A “jó” gyerek halad valamerre, akar valamit, és jók a szándékai

« KÉK fegyelmezés

Ez a felelősségtudat előfeltétele

Ahhoz, hogy FELELŐSSÉGET vállaljunk valamiért, tudnunk kell, hogy képesek vagyunk cselekedni – amit teszünk, az tényleg számít, annak tényleg van hatása. Aki úgy érzi, hogy semmilyen hatással nincs a világra, másokra, és a saját életére, aki úgy látja, hogy mások, vagy a körülmények sodorják, ő pedig csak azt teszi, amit muszáj, amit tenni kénytelen, az nem is érez felelősséget a tetteiért. Aki mindent parancsra tesz, az nem érez felelősséget. Akár az indulatai parancsára, akár a felettesei, a főnöke, vagy a szülei parancsára.

felelosseg-melyik

Amit fegyelmezés címén csinálunk, az pedig sokszor arról szól, hogy egyrészt mindig meg akarjuk mondani a gyerekünknek, hogy mit csináljon, másrészt viszont próbáljuk a kemény fejébe beleverni, hogy felelős a tetteiért. A kamaszainknak egy csomót prédikálunk erről. “Gondolkozz, mert amit teszel, az következményekkel jár.” Pedig el kellene döntenünk, hogy inkább parancsot teljesítsen, vagy inkább felelősséget vállaljon, mert a kettő nem megy egyszerre. A felelősségtudat nem a szoros elszámoltatásból, és nem is a szorgos prédikálásból fakad.

Honnan jön a felelősségtudat?

A gyerek akkor kezdi magát felelősnek érezni azért, hogy milyen irányba halad, amikor van a kezében kormánykerék.

cselekvőképesség érzete

A cselekvőképesség érzete

Senki nem születik kormánykerékkel a kezében. A gyerek utasként kezdi az életet. Az élet eleinte csak történik vele; nem tudja befolyásolni a dolgokat.

A 3-4 éves egyik kedvenc játéka a kormánykerék. A fedőt és a tányért is kormánynak használja. Még csak játékból kormányoz, de azért, mert már a való életben is kezdi észrevenni a válaszutakat. Mivel észreveszi, hogy a tettei hatással vannak a dolgokra, néha már gondolkozik, mielőtt tesz valamit… és megjelenik benne a felelősségtudat első csírája. Rájön, hogy valami történik annak hatására, hogy ő merre kormányoz.

Aki kormányozhat (lehetőség), az tehet arról, ami történik (felelősség).

Egy felelőtlen kamasznak, akinek a magatartásával a szülők és a tanárok nem tudnak mit kezdeni, az a fő baja, hogy nem érzi a kezében a kormánykereket. Nem kapott saját megbízatást. Semmi nem múlik rajta az életben. Az élet még mindig csak történik vele. Nem fejlődött ki benne a felelősségtudat – az életben nem ott ül, ahol van kormány, sebességváltó, fék és gázpedál. Mindig csak utas volt. Nem tapasztalta, hogy amerre kormányoz, arra halad. Ha balesetet okoz, ha összetöri magát, vagy ha elüt valakit, nem jut eszébe, hogy rosszul döntött, nem próbálja valahogy jóvátenni, mert nem is bánja meg a tetteit. Ő csak utas – vele a baleset is csak történt. Valaki más volt a hibás. Nincs mit megbánnia, nincs miért furdalja a lelkiismeret, ha nem felelős azért, amit csinál!

felelosseg-lehetoseg-kormanykerek

Egy egészséges, jól fejlődő gyerek először 3-4 éves korában kezdi úgy érezni, hogy kormány van a kezében. Ezért van az, hogy a 3-4 éves annyira szeret még játékból is kormányozni. Ekkor születik meg benne a vágy, hogy nemcsak úgy bele a vakvilágba, hanem egy bizonyos irányba haladjon. Már van elképzelése, szándéka arra, hogy hova akar eljutni. És amikor elindul a kiválasztott irányba, hogy megtegye, amit előre elhatározott, akkor kezd benne felderengeni, hogy felelős azért, ami történik. Tapasztalja, hogy minden irány máshová vezet. Mindennek, amit tesz, következményei vannak. “A helyes ítélet a tapasztalat szülötte. A tapasztalat pedig a helytelen ítéleté.” Ebből születik a felelősségtudat.

