságról. Én azonban nem embertől kapom a bizonyságtételt, hanem azért mondom ezeket, hogy ti üdvözüljetek. Ő volt az égő és világító fáklya, de ti csak egy ideig akartatok az ő világosságában örvendezni.”
– János 5:33-35

Mivel világított János? Ő volt kora legfényesebb tehetsége? Talán még az is (ld. Máté 11:11), Jézus szerint mégsem saját nagysága miatt volt “égő és világító fáklya”. Nem azzal fényeskedett, hogy sikeresen felhívta a figyelmet nagyszerű eredményeire. János azzal világított, hogy önmaga helyett valaki másra mutatott.

Valentin de Boulogne (1591-1632) - Keresztelő Szent János

Valentin de Boulogne (1591-1632) – Keresztelő Szent János

A Keresztelő Jánost ábrázoló festmények közös vonása a Jézusra mutató ujj. Erről szólt János egész élete. Ezért volt világító fáklya is. Az világít leginkább, aki a legkevésbé önmagára hívja fel a figyelmet.
János fényének erről a titkáról beszél Jézus. “Ő bizonyságot tett az igazságról.” János Jézusra mutatott. Ezért világított. Evangéliumának első fejezetében ezt írja:

“Megjelent egy ember, akit Isten küldött, akinek a neve János. Ő tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, és hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, de a világosságról kellett bizonyságot tennie. Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba.”
– János 1:6-9

Krisztus “a Világ Világossága”, az eredeti fényforrás, aki nem teremtmény: öröktől fogva létezik. János, a teremtmény úgy világít, hogy önmaga helyett az igazi fényforrásra, a Világosságra mutat. János világossága nem olyan fény, ami önmagát világítja meg; fénye megláttatja az igazi Világosságot. Jézus a Nap, János világossága pedig a Hold fénye. Aki olyan helyen van, hogy a Nap fénye nem világít el hozzá, a holdfényben még mindig eltájékozódhat.

Az a rendeltetésünk a világban, hogy mi is így világítsunk (Máté 5:15). János megmutatja, hogyan. Ha Krisztus követői vagyunk, az a dolgunk, hogy a tanúi is legyünk:

“Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig.”
– ApCsel. 1:8

János pedig megmutatja, hogy világíthat egy saját fénnyel nem rendelkező ember: hogy lehet valaki Krisztus tanúja. János szerint Jézus tanújának lenni annyi, hogy magunk helyett Jézusra mutatunk. Akkor világítunk, amikor a világ igazi fényforrása, a Világ Világossága felé fordulunk. A keresztény élet nem arról szól, hogy megvalósítom a feddhetetlen életet és mindenben én járok elöl jó példával. Nem. A keresztény élet nem az én teljesítményemről szól, hanem Krisztusról.

János önértékelése lehet az enyém is:

“Én nem a Krisztus vagyok.”
– János 1:20

“Én kiáltó hang vagyok a pusztában: készítsetek egyenes utat az Úrnak…”
– János 1:23

[Jézus], “aki utánam jön, és akinek saruja szíját megoldani sem vagyok méltó…”
– János 1:27

“Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem.”
– János 3:30