Hívd elő az elengedés könnyeit!

« KÉK fegyelmezés

Fegyelmezz úgy, hogy az egészséges fejlődést támogasd!

A kapcsolatra épülő fegyelmezés egészséges mesterfogásai:

  1. Hívd elő a saját jó szándékát!
  2. Hívd elő a saját ellentmondásos indítékait!
  3. Hívd elő az elengedés könnyeit!

Az egészséges fegyelmezés harmadik mesterfogása: Hívd elő az elengedés könnyeit – segíts, hogy a gyereked megtalálja a saját szomorúságát és csalódottságát, amikor az akarata elmozdíthatatlan akadályba ütközik!

Hívd elő az elengedés bánatos könnyeit, ha lehetséges. Biztonságos családi légkörben természetes lehet, más gyerekek jelenlétében (pl. az iskolában) viszont nem elvárható, mert a gyerek attól félhet, hogy a többiek kinevetik. Szülőként vagy pedagógusként akkor segíthetsz egy gyereknek megtalálni a saját szomorúságát és felfedezni, hogy a meghiúsult vágyakkal is együtt lehet élni, ha előzőleg sikerült biztonságos légkört teremtened.

Hogy lehet előhívni az elengedés könnyeit?

Keverj egy kis szomorúságot a hangodba, amikor együttérzően a szemébe nézel vagy magadhoz öleled:
– Annyira sajnálom, hogy így történt! Nem ezt akartad! Nem erre számítottál!

Nem minden akadály te műved. Igen, a “meghiúsulás falával” találja magát szemben a gyereked olyankor is, amikor nemet mondasz valamire, vagy megakadályozod valamiben. De a való élet is sokszor produkál kudarcélményt, beteljesületlen vágyakat, visszafordíthatatlan veszteségeket a gyerek életében. Bármikor itt az alkalom az elengedés könnyeinek előhívására, amikor a gyereked azzal szembesül, hogy nem lehet meg az akarata. Amikor nem áll módjában a dolgokat úgy irányítani, ahogy szeretné.

Minden ilyen helyzet nagyszerű alkalom arra, hogy a gyerek előrelépjen a személyes érettség útján. Egy határ, egy korlát, bármilyen útjában álló akadály alkalmas erre. Ha együttérzéssel megérinted benne azt a fájó sebet, elősegíted, hogy az élete kis felhőiből leessen egy pár csepp szomorúság, egy pár csepp csalódás. Ezzel máris segítettél egy lépést tennie az érettség felé.

fegyelmezés

Minél közelebb jut egy gyerek a saját szomorúságához bármivel kapcsolatban, ami nem működhet, annál kiegyensúlyozottabbá és rugalmasabbá válik, és ebből kifolyólag annál jobban fog viselkedni.

Tudod, mi az oka annak, hogy újra meg újra ismételgetjük azokat a dolgokat, amelyek nem működnek? Ugyanaz, mint ami annak az oka, hogy valaki követelődző lesz, és eluralkodik rajta a “jár nekem” mentalitás; csak akkor érzi magát elviselhetően, amikor az történik, amit ő akar… Az az oka, hogy nem tanulta meg elfogadni és feldolgozni, hogy valami nem úgy történik, ahogy ő akarja. Hiányzik belőle a reziliencia.

A meghiúsult vágyak, az elengedés bánatos könnyei és a megvigasztalódás – az adaptáció folyamata – hatalmas dolog a fegyelmezésben, az önfegyelem kialakulásában!

A nevelés kapcsolat – és ezért semmit nem tanácsos benne mechanikusan végezni. A fejlődésben lévő ember, akinek a nevelésében részt veszel, élő személy és különleges: mindenki mástól különbözik. Nincs séma, ami ráillene; nincs módszer, amit, ha bevetsz, garantálni tudod a nevelés sikerét. A módszerek elterelik a figyelmünket a másik emberről a kapcsolatban.

