A gyereked jó akar lenni!

A gyerek JÓ AKAR LENNI – Isten eredeti terve szerint azok kedvéért, akik gondoskodnak róla. Azoknak a felnőttnek a kedvéért akar jó lenni, akik felelősek érte. A hozzád fűződő személyes kötelék indítja arra a gyerekedet, hogy szót fogadjon neked…

Mitől jó egy igazi gyerek?

Sokan azt gondolják, hogy minden, ami természetes, az csak rossz lehet, legalábbis ami a gyerekeket illeti. Ha a gyereked természetes fejlődését támogatod, akkor biztosra veheted, hogy vadember lesz belőle, aki nem tud másokra tekintettel lenni, felelőtlen, önző, élhetetlen és elkényeztetett.

Kibékült viszony Istennel: békéltetés, bűnért való áldozat

Jézus nem azért halt meg, hogy kereszthalálával egy haragos Istent kiengeszteljen! Az emberi bűn és harag gyilkolta meg, nem a haragos Isten. Mindannyian megváltásra szorulunk, a megváltást és a helyreállást viszont maga az “igaz bíró”, Jézus Krisztus végezte el helyettünk ingyen kegyelméből. Ezért nem ítélkezhetünk embertársaink fölött. A gyerekeinket is ezért nem büntetjük.