Mi történik, amikor megfenyíted a gyerekeidet?

« KÉK fegyelmezés

A félelemkeltő módszerek hatásmechanizmusa és kritikája 1. rész2. rész

Évszázadokon át a testi fenyítés volt a legtöbb kultúra bevett fegyelmezőeszköze. Sérti az ízlésedet? Nem érted, hogy voltak képesek nagyanyáink szorgalmasan fenekelni a gyerekeiket? Vagy téged is így neveltek? Téged is arra tanítottak, hogy a lelkiismeretes szülő nem vonja meg a “fenyítő botot” a gyerekétől, akiért felelős? Nem vagy benne biztos, hogy tényleg annyira jó dolog, de megbízható alternatívát sem ismersz?

testi fenyítés

Akárhogy is a viszonyulsz a testi fenyítéshez, segíthet, ha érted, miről is szól tulajdonképpen, és miért alkalmazták nagyanyáink olyan nyugodtan. Akár a fenyítéshez ragaszkodó szülők táborába tartozol, akár mással szeretnéd helyettesíteni, tudnod kell, mi történik, amikor kikap egy kisgyerek. Ahhoz, hogy kialakítsd a saját véleményedet, tudnod kell, miről szól a testi fenyítés, mitől hat, amikor hat, és milyen kockázatokkal jár?

Két idegrendszeri folyamatot érint: a riasztórendszer működését, és az adaptálódás (alkalmazkodás) folyamatát.

HOGYAN HAT A TESTI FENYÍTÉS, amikor hat?

Amikor a gyerek számít arra, hogy ki fog kapni, ha “rosszat” csinál, a riasztórendszere elővigyázatossá teszi. Hogy ez hogy zajlik, és ilyenkor mi történik a riasztórendszerrel, azt leírtam az előző bejegyzésben: Mi történik, amikor kiabálsz a gyerekeiddel? Igen, elég könnyű belátni, hogyan hat az idegrendszerre, és miért kockázatos bármilyen ijesztő szülői magatartás.

De a testi fenyítéssel kapcsolatban egy másik belső folyamat is felmerül, ami szorosan kapcsolódik az önfegyelem természetes és egészséges kialakulásához, ez pedig az adaptáció: az alkalmazkodás folyamata.

Az adaptáció hiábavalóság-élménye

A gyerek személyiségében akkor történik egy-egy minőségi előrelépés (a formálódás útja valójában sok-sok kisebb-nagyobb lépésből áll), amikor az akarata, törekvése vagy vágya olyan akadályba ütközik, amit nincs módja elhárítani, kikerülni, vagy megváltoztatni. Anya kijelenti, hogy “nincs több palacsinta, most adtam oda a testvérednek az utolsót”. Apa nem hajlandó elolvasni mégegy mesét. Elvész a kedves kutyus, és többé nem kerül elő. Mielőtt felszállunk a buszra, le kell tenni az egész kirándulás alatt cipelt gyönyörű botot. A Boldizsár nem hívott meg a születésnapjára.

Amikor ilyenek történnek, a gyerek azzal szembesül, hogy hiába akar valamit nagyon, mégsem teljesülhet az akarata. Ahhoz, hogy törekvése hiábavalóságát elfogadja, és a valós helyzethez sikeresen tudjon alkalmazkodni, előbb át is kell ÉREZNIE az ügy hiábavalóságát. Csak akkor találhat más megoldást, ha nem ott toporog tovább, ahol nincs tovább járható út. Előbb el kell engednie hiábavaló törekvését ahhoz, hogy megtalálja a továbbvezető utat.

Az adaptáció az ember sikeres válasza a hatáskörén kívül eső környezeti kihívásokra, akadályokra. Amit nem alakíthatok, az engem alakít. Pszichológiai értelemben tehát az adaptáció olyan alkalmazkodás, amelynek része a meghiúsult törekvés elengedése, és az új befogadása is. Az adaptációs folyamat során a személyiségben minőségi előrelépés: teljesebbé, életképesebbé formálódás következik be. De hogy zajlik ez a folyamat?

