Mi történik, amikor kiabálsz a gyerekeiddel?

« KÉK fegyelmezés

A félelemkeltő módszerek hatásmechanizmusa és kritikája 1. rész2. rész

“Reggel, elindulván a világba utcai ruháival együtt mindenki magára ölti a páncéljait is. Eleve védekezni akar mindenféle tüske, bántalom ellen. De mekkora öröm, ha valaki olyannal találkozunk, akinek jelenlétében legalább páncéljaink egy részétől megszabadulhatunk!”
– Lázár Ervin

A rövid távon hatásos félelemkeltő fegyelmező módszerekről is kell beszélni, mivel a könyvekben, újságokban és weboldalakon rengeteg gyorsan ható nevelési tanácsot találunk ugyan, de nem kapunk felvilágosítást e bevett módszerek hatásmechanizmusáról, lehetséges kockázatairól és mellékhatásairól.

A félelemkeltő fegyelmező módszerek kockázatairól és mellékhatásairól szóló minisorozatot egy olyan fegyelmező eszközzel szeretném kezdeni, amely soha nem szerepel a könyvek tanácsai között, mégis mindannyian használjuk. A legutóbbi előadáson megkérdeztem a kb. 50 fős hallgatóságot, hogy ki szerint egészséges és jó dolog kiabálni a gyerekekkel. Senki nem tette föl a kezét. Utána azt is megkérdeztem, hogy ki az, aki még soha nem kiabált rá a gyerekére. Ezúttal sem jelentkezett senki. Nem tartjuk szép dolognak a kiabálást, de egy darabig hatásos, tehát használjuk.

kiabáló szülő

Miért emeljük fel a hangunkat?

Többnyire azért, mert fel akarjuk hívni a gyerek figyelmét valamilyen veszélyre. Intuitív módon tudjuk, hogy ehhez gyorsan el kell érnünk, hogy megrezzenjen és ránk figyeljen. Zene füleinknek, amikor felkapja a fejét és olyasmit mond, hogy “mi a baj, Anya?” Megvan a visszajelzés, hogy sikerült felkelteni a figyelmét, van vétel. Ez volt a cél, azt akartuk, hogy a gyerekünk figyeljen oda, vigyázzon, legyen körültekintő, kerülje el a bajt. Jöhet a figyelmeztető szó: “Vigyázz, ebből baj lesz!” Évezredek óta szinte minden kultúrában ezt teszi minden szülő. Mi történik tulajdonképpen?

HOGYAN HAT A KIABÁLÁS, amikor hat?

Amióta az agyról már működés közben is tudunk képeket csinálni, kiderült, hogy elképesztően érdekes riasztórendszere van. A múltkor meséltem már egy kicsit erről [ld. A “jó” gyerek óvatos, mert felfogja a figyelmeztető jelzéseket].

Az észlelés szintje

Amikor rákiabálsz a gyerekedre, aktiválod a riasztórendszerét. A riasztórendszere vészjelzést küld az idegrendszerének, amitől ő készültségi állapotba kerül: éber, körültekintő és elővigyázatos lesz. A vészjelzések arra valók, hogy ne rohanjunk a vesztünkbe.

Az érzések és indulatok szintje

Ahhoz, hogy a fenyegető veszély ellen védekezni tudjunk, nagyon fontos, hogy érezzük is a figyelmeztető jelzéseket: hogy képesek legyünk megijedni, félni, aggódni. Agyunk riasztórendszere nagyrészt a tudatunktól függetlenül működik. Mélyen a zsigereinkig nyúlnak a gyökerei. Ebből az érzelmi-indulati hatásból fakad az impulzus, hogy legyünk óvatosak, és lehetőleg még időben kerüljük el a bajt. De a zsigeri “harcolj vagy menekülj” indulat akkor is nagy hatást gyakorol az egész szervezetünkre, ha nem is érezzük, hogy az idegrendszerünk veszélyt észlelt és készenléti állapotba mozgósította egész szervezetünket.

Minden emlősben ott van a veszélyérzet, mint zsigeri indulat. Egyike annak a három zsigeri indulatnak, amivel minden emlős rendelkezik (a másik kettő a frusztráció, ami az agresszió forrása, és a közelségkeresés, ami kötődő kapcsolatok létrehozására és fentartására késztet). De egyedül az ember az, akinek a tudatában érzések formájában meg is tudnak jelenni ezek a zsigeri indulatok, mint pl. a veszélyérzet. Emberi tulajdonság, hogy érezzük is az érzelmeinket és indulatainkat. Az állatokban ez nincs meg. Az állat megriad és reagál: elmenekül, támad, vagy megadja magát anélkül, hogy megfordulna a fejében: “Fú, de megijedtem!

