A “jó” gyerek megfelelő kapcsolatban van a róla gondoskodó felnőttekkel

« KÉK fegyelmezés

A gyerekek bevezetése a társadalomba, a szocializáció egyik kultúrában sem pusztán a szűk család, az apa-anya-testvérek kis körében zajlik. A kis család a nagycsaládba ágyazódva, és a még nagyobb “faluközösség” részeként képes megfelelően betölteni szocializációs szerepét.

Ezen kívül a gyerek személyes kapcsolatainak rendben kellene lenniük, megfelelőeknek kell lenniük, mert ezeket a kapcsolatokat tekinti mintának és viszi tovább a saját kapcsolataiba. Ezek lesznek a referenciakapcsolatai, akiktől az eligazodást, az útmutatást várja az életben.

A szocializáció akkor zajlik megfelelően, ha a gyerek az érte felelős felnőttek SZEREPEIVEL és CSOPORTJÁVAL azonosul; az övéihez érzi együvé tartozónak magát.

Amikor régebben megkérdeztek egy gyereket, hogy mi akar lenni, ha nagy lesz, akkor olyanokat mondott, hogy mozdonyvezető, orvos, tanár, tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász, meg ilyesmi… és el is kezdett úgy viselkedni, mint egy orvos, egy tanár, vagy egy tűzoltó.
szerepjatek-orvos
Amikor egy hatéves orvos akar lenni, akkor orvososat játszik, úgy jár-kel, mint egy orvos… és tudja, hogy jól kell tanulnia ahhoz, hogy orvos legyen. Miért? A minta, amit átvesz, szocializálja. A viselkedését azokhoz a szerepekhez igazítja, amivel éppen azonosul. Az éretlen ember így szerzi be szerepeihez a forgatókönyvet a környezetétől, így halad annak irányába, hogy ő is beilleszkedjen az adott társadalomba. A szerep révén, amit magára vesz, aminek a jelmezébe belebújik. Amikor a gyerek megfelelő szerepet próbál magára, akkor megfelelően fog viselkedni. De az átalakult társadalmi közeg nem segíti a gyerekeket abban sem, hogy a megfelelő szerepre találjanak. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy zátonyra fut a nevelésük. Ma már meg se kérdezzük a gyerekünket, hogy mi akar lenni; eszünkbe sem jut, hogy bátorítsuk a szerepkeresésben. És neki sem jut eszébe, hogy a mi környezetünkben keresse a mintát.

Minden gyerek azokat tekinti tájékozódási pontnak, akikkel összetartozónak érzi magát.

Minden gyerek azokat tekinti tájékozódási pontnak, akikkel összetartozónak érzi magát.

Ha nevelése a megfelelő mederben folyna, természetes úton, akkor az érte felelős, róla gondoskodó felnőttek szociális kultúrájával azonosulna. Ma viszont azt tapasztaljuk, hogy a gyerekeink nem a mi embereinkkel, nem a mi csoportunkkal, nem a mi szerepeinkkel azonosulnak; nem a mieinkkel érzik együvé tartozónak magukat. Így viszont a szocializációjuk sem természetes úton zajlik.

Minden gyerek azokat tekinti tájékozódási pontnak, akikkel összetartozónak érzi magát.

Minden gyerek azokat tekinti tájékozódási pontnak, akikkel összetartozónak érzi magát.

Isten terve szerint a gyerek a saját családját körülvevő közösségből veszi át a viselkedésmintákat és a társadalmi együttélés szabályait. Ebből pedig az következik, hogy úgy jár, úgy beszél, úgy viselkedik, olyan normákat fogad el magáénak, mint azok, akik felelősek érte és gondoskodnak róla. Így lehetséges a nevelésük. Minden gyerek azokat tekinti tájékozódási pontnak, akikkel összetartozónak érzi magát – és ez a törvényszerűség nem mindig a mi malmunkra hajtja a vizet.

A szocializáció akkor zajlik megfelelően, ha a gyerek PÉLDAKÉPEI az érte felelős felnőttek értékrendjét tükrözik.

Ha a gyerek MEGFELELŐ KAPCSOLATBAN van a róla gondoskodó felnőttekkel, akkor PÉLDAKÉPEI is az érte felelős felnőttek értékrendjét tükrözik.Olyankor éljük meg sikeresnek a gyerekeink nevelését, ha a velünk azonos értékek képviselőit tekintik referenciának, tájékozódási pontnak, mintának.

A szocializáció akkor zajlik megfelelően, ha a gyerek azokat a felnőtteket tekinti TÁJÉKOZÓDÁSI PONTNAK, akik felelősek érte és gondoskodnak róla.

Azokat a felnőtteket kellene a gyereknek másolnia, TÁJÉKOZÓDÁSI PONTNAK tartania, akik felelősek érte és gondoskodnak róla… és a hozzájuk hasonlókat. Kezd derengeni, miért olyan hangsúlyos a Bibliában a “tiszteld apádat és anyádat” parancsa? Ez a szociális kultúra átadásának a természetes útja. Ha nem engem másol, ha nem engem tisztel, ha nem tőlem, és a hozzám hasonlóktól akarja ellesni, hogy milyen ember legyen, akkor nyújtogathatom felé a kultúrámat és az értékrendemet kifulladásig, de hiába nyújtom, nem fogja átvenni. Hiába magyarázok, nem lesz rá kíváncsi. Minden gyerek tisztel valakit, és minden gyerek azoktól veszi át a kultúrát és értékrendet, akiket tisztel… de azzal, hogy a nevelés kikerült a természetes medréből, a mai gyerekek számára nem az a természetes, hogy a szüleikben, a családjukban, és a családjukat körülvevő “faluközösségben” keressenek mintát maguknak.

Amikor valaki a tartóoszlopod, a tájékozódási pontod, aki miatt nem érzed magad elveszve, akkor ettől az embertől várod az eligazítást arra nézve, hogy mi a jó és mi a rossz. Mi a szép, mi a csúnya, mire lehet valaki büszke, és szégyellnivaló, mi az okosság, mi a butaság, mi a jófejség, mi a bénaság. Éretlen gyerekeink értékrendjét, haladási irányát, véleményalkotását tehát az határozza meg, hogy kihez kötődnek.

Hogy alakul ki, hogy a gyerek éppen a róla gondoskodó és érte felelős felnőttekkel van bizalmas kapcsolatban?

  • Természetes úton akkor alakulna ez így, ha a gyerekeinket ÉP KÖZÖSSÉGI HÁTTÉRREL rendelkező családokban nevelhetnénk. Nos, erre jelen körülmények között kevés az esély. Ahol van rá mód és lehetőség, ott sokat segíthet az otthontanulás, a nagycsalád, a családos baráti kör, a családias gyülekezet.

A másik lehetőség:

  • Felcsaphatunk KAPCSOLATKÖZVETÍTŐNEK! Közreműködhetünk abban, hogy a gyerekünk megtalálja a jó hősöket, a megfelelő csoportokat, szerepeket, akiket, ha aktívan azonosulni kezd velük, nyugodtan használhat tájékozódási pont gyanánt is. Ha tanár vagy, akihez egy gyerek kötődik, érezd magad felelősnek azért is, hogy jó emberekkel boronáld össze! Minden felnőtt, akihez kötődik egy gyerek, nyugodtan tekintheti magát kapcsolatközvetítőnek, mert a gyerekek személyes kapcsolatok révén illeszkednek a társadalomba. Isten terve a természetünk törvényein keresztül érvényesül: a kötődés, a személyes kapcsolat, a szeretet hatalmas megtartó ereje ez a terv.