Az elengedés könnyei

A sikeres alkalmazkodás nem racionális síkon zajlik. Csupa indulat és érzelem az egész (ugyanúgy, mint a riasztórendszer esetében).

konny-tragedia-szimbolumA könnycsepp évezredek óta az emberi alkalmazkodás jelképe. A görögök az élet nagy hiábavalóságait tragédiának nevezték, szimbóluma pedig, a könnycsepp, egyúttal az emberi alkalmazkodás, a formálódás jelképe is. Az elengedés könnyeit akkor sírjuk, amikor rajtunk változtat az, amin nem tudunk változtatni. Az adaptációs folyamat útja tehát az elengedés könnyein keresztül vezet. A könny persze csak metafora – az elengedés könnyeit a nagyobbak és a felnőttek gyakran már befelé sírják; a meg nem valósult vágyak, a törekvések hiábavalóságát, a bánatot nem mindig kísérik valóságosan kicsorduló könnyek.

Amikor viszont igen, az elengedés könnyei kémiai szempontból is különböznek minden más könnytől. Tele vannak méreganyaggal. Ezért érzünk megkönnyebbülést, miután jól kisírtuk magunkat valami olyan dolog miatt, amin nem tudunk változtatni.

Hogy kapcsolódik mindez a testi fenyítéshez?

Hát úgy, hogy ezért találta fel a verést egyik kultúra a másik után. Miért? Hogy egy kicsit rásegítsen a meghiúsulás átélésére, és kifakassza az elengedés könnyeit. Nagyanyáink, amikor elagyabugyáltak egy rakoncátlan gyereket, azért tették, hogy jól kisírja magát azon, amin nem tud változtatni. “Nincs időm itt ülni és kivárni, míg magától rájön, hogy nincs mit tenni, mint sírni… hát segítek neki egy kicsit! Ne toporogjunk, térjünk a tárgyra!” Lényegében ilyesféle intuitív népi bölcsesség állt a testi fenyítés hátterében. De már nem mehetünk vissza; a megváltozott társadalmi szerkezet, a család biztonságot nyújtó szerepének drasztikus csökkenése mellett félelemkeltő eszközök nem maradhatnak a lelkiismeretes szülő fegyelmező eszköztárában.

Valódi önfegyelemhez a meghiúsult vágyakon keresztül vezet az út

labirintusA növekedést, a fejlődést nem az támogatja, ami úgy megy, mint a karikacsapás. Agyunk akkor lép előre a fejlődésben, amikor nem tudunk gondtalanul haladni előre, mert valami elállja az utunkat. Ezt jelképezi a labirintus. A fejlődésünk szempontjából tehát életünk legjobb lehetőségei azok, amikor nem vezet út előre. Ez a kihívás, ez a csődhelyzet az, ami az agy fejlődését előidézi. A zsákutcából ki kell keverednünk, és közben kénytelenek vagyunk változni. A hiábavalóság élményén és az elengedés bánatos könnyein, az alkalmazkodás folyamatán keresztül vezet a növekedés útja. Amikor tehát egy gyerek akarata akadályba ütközik, csalódni kényszerül és bánatában sírva fakad, akkor olyan élményben van része, ami szükséges az egészséges fejlődéséhez. Ettől fog az agya növekedni és a személyisége életképesebbé formálódni.

repa-bot-szamar-flA hagyományos fenyítéssel együtt sajnos a könnyek bölcsességét is magunk mögött hagytuk – és ma már nem értjük, hogy a fegyelmezés egészséges, természetes folyamatának milyen fontos része az őszinte bánat (ugyanakkor egyáltalán nem szükséges a félelem, vagy a felfüggesztett kapcsolat). Azt hisszük, hogy üzletet kell kötni a gyerekkel, érdekeltté kell tenni ahhoz, hogy jó irányba menjen. Répával és bottal ösztökéljük a szamarat, jutalmazással és büntetéssel akarjuk rávenni a gyereket, hogy a kijelölt úton járjon. Mennyire felszínes, mennyire méltatlan!

A jellembeli formálódás, a fejlődés útja nem a behaviorista megerősítésen és kioltáson, hanem a meghiúsult vágyakon, az elengedés bánatos könnyein és a megvigasztalódáson, tehát az alkalmazkodás folyamatán át vezet. Az összetörtség élményén keresztül, amikor elsiratjuk azt, amit nagyon akartunk, de nem lehet… utána pedig megvigasztalódunk, megnyugszunk, és a nyugalomból erőt merítve újra kezdünk játszani, felfedezni a világot és alkotni. Az egészséges fegyelmezés ezen a természetes úton vezeti végig a gyereket, mert ez az út vezet az érettebb személyiséghez és a valódi önfegyelemhez. Erre az útra kell valahogy visszatalálnunk, de nem a félelemkeltés, hanem a szeretet eszközeivel.