A kapcsolat: tánc

Egy kapcsolatot – interaktív jellege miatt – leginkább a páros tánchoz lehet hasonlítani. Ugyanazt a zenét halljuk, ami keretet ad a mozgásunknak és segíti a harmóniát, de minden mozdulat, minden lépés, fogás, forgás a kapcsolatból, a kölcsönös egymásra figyelésből születik. Egyedi, eredeti, a pillanat műve. A tánctanulás során a mozgáskultúrát, stílust és a másikra való odafigyelés művészetét tanuljuk, no meg a lépéseket. A gyakorlott táncosoknál viszont az adott tánc lépései csak alapelemek, amelyekből minden alkalommal ők maguk komponálják meg a táncukat.

Ezeket a fegyelmező elemeket és mesterfogásokat is csupán tanult tánclépésként használd! Azért próbálom őket ennyire elmagyarázni, hogy segítsek megérteni a stílust, a szemléletet – de amikor ott vagy a gyerekeddel a kapcsolatban, akkor ketten együtt alkotjátok a táncot, a te vezetéseddel. Ne a koreográfia legyen a legfőbb gondod! Ne a lépéseket próbáld tökéletesen kivitelezni, hanem szemlélet, a zene ütemére lépjetek, együtt. A tánclépésekkel a fejedben, a zenével a füledben a gyermek jelzéseire figyelj, rajta tartsd a szemed… a jó táncos így vezeti és forgatja a partnerét. A gyermekeddel való kapcsolat táncában mindig a tiéd a vezető szerep.

apa-lanya-tanc-2

Nos, ott tartottunk, hogy elő kell hívnunk az elengedés könnyeit. Ezt is a bizalmas kapcsolat közegében, az elengedés tánca (adaptációs tánc) közben tudod megtenni.

Az elengedés tánca három lépésből áll:

  1. Szembesítsd a gyermeket a hiábavalóság falával!
  2. Maradj vele a veszteség élményében!
  3. Vigasztald meg!

1. Szembesítsd a hiábavalóság falával!

Az első lépés a veszteséggel, az akadállyal való találkozás. Néhány ilyen “találkozást” te magad vagy kénytelen összehozni, amikor nem engedhetsz meg valamit:

– Azt mondtam, NEM.
– Nincs több.
– Ennyi elég.
– Most csak egy mesét olvasunk.
– Letelt az idő, indulunk haza.
– Nem engedem, hogy hazahozd azt a beteg cicát.

A hiábavalóság falába való ütközések közül sokat mi, felnőttek hozunk össze. De a gyermek gyakran ütközik tőlünk független falakba. Zárva találjuk a fagyizót. A testvére nem engedi, hogy használja a filctollkészletét. Nem hívták meg egy szülinapra. Nem tud felmászni a kötélen. Veszít egy játékban. Messzire költözik valaki, akit szeretett. Elveszett a kutyája. A törött lábával nem szaladgálhat. Az allergiája miatt nem eheti ugyanazt, amit a többiek. A gyerekek sok törekvése meghiúsul, sok vágya nem teljesül. Ilyenkor is lehetsz a veszteség képviselője:

– Zsolti nem adta oda neked a filctollkészletét. Az az övé, és most nem akarja, hogy te is rajzolj vele. Nem, nem mondom meg neki, hogy adja oda. Nagyon sajnálom, kicsim. Most biztos csalódott vagy, mert szeretted volna kipróbálni azokat a filctollakat.