A szervek és a kémiai háztartás szintje

A riasztórendszer működésének megvan a maga fiziológiája is a szervek és az idegrendszer szintjén. Az autonóm idegrendszer két részből áll: a szimpatikus idegrendszer aktiválódik, amikor beriaszt a riasztó és készenléti állapotba kerülünk; a paraszimpatikus idegrendszer pedig helyreállítja a nyugalmi állapotot. Ezek működésében többféle belső elválasztású mirigy vesz részt. A neuro-transzmitterek továbbítják az ingerületet, és folyamatnak megvan a maga kémiája is; a riasztórendszer pl. fokozza az adrenalin-termelést, és egy sor más vegyi változást okoz a szervezetünkben annak érdekében, hogy minden erőnket a veszély elhárítására tudjuk fordítani.

Mi, szülők, már évezredek óta aktiváljuk a gyerekeink riasztórendszerét. Rájuk ijesztünk, rájuk kiabálunk – felkeltjük a figyelmüket, hogy vigyázzanak: kerüljék el a bajt, fékezzenek, és adják meg magukat. Mi csak azt akarjuk, hogy viselkedjenek rendesen. Ösztönösen ijesztünk rá a gyerekeinkre, ők pedig ilyenkor ösztönösen megtorpannak. Egy darabig beválik, tehát csináljuk.

Akkor meg mi a baj vele?

A kiabálásból és a többi félelemkeltő fegyelmező módszerből azért lehet baj, mert az emberi agy riasztórendszere nagyon finom, sérülékeny műszer. Kis kilengéssel, alacsony kihasználtság mellett tartja csak meg az ép működését. Ha sokat nyúzzuk, hamar elromlik és kiakad. Egyre több kutatás eredménye erősíti meg, hogy azoknak az újabb problémáknak a zöme, amelyekkel a gyerekeink manapság küzdenek, a riasztórendszer kiakadására vezethető vissza. Ilyenek:

  • A szorongásos problémák;
  • az idegességgel összefüggő problémák (hiperaktivitás, gyenge koncentráció); sok figyelemzavart is a leamortizált riasztórendszer okoz;
  • és az adrenalinnal összefüggő problémák.

Ezek a zavarok egyre tömegesebb méreteket öltenek a gyerekeink körében. A riasztórendszerük hibásodott meg, de a riasztórendszer az idegrendszer alapjait érinti, tehát meghibásodása az egész finom rendszert összezavarja.

Hogyan hat tehát a kiabálás, amikor hat? Aktiválja a gyerek riasztórendszerét, aki elővigyázatos lesz. Éber lesz, és igyekszik elkerülni a bajt.

A hatékonyság feltételei

Ahhoz, hogy egy gyerek egészségesen fejlődjön és jól tudjon viselkedni, fel kell fognia a beérkező figyelmeztető jelzéseket, és észlelnie kell a veszélyt, tehát ép riasztórendszerre van szüksége. Igen ám, de aki megijed, akinek veszélyérzete van, az sérülékenynek, sebezhetőnek, és kiszolgáltatottnak is érzi magát. A készenléti állapot nagy stresszterhelés a szervezet számára.

Ez az érem másik oldala. Már régóta tudunk az emberi sebezhetőségről: arról, hogy mennyire sérülékenyek vagyunk, és milyen könnyen bújunk védőpáncélba, vonulunk védekezésbe.

Az agy működésének közvetlen megfigyelése révén ma már szinte szemmel láthatóvá váltak az önvédelmi mechanizmusok. Abban a pillanatban, hogy megszólal a riasztó – “Vigyázz! Támadj, vagy menekülj!” –, az agy rögtön mérlegel: “Nem túl sok ez a stressz nekünk? Adjam az érzéstelenítőt? Nem több ez, mint amit ez a gyerek el tud viselni?”