Ezt az utat jelképezi a labirintus. Aki benne jár, nem akkor fejlődik, amikor gond nélkül sikerül kitalálnia, hanem amikor olyan zsákutcába téved, ahonnan nem mehet tovább. Valaminek vége kell, hogy szakadjon, mielőtt új kezdődhet. Ez a biztonságos és egészséges fegyelmezés alapelve. A halálból fakad az élet. Először a tél jön, csak utána a tavasz. Először a kereszt, csak utána a feltámadás. Ez az alapelv. Az összetörtség, az elengedés, a továbblépés, és az új élet alapelve. Az adaptáció arról szól, hogy elestem és felállok – a régi elmúlt, és íme: újjá lett minden.

A gyerek akkor jut el a nyugvópontra, amikor az agya átvált a szimpatikus idegrendszeri üzemmódból a paraszimpatikusba. Onnan, hogy valamit mindenáron el akar érni, oda, hogy elfogadja: nem fog menni. A küzdelemből a nyugalomba.

Követelődző gyerekek

Ma új szót használunk az elkényeztetett, követelődző gyerekekre. Azt mondjuk, hogy “jár nekem” mentalitás. De ugyanarról van szó: nem bírja elviselni, hogy valami ne úgy legyen, ahogy ő akarja. Miért? Mert nem sírt még eleget amiatt, hogy a dolgok nem úgy mennek, ahogy ő akarja. Ez nem racionális, hanem érzelmi ügy. Miért van annyi követelődző gyerek? Mert kiestünk a szülői szerepünkből: nem nevelünk, és nem fegyelmezünk!

Az is a szülői szerepünkhöz tartozna, hogy segítsük a gyerekeink alkalmazkodását ahhoz a világhoz, amelyet nem mindig ő irányít. Az az ember erős és életrevaló, akiben megvan a kellő reziliencia, rugalmas ellenállóképesség. Elesik, de feláll. Hajlik, de nem roppan meg. Aki nem tanul meg alkalmazkodni, az beleroppan a csalódásaiba. A fegyelmezés munkája nem abból áll, hogy a gyerekre erővel rákényszerítjük a pillanatnyi akaratunkat. Hosszú távra kellene berendezkednünk: a jelleme, az életképessége a fontos; ehhez képest másodlagos, hogy mennyire kifogástalanul viselkedik. Hozzá kellene őt segítenünk ahhoz, hogy a szíve gyengéd, puha és érzékeny maradhasson, és mégis ellenálló, mégis rugalmas. Még mindig ez volna a dolgunk.

A hatékonyság feltételei

A testi fenyítés a többi félelemkeltő fegyelmező módszerhez hasonlóan csak akkor hatásos, amikor a gyerek szíve még ép, azaz elég érzékeny: felfogja a figyelmeztető jelzéseket, és átérzi törekvése hiábavalóságát.

Vágyaink és terveink meghiúsulása, törekvéseink hiábavalóságának átélése az egyik legfájóbb érzés. Átéljük benne a kiszolgáltatottságunkat, a sebezhetőségünket. A reziliencia, a lelki immunrendszer, az alkalmazkodóképesség csak addig fejlődik, amíg érzékeny és képlékeny valakinek a szíve. Sok gyerek pedig védőkérget növeszt a szíve köré, hogy megvédje magát a fájó érzésektől. Önvédelemre rendezkedik be minden olyan kisgyerek, akit nem véd a róla gondoskodó felnőttekhez fűződő meghitt kapcsolat.

Amikor egy gyerek érzelmileg érzéketlenné válik, először a könnyeit veszíti el. Még sír, amikor megüti magát, de már nem sír, amikor nem lehet meg az, amit akar. Már nem bánatos lesz, csak frusztrált és dühös. Akinek megkeményedett a szíve, az nem érez szomorúságot, nem lesz bánatos és csalódott. Sok fájdalmas dolog történhet vele, de neki nem fáj; így viszont nem is zajlik le benne az, amitől fejlődni tudna: az alkalmazkodó folyamat, a rugalmas regenerálódás (reziliencia). Nem változtat rajta, amin nem tud változtatni. Nem formálódik, nem fejlődik a jelleme. Nem erősödik a lelki immunrendszere. Nem tudja feldolgozni, hogy valami nem úgy alakul, ahogy akarta. Nem hajlik, hanem törik. Ha elesik, nem tud felállni. Nincs keljfeljancsi-képessége.