– A Marci meg a Julcsa kapott meghívót a Boldizsár szülinapjára, te pedig nem. Nagyon sajnálom. Nem, nem hívom fel az anyukáját. Értem, mennyire fáj neked, hogy ebből a szülinapból most kimaradtál. Hát persze, hogy fáj a szíved. Igen, én is szomorú vagyok. Gyere, bújj ide.

kamasz-23

Ha te már látod, hogy a gyermek olyan akadályba ütközött, amit nem fog tudni se elmozdítani, se átugrani, se megkerülni, de ő még nem látja, hogy értelmetlen ez a küzdelem; ha te már látod, hogy nincs mit tenni, mint tudomásul venni és elfogadni a veszteséget, akkor állj ki a hiábavalóság fala mellett és szembesítsd a gyermeket a valósággal. Megértően, de tarts ki, egészen addig, amíg a gyermekben megtörténik a könnyes fordulat. Gyengéd és határozott melléállással szembesítsd a hiábavalósággal:

– Semmit nem tehettél ellene; ez történt; más döntéseit nem tudod irányítani, nem tudod rávenni, hogy veled akarjon lenni.

Ha még gyakorlatlan vagy ebben, akkor jobb az olyan csalódásokkal és akadályokkal kezdeni, amelyeket nem te okoztál. Így sokkal tisztább az ügy. Ha azokkal kezded, amiket te okoztál, könnyen belegabalyodhatsz. Ha még eddig soha nem gyakoroltad remények és vágyak hiábavalóságának a képviseletét, és még nehezedre is esik nemet mondani, akkor különösen nehéz lesz végignézned, hogy a gyereked elszomorodik és sírva fakad.

Amíg bele nem jössz, olyan vágyakkal kezdd, amelyeket nem te magad hiusítottál meg:

– Nincs több gyümölcsös túró. Tudom, hogy szeretnél, de sajnos elfogyott.
– Nem te nyertél a társasjátékban.
– A kisbaba is a családunk tagja lett. Most már velünk is marad. Tudom, hogy nehéz, amikor vele foglalkozom. De nem visszük vissza oda, ahonnan jött.
– Zsolti most nem szeretné neked odaadni a filctollait.
– Boldizsár sajnos nem hívott meg. Nem leszel ott a szülinapján.
– A kutyus, úgy tűnik, végleg elveszett.
– Kristófék tényleg elköltöznek Dániába. Most már nem fogják meggondolni magukat.

Sokkal könnyebb először a tőled független ügyekkel kezdeni, mivel legalább azzal nem kell foglalkoznod, hogy a gyermek rád lesz mérges.

2. Maradj vele a veszteség élményében!

Az adaptációs tánc második lépése: maradj vele a veszteség élményében egészen addig, amíg felfogja, hogy az adott helyzeten nem lehet változtatni: nincs mit tenni, el kell siratni és el kell engedni a meg nem valósult vágyat.

Maradj vele és legyél a támasza, amíg fel nem fogja, hogy nem lehet megváltoztatni azt, amit meg akar változtatni – amíg fel nem adja az értelmetlen és dühödt küzdelmet, és rá nem jön, hogy nincs más hátra, el kell engedni, és el kell siratni azt a meghiúsult vágyat.

Lehet, hogy egy kis időre ki is kell őt vonnod a forgalomból. Erre a célra jó, ha létesítesz valahol a lakásban egy pihenőkuckót! De oda ne elküldd – mintha büntetésbe küldenéd –, hanem menj vele. Ha tombol, vagy hisztizik a frusztrált gyereked, mondd neki a normális hangodon, hogy “Ezt nem fog működni. Most megyünk a pihenőkuckóba” (vagy a szobádba).

hiabavalosag-elmenye

A pihenőkuckóban pedig mi a feladatod? Az, hogy mellette legyél, amíg átéli a veszteség és a meghiúsult vágyak fájdalmas élményét, és rá nem jön, hogy ezt az akadályt tényleg nem lehet leküzdeni, ezen a dolgon tényleg nem lehet változtatni. El kell fogadni, el kell siratni, el kell engedni.

Át kell élnie, meg kell tapasztalnia, hogy ezt a harcot nem érdemes tovább folytatni. Valóban nem tehet mást azon kívül, hogy elengedi, amit nem sikerült elérnie, és átéli a veszteséggel járó szomorúságot és csalódást.