Pedig a kiabálás és az ijesztő fellépés csak akkor hatásos, ha a gyerek felfogja a figyelmeztető jelzést, és meglátja a veszélyt. A gyereknek éreznie kell a figyelmeztető jelzéseket ahhoz, hogy vigyázni tudjon. Ha az agy beadja az érzéstelenítőt, ha a gyerek védekezni kezd a túl sok ijedtség okozta stressz ellen, akkor hiába kiált rá az anyukája, és hiába fenyegeti az apukája. Nem hat rá, és nem is lesz elővigyázatos.

Az ijesztő, fenyegető fellépés kockázata

A kiabálás és az ijesztő fellépés azt a riasztórendszert rongálja, aminek az volna a funkciója, hogy a gyereket óvatossá, körültekintővé, elővigyázatossá és lelkiismeretessé tegye.

A sok kiabálás, fenyegetés, ijesztgetés, az ijesztő következmények gyakori kilátásba helyezése, a félelmetes történetekkel való riogatás, a felnőttek részéről minden ijesztő fellépés abból a célból történik, hogy a gyereket lefékezze, megszeppentse és óvatosságra intse. De ha ezt a gyerekünk egyéni érzékenységéhez képest túlzásba visszük, a fegyver visszafelé sülhet el, mivel a riasztórendszer finom műszer. A gyerek agya egyszer csak megelégeli a dolgot, és onnantól kezdve kivéd mindent, ami túl nagy stresszt okozhat.

Az agy kivéd mindent, ami megsebezhet

Az érzékeny szív védőkérget épít maga köré. Kiiktatja a fájdalmat okozó érzéseket. A figyelmeztető jelzések most már nem zavarják. Rákiabálsz? Rá se ránt. A füle botját se mozdítja! Rengeteg olyan gyerek szaladgál a világban, aki sose érez olyanokat, hogy “megijedtem, félek, nem érzem magam biztonságban”. Nem aggódik, nem is elővigyázatos. De a szülők között is sok akad, aki elveszítette az érzéseit: például, aki arra büszke, hogy az ő fia nem fél semmitől! Szerintem ez nem igazán jó jel. Inkább aggasztó.

Isten minden egyes embert működő riasztórendszerrel teremtett. De ha lestrapáljuk, agyon túráztatjuk, akkor elromlik, mert az agyunk úgy ítéli meg, hogy annyi stresszt nem tudunk elviselni. Egy hároméves gyerek már tudja, hogy a világ nem biztonságos hely. És amikor ennek ellenére sose mondja, hogy fél, vagy megijedt valamitől, akkor valószínű, hogy már túlszaladt a riasztórendszere és kiakadt.

A védekező agy igyekszik a sérülékenységet csökkenteni: minden olyan hatás ellen védekezik, ami túl nagy stresszt okoz

védekező állapot - az agy kivéd mindent, ami megsebezhet

Az észlelés szintjén: Szorongások, fóbiák

Amikor a gyerek nem észleli, hogy honnan jön a veszély, akkor az állandó veszélyérzet elszabadul… és beköszönt a szorongás. Tartós szorongás akkor alakul ki, amikor a gyerek nem érzi magát biztonságban, de nem tudja, nem észleli, hogy mi a baj (ld. még: szorongás). Az agya ilyenkor kitalált válaszokkal siet a segítségére. Ezek a fóbiák. A szorongó kisgyerekek tele vannak irracionális félelemmel: a póktól, az ágy alatt lakó mumustól a falon mozgó árnyékoktól… bármitől. Állandó veszélyérzetük van. A tartós védekező állapot téveszmék formájában is jelentkezhet.

Az érzések és indulatok szintjén: Nyugtalanság, figyelemzavar

A védekező állapot mélyebb szintjén a kisgyerek már nem panaszkodik félelmekről, mert már a biztonságérzet alapélménye is elmúlt, vagy hiányzik. Nem szorong, nem fél, mégis olyan nyugtalanul viselkedik, mint akit valami veszély fenyeget. Ideges, nem tud megülni a fenekén, nem tud odafigyelni semmire, mert folyton mindenre figyel (ld. még: figyelemzavar). Intézeti gyerekeknél tömegesen megfigyelhető ez a jelenség, a pásztázó, ide-oda járó tekintet. Hiába beszélsz hozzá, nem néz a szemedbe, mert a tekintete ide-oda jár, mert nem hagyhat ki semmit, ami a látókörében történik. Mintha állandóan azt lesné, honnan jön a támadás. Nem tud 10-15 másodpercnél hosszabb ideig egy dologra fókuszálni. A figyelemzavarok nagy részét is a kiakadt riasztórendszer okozza. A gyerek semmire nem tud koncentrálni – és egyfolytában nyugtalan.