Kockázatok és mellékhatások

A fenyítés, mint minden más félelemkeltő nevelőeszköz, próbára teszi a gyerek és a szülő biztonságos kapcsolatát, aminek a megőrzése ma fontosabb, mint korábban bármikor!*

“A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben.”
– 1János 4:18

A fenyítés kemény szívhez vezethet

A fenyítéshez fűződő érzelmi fájdalom ellen a szív azzal védekezhet, hogy megkeményedik és érzéketlenné válik, aminek következtében a gyerek sem a veszélyre figyelmeztető jelzéseket nem fogja fel, sem azt nem érzi át, hogy a törekvése hiábavaló. A kemény szív pedig nemtörődöm és agresszív magatartáshoz vezet.

Nagyanyáink számára, akik a hagyományos fenekest osztották, a fenyítés nem a félelemkeltés eszköze volt. Azt “közölték” a gyerekkel, hogy hiába próbálkozol, most nem lesz meg, amit akarsz – ideje sírni, hát essünk túl rajta. Ez többé-kevésbé működött is abban az időben, amikor a gondoskodó-elfogadó szülő-gyerek kapcsolat folyamatosan kielégítette a gyerekek kötődő éhségét. Az egészséges fegyelmezésnek korábban sem volt köze a gyerekek bántalmazásához. Testi vagy érzelmi bántalmazásnak nincs helye a biztonságos és egészséges fegyelmezés eszköztárában. A célravezető és mértéktartó testi fenyítés mára már kikopott a kultúránkból; nemcsak a gondolkodásunk változott, hanem az életmódunk is. Amikor reggel leadjuk a gyerekeinket az óvodában, vagy az iskolában, és csak az estéket és a hétvégéket töltjük velük együtt, lehetőségünk sincs a gondoskodó-elfogadó szülő-gyerek kapcsolat folyamatosan kielégítésére. Ezért nem is engedhetünk meg magunknak olyan fegyelmező módszereket, amelyek a kapcsolati tőkénket tovább apasztják. Mai ételtvitelünk mellett túlságosan kockázatos.

Nagyanyáink még nem keverték össze a fenyítést a behaviorista büntetés “kioltás” teóriájával. Ők még tudták, hogy az elnáspángolt gyereknek nem a fájdalomtól, hanem a vágyairól való lemondás miatt kell sírva fakadnia. A korabeli testi fenyítés célja tehát nem a testi fájdalom-okozás volt (ami elveszi a csirkefogó kedvét a rosszalkodástól), hanem a végleges útlezárás megértetése a gyerek valamilyen törekvése előtt. Ha nem fakadt sírva, rögtön tudták, hogy baj van. És nem az volt a baj, hogy a gyerek rossz fát tett a tűzre. Az igazi baj az volt, hogy nem fakad sírva miatta.

Amikor valaki büntetésből náspángol egy gyereket, mert azt hiszi, hogy maga az eljárás fegyelmez, akkor nem érti, hogy mit tesz, és minek kellene történnie. Nagyon valószínű, hogy árt vele, hiszen úgy használ egy kockázatos eszközt, hogy azt sem tudja, mire való.

A fenyítés frusztrációt okoz, ami agresszióhoz vezethet

Az agresszió támadó impulzus, ami egy másik zsigeri indulatból, a frusztrációból fakad. Amikor meghiúsulnak a teveink, akkor frusztrálódunk. Először megpróbáljuk a dolgokat megváltoztatni úgy, hogy menjen az, ami nem megy.

A gyerek sok mindennel találja szembe magát, amit nem áll módjában megváltoztatni. Lépten-nyomon szembesül vágyai és tervei meghiúsulásával. Újra meg újra át kell élnie törekvései hiábavalóságát.

Természetes, hogy először változtatni próbál a helyzeten. Ha a szülői tiltás állja útját, követeli a változást; mindent megtesz azért, hogy Anya és Apa meggondolja magát.

korforgalom-frusztracio-alkalmazkodas

Ha olyasmi ellen küzd, ami nem fog megváltozni, az lenne az egészséges folyamat, ha el tudná engedni, amit nem kaphat meg, mert akkor tovább mehet az alkalmazkodás felé vezető úton. Szomorú lesz, elsírja az elengedés könnyeit, Anya ölében megvigasztalódik, megnyugszik, és továbblép. Így néz ki, amikor a frusztráció az alkalmazkodás folyamatán keresztül a fejlődést szolgálja.

