A fejlődés mozgatórugója: A JÁTÉK (de milyen játék?)

Készült a 2015 február 24-én a TIT stúdióban tartott előadásom hangfelvétele alapján; apró javításokkal, kiegészítésekkel. Dr. Gordon Neufeld fejlődési modelljét használom, akinek “A család ereje” c. könyve már magyarul is megjelent.

AMIT EGYETLEN GYERMEK SEM NÉLKÜLÖZHET c. sorozat:

  1. A fejlődés mozgatórugója: A JÁTÉK (de milyen játék?)
  2. A játék feltétele: A NYUGALOM (de milyen nyugalom?)
  3. A nyugalom forrása: A KAPCSOLAT (de milyen kapcsolat?)

Az előadás témája: A fejlődés mozgatórugója: A JÁTÉK. De azt a címet is adhattam volna neki, hogy “Koszos, boldog gyerekek”. Élvezem és kiváltságnak tartom, hogy egy olyan fontos kérdésről beszélhetek, amin minden szülőnek, nagyszülőnek, pedagógusnak és politikusnak is érdemes volna törnie a fejét: Milyen feltételeket kell teremtenünk a gyerekeink számára, hogy azzá a virágzó és gyümölcstermő emberré bontakozzanak ki, akivé Isten teremtette őket? Miről gondoskodjunk, hogy a gyerekeink teljesen kifejlődjenek? Folytatás…

 

A fejlődés mozgatórugója: A JÁTÉK (de milyen játék?)” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Én nagyon megdöbbentem ezen a játék dolgon. És rájöttem, hogy nagyon elrontottam. Mert ujjongtam, amikor sikerült építenie valamit, meg… Meg nemtom. Nem játszik egyedül. Ez baj? Igényli a társasagot amúgy nagyon. Főleg a saját korosztálya társaságát. Két éves.
    Tudok javítani valahogy..?

    • Mindannyian nagyon igényeljük a társaságot, mert társas lények vagyunk, és ez így van jól. A gyerekeink fejlődésének elengedhetetlen feltétele, hogy mélyen a róluk gondoskodó, értük felelős felnőttekbe gyökerezhessenek (egy kétévesnél ideális és természetes körülmények között ez a személy az Édesanya). Ahhoz, hogy a kétévesed felfedezze a játék örömét és belejöjjön, arra van szüksége, hogy Téged ott tudhasson maga mellett. Szólhasson hozzád, kérhesse a segítségedet, megmutathassa, amit csinált, és te elérhető legyél: válaszolj, segíts, és örülj vele együtt. Ez más, mint az, ha Te foglalkoztatnád, Te vezetnéd a játékát, Te mondanád meg, mit csináljon, és aztán motiváció gyanánt mű-ujjonganál. Ha együtt sütit készítetek, és ott melletted ő is készít néhány darabot, Te pedig örülsz neki, az a saját játéka, a Te társaságodban. És az is, hogy amíg Te varrsz, vagy tanulsz, vagy olvasod a blogomat 🙂 Ő ott ül az öledben, vagy melletted a szőnyegen, és egymás tetejére rakja a kockákat. Te pedig néha hozzászólsz. Ha örül, vele örülsz, ha összedől minden, akkor pedig abbahagyod, amit éppen csinálsz, felveszed és megvigasztalod. Így békén hagyva játszik, de a kapcsolatotok biztonságot nyújtó közegében. Ha sétálni viszed, picit előreszalad, vagy hátramarad valamit megcsodálni, megfogni… valamire felmászik, egy-egy kincset összeszed… a Te biztonságos jelenlétedben és felügyeleted alatt fedezi fel a világot. Amikor olyasmire vezérli a felfedező vágya, ami veszélyes, akkor nem engeded. Ami őt frusztrálja. Dühös lesz, vagy sírva fakad. Te pedig ilyenkor felveszed és megvigasztalod. Amikor helyrejött, akkor folytatódhat az izgalmas felfedezés. Anya itt van, osztozik az élményeimben, velem örül, velem csodálkozik, és nem engedi, amit nem szabad.
      A saját korosztálya társaságát igényli, azt írod, és sok szülő hiszi ezt, mert a gyerekek világfelfedezésében az is érdekes dolog, amikor egy másik hozzájuk hasonló kisgyerekre bukkannak. Egymást is megpróbálják felfedezni kölcsönösen, és ez izgalmas. Rendben is van, egészen addig, amíg azt nem hisszük, hogy a másik kisgyerek neki társaság, sőt szükségük van egymás társaságára.
      Egy kisgyereknek nincs szüksége más kisgyerekek társaságára, még hosszú évekig. Amikor más kicsikkel együtt vannak, egy felnőttnek is jelen kell lenni, és szükség esetén közbelépni, mert nem tudnak egymás testi és lelki épségére tekintettel lenni. Nem elég érettek ahhoz, hogy vigyázzanak egymásra. Impulzívak, önközpontúak, nem tudják felfogni, hogy a másiknak milyen érzés valami. Ez nem tanítás, hanem érettség kérdése, a jól nevelt kicsik sem elég érettek. Ugyanakkor nagyon sérülékenyek (főleg lelkileg). Érdekes élmény gyanánt jó dolog, ha más kicsikkel is találkozhatnak, de társaságnak nem egymásra van szükségük. A gyerekeknek nem kortárs “barátokra”, hanem értük felelős felnőttek társaságára van szükségük, és a felnőttek felügyelete mellett lehet őket időnként egymással is összeereszteni. A családban a szülők még intuitíve érzik a saját felelős szerepüket, és figyelnek, hogy a testvérek hogy bánnak egymással, pedig különböző korú gyerekek között eleve kevesebb a sérülés lehetősége. Viszont sajnos azt hisszük, hogy a jó szocializációhoz kortárs kapcsolatokra van szükség, és ezért hordjuk a gyerekeket már nagyon korán játszóházba, bölcsibe, oviba. Ez nem igaz, sőt, hátráltatja az érzelmi intelligencia fejlődését és a szocializációt az, amikor egy gyerek számára a kortársak válnak tájékozódási ponttá. A kortárs kapcsolatoknak másodlagosan volna csak szabad szerepelni a gyerekek életében, csak annyira, hogy a fejlődésüket biztosító felnőttből át ne kötődhessenek a kortársaikba.
      Tudsz-e javítani? Hát persze. Nem is biztos, hogy baj van. Ha úgy érzed, hogy változtatnod kell, változtass, és a kicsid alkalmazkodni fog a változásokhoz. A lényeg, hogy bízzál a saját anyaságodban: te vagy Anya, és a kicsidnek elsősorban Rád van szüksége. Ha veled csurig telik, akkor magától játszik, aztán persze visszajön tankolni, és ez így meg a maga természetes útján. Legyél a közelben, és élvezd a kicsidet; ne engedd, hogy a hibázástól való félelem elvegye az örömödet. Az anyaság természetes dolog, természetes kapcsolat, és sok-sok hibázás belefér. Rád van szüksége, nem a kortársaira, és nem is a “szakember” felnőttekre.

      • Ertem. Ez a kortars dolog is erdekes. Nem is gondoltam igy erre még.
        Azt gondoltam, hogy szuksege van a gyerektarsasagra, mert tok jol el van veluk, ha a jatszoteren gyerekekkel vagy ismeros szülők gyerekeivel talalkozunk. Pont tegnap volt, hogy egy harom eves ikerparral jol bandazott, amig en az anyukat hordozni tanitottam. Ott voltunk korulottuk, az igaz.

Hozzászólások lezárva.