De ennél is rosszabb, amikor már élettani hatása is van a védekező állapotnak.

A szervek és a kémiai háztartás szintjén: Veszélykeresés

Amikor a gyerek agya beadta az érzéstelenítőt az érzelmi fájdalom ellen, teljesen elvész a sebezhetősége. Ebben az állapotban a veszély nem tölti el rossz érzéssel, sőt, feldobja. Ezt az élményt keresik az új adrenalin-függők (ld. még: adrenalin).

Az idegrendszer védekező állapotából eredő a problémákat nemcsak a rosszul választott fegyelmező eszközök okozzák. Bárhonnan érhetik a gyerekeket a legkülönbözőbb fenyegető, félelemkeltő élmények, és amikor a stressz huzamosabb időn keresztül eléri a tűrőképességük határát, ami egyénenként nagyon különböző, akkor az agy hozzálát a védelem megszervezéséhez, és a riasztórendszer használhatatlanná válik.

Nem mindig a szülő tehet arról, hogy egy gyereknek meghibásodik a riasztórendszere. Azért említem ezt mégis a fegyelmező módszerek kapcsán, mert, ha fontos felnőtt vagy egy gyerek életében, akkor a veled való meghitt, bizalmas kapcsolat az, ami megőrizheti a szíve érzékenységét; de ha a viselkedésén dolgozva a biztonságos kapcsolat fenntartását véletlenül elhanyagolod, fontos szereped lehet a kemény szív kialakulásában is.

Tudnod kell tehát, hogy a hagyományos, “elrettentő” fegyelmező módszerek a riasztórendszer bekapcsolásával hatnak, és ezen az úton teszik óvatosabbá a gyerekeket; de a kiabálás, az ijesztő történet, és a fenyegetés csak addig hat a gyerekre, amíg egyáltalán érzi a saját figyelmeztető érzéseit (= amíg meg tud ijedni). Amikor túl nagy a stressz, amikor tőled és más forrásokból  túl sok bántás éri, az agy “beadja az érzéstelenítőt”, védőkérget növeszt a gyerek érzékeny szíve köré. Ettől kezdve a gyereket már nem rázza meg és nem teszi elővigyázatossá az, ami korábban még hatott rá.

Az a baj, hogy ha ezt nem tudod, akkor hangosabban kezdesz üvölteni, amikor úgy tapasztalod, hogy a gyerekednek “romlik a hallása”, és már nem figyel rád, amikor a normális hangodon beszélsz. Magától értetődőnek tűnik, hogy fel kell tekerni a hangerőt. Igyekszel erélyesebben fellépni. Erélyesebb figyelmeztetés, több fenyegetés hangzik el. Sok bajt megelőzhetnél, ha el sem indulnál ebbe az irányba.

Lehet, hogy van otthon egy olyan gyereked, akivel szemben, ha csak egy picit is felemeled a hangodat, rögtön odafordul, és már hallod is, amit vártál: “Mi az? Anya, mi a baj?” És ez jó jel.

onvedelem-02De lehet, hogy olyan gyereked is van, aki a felemelt hangra is kőmerev, kifejezéstelen arccal néz rajtad keresztül. Nem kérdezi, hogy “mi baj van?” Úgy tűnik, hogy semmilyen hatással nem vagy rá.

Mit teszel ilyenkor?

Ha nem tudod, mi zajlik a felszín alatt, egyre hangosabban üvöltesz. Ha a gyereked riasztórendszere nem működik rendesen, az garantáltan üvöltözésre ösztönöz. Ezért kell értened, hogy mi történik, mert nem az a megoldás, hogy megtanulsz hangosabban üvölteni az érzékeny gyerekeddel, aki már védekezésbe vonult, és egyáltalán nem látszik érzékenynek.

Azt kell valahogy elérned, hogy visszakapja az érzékenységét, és ismét meg tudjon ijedni! A kemény szívét kell újra érzékennyé tenned, és ha erre gondolsz, akkor számodra is világos lesz, hogy ez nem fog menni erélyesebb fellépéssel és még hangosabb üvöltözéssel.

Ha a gyerekednek még érzékeny a szíve, akkor szükség esetén tudsz rá hatni azzal, hogy megemeled a hangodat egy kicsit. De tudnod kell, hogy működik a riasztórendszer.