Ha viszont a gyerek nem tud végigmenni ezen az úton, akkor a frusztráció rossz irányba fordul. Amikor valami megakadályozza, hogy a frusztráció megtalálja az alkalmazkodáshoz vezető kiutat, agresszióvá válik. Ez történik akkor, ha a gyerek nem fogja fel, hogy amit akar, az nem lesz meg; ha nem képes átérezni igyekezete hiábavalóságát. De ez történik akkor is, ha nincs senki, akinek az oltalmában megszégyenülés nélkül kisírhatja magát. Ha Anya és Apa nem viszi végig, amit elkezdett: csak a hiábavalóságot képviseli azzal, hogy fenyít, de a vigasztaló szerepét már nem tölti be, hanem magára hagyja a gyereket a frusztrációjával, vagy a bánatával. És ugyanez történik, ha a gyerek már kemény önvédő kérget növesztett a szíve köré, és nem is érzi a bánatát, nem is fakad sírva. Ilyenkor fordul rosszra, ilyenkor torkollik agresszióba a frusztráció.

korforgalom-frusztracio-agresszio

A frusztráció zsigeri indulat, és valahol ki kell szabadulnia. Ha nem talál kiutat abban, hogy a helyzet megváltozik, és abban sem, hogy a gyerek elfogadja a megváltoztathatatlant és alkalmazkodik, akkor támadó impulzussá válik. Támadó impulzus az, amikor a gyerek harapni, ütni, rúgni, törni-zúzni akar, vagy saját magát kezdi bántani. Minden alkalommal, amikor a gyereked harap, üt, rúg, tör és zúz, vagy kárt tesz magában, tudhatod, hogy egy frusztrált gyerekkel van dolgod, akiben a zsigeri indulat nem találta meg a megfelelő kiutat. Frusztráció érte, és nem tudott alkalmazkodni. Még nem engedett el, nem siratott el valamit, amin nem tudott változtatni.

A testi fenyítés mindig értelmetlen: néha csak fölösleges, máskor veszélyes is!

A testi fenyítés értelmetlen és kockázatos nevelőeszköz. Ha a gyerek szíve elég érzékeny, és érzi a figyelmeztető jelzéseidet, és azt is, amikor az akaratod elleni küzdelem hiábavaló, akkor körültekintő lesz, és szomorúan elfogadja a korlátot, amit állítottál. Ilyenkor fölösleges rátenni még egy lapáttal és még meg is verni. Fölösleges, mert már megvan, amit el akarnál érni a fenyítéssel.

Ha a gyereked már védekezésben van: a szíve már kérges és kemény, akkor nincsenek meg a fenyítés hatékonyságának a feltételei! Kemény, védekezésben lévő szív esetén a fenyítés hatástalan marad, és tovább ront a már rossz helyzeten: tovább keményíti a szívet.

A fenyítés azzal, hogy kemény szívhez vezethet, azokat a feltételeket ássa alá, amelyek a hatékonyságát tudnák biztosítani. Egyszerűen túl kockázatos. Helyette érdemes mélyebben megérteni a biztonságos és egészséges fegyelmezés elemeit, és jobb utat találni a gyerekeink fegyelmezésére.

Mit tegyek, amikor a gyerek agresszív és támad?

Először is jó lenne megérteni, mi volt a baj, mi okozta a frusztrációt. Ha a gyereket kérdezed: “Hát ezt meg miért csináltad?” – rendszerint nem tudja. De ha már kérdezed, kitalál valami magyarázatot. “Ő kezdte. Elvette a játékomat.” És akkor meg kell hallgatnod a másik oldalt, és látni fogod, hogy nem egészen úgy volt, és meg kell állapítanod, kinek volt igaza… kilátástalan kulimászba keveredhetsz. Általában tehát nem túl célravezető úgy kideríteni a bajok eredetét, hogy a gyereket kérdezed. Azért sem, mert ezzel kialakulhat benne a rossz szokás, hogy megmagyarázza, miért csinált olyasmit, ami, bármi is az oka, nem elfogadható.

Amikor a gyerek támad, annyit biztosan tudhatsz, hogy

  • valami nem úgy ment, ahogy akarta – FRUSZTRÁCIÓ érte;
  • valamibe beleütközött, amit nem tudott megváltoztatni – HIÁBAVALÓSÁGGAL szembesült, és
  • még nem engedte el azt, amin nem tud változtatni – nem történt meg az ALKALMAZKODÁS.

Tehát tudhatod, hogy egy frusztrált kisgyerek áll előtted, akit a frusztráció nagy indulata elindított a körforgalomban, és nem talált más kiutat. Mi tehát a megoldás?