Azért írom le ezt ennyiszer, hogy megértsd: egyedül nem tud eljutni erre a pontra! Szüksége van rád! A szerető szülő korlátoz is ott, ahol szükséges, és ez frusztráló, fájdalmas. És képviseli a máshonnan jövő korlátokat is. De nem hagyja magára a gyerekét, akit szeret. Soha nem az az üzenete, hogy “csillapodj le, és akkor kerülj a szemem elé, ha már megnyugodtál!” A vigasztalás is a te feladatod. Isten is ilyen egészséges módon vezet bennünket az érettség útján:

“Ő megsebez, de be is kötöz; összezúz, de keze meg is gyógyít.”
– Jób 5:18

Bizalmi kapcsolatban a gyermek a korlátok, az akadályoztatás, a meghiúsult vágyak fájdalmával is Anyához, vagy Apához mehet. Előtte ordíthat dühében, és az ő karjaiban sírhatja el a bánatát és nyugodhat meg. A gyengéd és határozott szülő nemcsak tanít és korlátoz, hanem a gyermek menedéke, nyugvóhelye és vigasza is.

Ez a szerep is a tiéd a gyereked életében. Így tanulja meg elfogadni, hogy az életben nem mindig az történik, amit szerete, és a vágyai meghiúsulását is képes túlélni. Maradj vele a veszteség élményében, amíg semmi mást nem tehet azon kívül, hogy átéli a bánatát és elsíratja a veszteségét. A veszteségek átélése és elgyászolása vezet az adaptációhoz; aki ezt megtanulta, az tud teljes életet élni komoly csalódások és veszteségek után is. Önkénytelenül is eszembe jut, mennyivel egészségesebb és erősebb lenne kis országunk népe, ha történelmi veszteségeinket is így tudnánk feldolgozni.

3. Vigasztald meg!

Az adaptációs tánc harmadik lépése: tedd könnyűvé, hogy felszínre jöjjön a gyermek bánata! Amikor egy kis szomorúsággal a hangodban kifejezed az együttérzésedet, esetleg újra ébred benne a remény, hogy elmozdítod az akadályt az útból:

– Annyira sajnálom, hogy így történt. Nem ezt akartad! Nem erre számítottál!
– Akkor mégis szabad?
– Nem. De tudom, hogy nagyon szeretted volna, kicsim, és most fáj a szíved!

Meg fogod tanulni a kettős ügynökség művészetét, amikor egyszerre vagy az akadály képviselője és a vigasztalás angyala. Mindkét szerep hiteles. Egyik sem vesz el a másikból – együtt alkotnak egészet.

Persze könnyebb, ha van, aki segít. Van olyan hagyományosabb kultúra, ahol a felnőttek között munkamegosztás van e téren, például a nagymama az akadály képviselője, a szülő pedig a vigasztalás angyala. Együtt két tűz közé vehetik a gyereket. Közösen gondoskodnak arról, hogy mindkét oldalt megkapja, mert mindkettőre szüksége van az adaptációhoz.

A mai viszonyok között viszont nagy valószínűséggel magadnak kell mindkét ügynök szerepét vállalnod a gyerekeid életében. Te leszel az akadály képviselője, aki mellette marad, amíg fel nem fogja, hogy ami nem sikerült, az nem sikerülhetett, nem fog sikerülni, és nem is volna jó, ha sikerülne:

– Ezt most elveszem, mert nincs jó helyen a kezedben.
– Ezt nem csinálhatod.
– Nem lehet.
– Nem fog menni.