Ez teszi hatékonnyá a korrekciót is

KORREKCIÓ = helyreigazítás, kijavítás. Amikor olyan valakire szólsz rá helyreutasító szándékkal: “Ne azt csináld! Ne arra menj!”, aki nem a vezetőülésben ül, van értelme annak, hogy rászólsz? Szerintem semmi.

Emlékszem, amikor Noémi lányom tanult autót vezetni. Azt gondolná az ember, hogy miután 18 éven keresztül ült mellettem a kocsiban, egy csomó dolgot megtanult már a vezetésről. Csakhogy mindez ideig utas volt. Amikor először ült a kormánynál, kiderült, hogy 18 év alatt semmit nem tanult a vezetésről. Miután egy órát eltöltött a vezetőülésen kormánnyal a kezében, többet tanult, mint az előző 18 év alatt összesen. Minden egyes hibájából tanult. Kétórányi vezetés után már egész sokat tudott. Miért?

Azt hisszük, hogy a fegyelmezés lényege a korrekció. Hogy rászólok, amikor valamit rosszul csinál, és kijavítom. Megmondom neki, hogy kell ugyanazt jól csinálni. Sokszor megmondom, hogy ki ne essen a fejéből. Mindig itt lyukadunk ki, pedig nem hat. Amikor a korrekció, a kijavító-helyreigazító nevelés nem a kormánykerék mellett történik, akkor nem következik be a javulás: csak az tudja korrigálni a menetirányt, akinek kormány van a kezében.

A korrekció, a javító nevelés akkor hat, ha közben a gyerek úton van valamilyen irányba, és tudja, hogy a kezében van a kormány. Haladnia kell valamerre, akarnia kell valamit; kell, hogy legyen valami SZÁNDÉKA, célkitűzése; valami, amit jónak tart, amit el akar érni.

kamasz-kormanyoz

Amikor rajta múlik, hogy odaér-e, ahova elindult, vagy valahol belefordul az árokba, akkor rögtön kíváncsi lesz arra, hogy hogy kell jobban vezetni. Rögtön tudja értékelni, hogy ott ülök mellette, és szükség esetén szólok, hogy esetleg érdemes lenne annál a piros jelzésnél lelassítani, és nem ártana a sebességváltót visszakapcsolni egyesbe, mielőtt újra elindulunk. Akkor már nem az az ember vagyok, aki mindenbe beleszól, hanem az, aki – jaj de jó, hogy – hajlandó segíteni!

A felnőttekkel foglalkozó pszichológia már jó ideje ódákat zeng a szándék hatalmáról. Rájöttek, hogy az emberek abban igényelnek és fogadnak el segítséget, hogy eljussanak oda, ahova tartanak. Erre épül a coaching, a tanácsadás, a mentorálás. Csak a gyerekeket próbáljuk jutalmazással és büntetéssel (vagy divatos kifejezéssel: logikus következményekkel) olyan irányba kormányozni, amit nem tettünk a sajátjukká; amiről ők is, és mi is világosan tudjuk, hogy mi akarjuk, és nem ők. Tudományos körökben már a hetvenes évek elején nyilvánvalóvá vált, hogy valódi eredményre nem vezetnek az ilyen módszerek (ld. Mi történik, amikor következményeket használsz kisgyerekek és éretlenek fegyelmezésére?)

Azt lehet útbaigazítani, aki úton van, és valahova meg akar érkezni. Ha a gyereked nem akar sehova se menni, de te ellátod utasításokkal, jó tanácsokkal, akkor mit fog mondani? “Hagyjál!”