A kiabálás és az ijesztő fellépés megkeményíti a gyerek szívét, és rongálja a riasztórendszere érzékenységét. Az “elrettentő” módszerek, ha többet használjuk őket, mint amennyit a gyerekünk érzékenysége elbír, hamar visszaütnek.

A félelemkeltés visszaüt

Elég csúnyán, mert azt a riasztórendszert használja el, aminek az a funkciója, hogy a gyereket óvatossá, körültekintővé, elővigyázatossá és lelkiismeretessé tegye.

Pedig pont ezen dolgozunk, amikor fegyelmezünk: azt akarjuk, hogy a gyerekünk óvatos, körültekintő, elővigyázatos és lelkiismeretes legyen. Egyetlen gyerek sem születik ezekkel a tulajdonságokkal. Nem öröklik egyikőtök családjától sem. Sőt, nem is lehet őket megtanítani arra, hogy ilyenek legyenek! Annak ellenére, hogy sok szülő egyfolytában ezen fáradozik. Az ilyesmit nem tanulás útján szerezzük! Ha már óvatos, körültekintő, elővigyázatos és lelkiismeretes a gyereked, nagyon ritkán lesz szükség arra, hogy fegyelmezd, mert az ép és érzékeny riasztórendszere elvégzi helyetted a figyelmeztetés, helyesebben az ön-fegyelmezés munkáját. Az ép riasztórendszer gondoskodik arról, hogy a gyerekek elkerüljék a bajt.

Kellő érzékenységre, ép riasztórendszerre volna szükség ahhoz, hogy bármilyen figyelmeztetés és fegyelmezés hasson a gyerekünkre. Ahhoz viszont meg kell őriznünk a szíve érzékenységét – azon kellene fáradoznunk, hogy ne növesszen védőkérget a szíve köré lelki sebek ellen. Lelki sebeket viszont legkönnyebben azok okoznak, akikhez a gyerek mélyen kötődik.

Ha azt tapasztalod, hogy a gyerekedre nincs hatással, hogy egy picit megemeled a hangodat, akkor ne emeld fel még jobban, hanem halkítsd le! Ebben a dologban szembe kell menned az ösztöneiddel, mert ha nem hallja meg a hangodat, az azt jelenti, hogy kezdi elveszíteni az érzékenységét.

A gyerek érzékenységéhez képest túlzott, vagy túl gyakori félelemkeltés azt a riasztórendszert rongálja, ami a gyereket óvatossá, körültekintővé, elővigyázatossá és lelkiismeretessé tehetné. Nagyon, de nagyon csínján kellene vele bánni!

Isten halk és szelíd hangja

“Az ÚR ezt mondta: Jöjj ki, és állj a hegyre az ÚR színe elé! És amikor elvonult az ÚR, nagy és erős szél szaggatta a hegyeket, és tördelte a sziklákat az ÚR előtt; de az ÚR nem volt ott a szélben. A szél után földrengés következett; de az ÚR nem volt ott a földrengésben.
A földrengés után tűz támadt; de az ÚR nem volt ott a tűzben. A tűz után halk és szelíd hang hallatszott.
Amikor Illés ezt meghallotta, palástjával eltakarta az arcát, kiment, és megállt a barlang bejáratánál. Egy hang pedig így szólt hozzá: Mit csinálsz itt, Illés?”
– 1Királyok 19:11-13

MIT TEGYEK a kiabálás helyett?

A kapcsolatra épülő fegyelmezés BIZTONSÁGOS alapelemei:

  1. Jó akar lenni a kedvedért? Őrizd és tápláld a szándékát!
  2. Akarsz tőle valamit? Előbb vedd fel a kapcsolatot, csak utána térj a tárgyra!
  3. Hidalj át minden szakadékot!
  4. Tudd, hol van a természetes hatalmad határa!
  5. Ne a viharban próbálj haladni!

A kapcsolatra épülő fegyelmezés EGÉSZSÉGES mesterfogásai:

  1. Hívd elő a saját jó szándékát!
  2. Hívd elő a saját ellentmondásos indítékait!
  3. Hívd elő az elengedés könnyeit!

Az éretlenek fegyelmezése – tartalék elemek:

  1. Vállald a felelősséget!
  2. Rendszer és jó szokások segítségével tartsd fenn a rendet!
  3. Azt kormányozd, ami a gyerekedet kormányozza!
  4. Egyszerű forgatókönyvekkel javítsd a viselkedését!