És te leszel a vigasztalás angyala is, aki előhívja belőle a szomorúságot és nyugalommá változtatja.

adaptacio-kuzdelembol-nyugalomba

A gyerekedet így vezetheted át az értelmetlen küzdelemből a nyugalomba. Onnan, hogy valamit mindenáron el akar érni (és, mivel nem megy, frusztrálódik), oda, hogy elfogadja, hogy nem fog menni, elgyászolja a meghiúsult vágyait, és a frusztrációt feldolgozva továbblép. Egyedül a bizalmi kapcsolat közegében van arra mód, hogy a szerető szülő végigvezesse a gyerekét ezen az úton, az adaptáció útján – így tanul meg a gyerek egy olyan világban is örömmel élni, ahol nem mindig teljesül az akarata. Ez a reziliencia kulcsa: így fejlődik ki az egészséges lelki immunrendszer, az érett felnőtt életképes rugalmassága, lelkiereje. Az egészséges fegyelmezéssel ezt a készséget is útravalóul adhatod a gyerekeidnek.

Az olyan gyerekeknél, akiknek a szíve védőkérget növesztett, és akiknek a könnyei elapadtak, fordított sorrendben érdemes haladni:

3. Vigasztald meg: gyengéden érintsd meg benne a szomorúságot, amíg el nem érzékenyül!
2. Maradj vele a veszteség élményében!
1. Csak ezután szembesítsd az akadály falával!

Ha a gyerek szíve már védekezésben van, már megkeményedett, először lágyítani kell, érzékenyebbé kell tenni ahhoz, hogy újra hatni tudj rá!

3. Először vigasztald meg: gyengéden érintsd meg benne a szomorúságot, amíg el nem érzékenyül, és meg nem szűnik a keménysége. Kezdd azzal, hogy megpróbálsz indirekt módon megérinteni benne egy picurka szomorúságot. Ne célozz egyenesen a közepébe. Túl direkt lehet, ha ilyesmit kérdezel: “Milyen érzés volt?” “Biztos, hogy nem lettél szomorú?” Ezt ne csináld! Csak finoman érintsd meg. Csökkentsd egy kicsit a súlyát, mintha nem volna különösebb jelentősége. „Nos, gondolom, egy kicsit szomorú voltál ma, amikor nem sikerült…” csak annyit mondj, amitől a düh, mások hibáztatása, vagy a cinikus “nem érdekel” helyett a bánat irányába fordulnak a gondolatai. Csak érintőlegesen utalj rá. Csak lágyító, puhító munkát végezz. De ha elvégzed ezt a munkát, akkor látni fogod az előrelépést.

2. Amikor a szeme könnybe lábad, vagy legalább egy kicsit elszorul a szíve, akkor megteheted a második lépést: Maradj vele a hiábavalóság élményében! Nem az a lényeg, hogy te vagy a hiábavalóság képviselője, hanem arról, hogy amikor a törekvése meghiúsul, akkor mellette maradsz az akadály falánál, és őt is ott tartod, hogy felismerje a helyzet változtathatatlanságát, és tényleg megtalálja saját igazi szomorúságát.

1. Azután léphetsz tovább: most már kész arra, hogy szembe is nézzen az akadály falával. Ez a biztonságosabb útvonal. Ha így haladsz, semmit nem kockáztatsz. Gyengéden és határozottan a megkeményedett szívű, védekezésbe vonult gyereket is végig lehet vezetni az adaptáció folyamatán. Nehéz feladat, de felbecsülhetetlen értékű a készség, aminek a kifejlődéséhez hozzásegíted ezzel.

Isten is így bánik velünk:

tollaival-fedez-be

Kapcsolódó olvasmányok:

A felnőttek adaptációjával kapcsolatban ajánlom Dr. Larry Crabb: Összetört álmok (Shattered Dreams) c. könyvét.

Szakirodalmi források az emberi adaptáció témájában:

  • Frey, William (1985) Crying: the mystery of tears. Minneapolis: Winston Press Peabody Journal of Education, Volume 74, April, 2000
  • Vingerhoet, A. (2013) Why only humans weep: unravelling the mystery of tears. Oxford: Oxford University Press.
  • Werner. E, Smith, R. (1992) Overcoming the Odds – High Risk Children from Both to Adulthood. New York: Cornell University Press.