A gyerek akkor jut el a nyugvópontra, amikor az agya átvált a szimpatikus idegrendszeri üzemmódból a paraszimpatikusba. Onnan, hogy valamit mindenáron el akar érni, oda, hogy elfogadja, hogy nem fog menni, és elgyászolja a meghiúsult vágyát. A küzdelemből el kell jutnia a nyugalomba. Egyedül a bizalmas kapcsolat közegében van arra mód, hogy a szerető szülő végigvezesse a gyerekét ezen az úton.

adaptacio-kuzdelembol-nyugalomba

Ugye, mennyire más ez a kép, mint az, amelyikkel ez az írás kezdődött (ld. fent)? Ez a különbség a biztonságos és egészséges fegyelmezés, és a büntető fenyítés között. A nagy kihívás, és a gyengéd, de határozott szülő fegyelmezési feladata:

  1. A dühös gyereket valahogy bánatos gyerekké kell tenned,
  2. a bánatos gyereket pedig meg kell vigasztalnod.

Így végződhet jól az, ami a frusztrációval elkezdődött. Ha te okoztad a frusztrációt: ezzel viszed végig és fejezed be azt, amit elkezdtél.

Nem könnyű EGYSZERRE a hiábavalóság képviselőjének, ÉS a vigasztalás angyalának IS lenni. De ez a dolgunk! Munkaköri kötelesség. A szülő kettős ügynök – nemet mond és korlátoz ott, ahol szükséges, de meg is vigasztal.

Isten így bánik velünk. Jób könyvéből idézek:

“Ő megsebez, de be is kötöz; összezúz, de keze meg is gyógyít.”
– Jób 5:18

A gyerekeink számára az a biztonságos és egészséges fegyelmezés, ha ennek szellemében bánunk velük mi is. A fegyelmezésnek ez az egyik legfontosabb része: a szerető szülő korlátoz ott, ahol szükséges, és ez frusztráló, fájdalmas. De nem hagyja magára a gyerekét, akit szeret, hanem meg is vigasztalja. A bizalmas kapcsolatban a gyerek a korlátok, az akadályoztatás, a meghiúsult vágyak fájdalmával is Édesanyjához, vagy Édesapjához mehet és az ő karjaiban nyugodhat meg; a gyengéd és határozott szülő a gyerek menedéke, nyugvóhelye és vigasza.

Kapcsolódó írások:

MIT TEGYEK a fenyítés helyett?

A kapcsolatra épülő fegyelmezés BIZTONSÁGOS alapelemei:

  1. Jó akar lenni a kedvedért? Őrizd és tápláld a szándékát!
  2. Akarsz tőle valamit? Előbb vedd fel a kapcsolatot, csak utána térj a tárgyra!
  3. Hidalj át minden szakadékot!
  4. Tudd, hol van a természetes hatalmad határa!
  5. Ne a viharban próbálj haladni!

A kapcsolatra épülő fegyelmezés EGÉSZSÉGES mesterfogásai:

  1. Hívd elő a saját jó szándékát!
  2. Hívd elő a saját ellentmondásos indítékait!
  3. Hívd elő az elengedés könnyeit!

Az éretlenek fegyelmezése – tartalék elemek:

  1. Vállald a felelősséget!
  2. Rendszer és jó szokások segítségével tartsd fenn a rendet!
  3. Azt kormányozd, ami a gyerekedet kormányozza!
  4. Egyszerű forgatókönyvekkel javítsd a viselkedését!

_______________________

A gondolatmenet ihletője és a körforgalom ábrák ötletgazdája Dr. Gordon Neufeld fejlődéslélektani kutató, pszichológus, és A család ereje c. könyv egyik szerzője

* Itt kell megjegyeznem, hogy eszem ágában sincs szembeszállni a Biblia Istentől ihletett tanításával. Nem a Biblia hibája, hanem a fordításé, hogy több helyen úgy tűnik, mintha a Biblia kisgyerekek testi fenyítését propagálná. A részletekre most nem térek ki, de ahol olyasmit olvasunk, hogy “a fenyítés bölccsé tesz” (Péld. 29:15), ott helyesebb lett volna a fegyelmezés szót használni, mivel a magyar nyelvben a fenyítés szó hallatán testi fenyítésre, fenyegetésre és bántásra, valamilyen elrettentő hatású büntetésre gondolunk. Félelemkeltésre soha, sehol nem bátorít a Biblia, így gyerekek büntető fenyítésére, verésére sem.