A szándék indít cselekvésre

A gyerekeket a saját szándékaik indítják jó vagy rossz irányba! Fontos ez, és az individuációs folyamat eredménye. Ez az a folyamat, melynek során valaki képessé válik az önálló életre.

De az individuáció csak akkor következik be, ha a kötődő szükségletek kielégülnek. Ha a gyereknek nem kell a közelség elérésére és fenntartására törekednie.

A feltétel nélküli szeretet és a nyugalom szabadítja fel a játékhoz szükséges előretörő energiát [A játék a fejlődés előretörő csúcsa], ami spontán, gyönyörű, és akkor lesz belőle céltudatosság, érdeklődési kör és felelősségtudat, amikor a kíváncsi, kifejező és felfedező lelkiállapotra felszabadult gyerek a vezetőülésbe ülhet. Ez nem közvetlenül, ok-okozati összefüggés gyanánt történik: adok neki felelősséget, és rögtön megnő a felelősségérzete. Nem is a biztatás hozza elő (“menjél nyugodtan, tudom, hogy képes vagy rá, ügyes leszel”).

Spontán módon következik be, mert erre ösztönzi az a belső program, amit Isten beleírt, és ami le tud futni. És be is következik, olyankor, amikor a gyerek megfeledkezhet a szeretetéhségéről, nem kell a kapcsolatban a közelség megtartásán fáradoznia, megfeledkezhet a kapcsolatról, az összetartozásról, nincs kiéhezve a gyengédségre. Amikor biztonságos háttere van, és a kapcsolatéhsége jóllakott, nincs tele szoronganivalóval az élete, akkor a benne lévő természetes kísérletező kedv és tudásszomj előrelendíti, hogy felfedezze és megismerje a világot. Az individuáció, az önállóság és a felelősségtudat is az előrelendítő játék közben növekszik.

jatek-kreativ

Előrelendítő játék közben jelennek meg a különböző érdeklődési körök, és a felelősségérzet, mert gyerek szabad játéka közben érzi először kezében a kormányt. A szabad játék biztonságos közegében tapasztalja, hogy amit tesz, annak következményei vannak.

A mi dolgunk tehát nem a direkt önállóságra nevelés, nem az érdeklődési kör irányított kialakítása, nem a direkt felelősségre nevelés, és a következményeket sem büntetés formájában kell a gyerekeinkben tudatosítanunk. Ezek mind belülről és spontán kibontakoznak, HA megtesszük, ami a mi szülői-kertészi feladatunk ebben: a jó táptalaj, és a stabil kapcsolat-háttér biztosítása.

Mi vagyunk azok, akikbe a gyökereivel kapaszkodhat, ahonnan táplálkozhat. Mi vagyunk a hátország, a tájékozódási pont. Szabadságot kell adnunk ahhoz, hogy a Isten beleírt fejlődési terve megvalósuljon, de a feladatunkat is el kell végeznünk ahhoz, hogy a természet is elvégezze az övét. Isten terve szerint a természetes fejlődés programja gondoskodik a gyerekeink egészséges jó viselkedéséről egészen addig, amíg mi, értük felelős felnőttek is elvégezzük a feladat ránk eső részét. Mi gondoskodunk a fejlődés feltételeiről; azzal, hogy támogatjuk azt a hat tulajdonságot, amelyre az önálló életre képes, érett személyiség épül.

Létezik ez az út. Lehet egészséges és a fejlődést támogató módon is gyereket nevelni. Még fegyelmezni is. A kormánykerékre tehetjük a gyerekeink kezét, a sérüléssel küzdő, és a magatartásproblémás gyerek kezét is.

Ennek szerves része az is, hogy felébresztjük benne a cselekvőképesség érzetét, és a jó irányba haladás vágyát. Előhozzuk belőle a saját jó szándékát. A megfelelő belső irány, a szív jó szándéka óriási erővel hat a fejlődési folyamatra!